Két év telt el a borzalmak napja óta – de mintha még mindig nem értenénk az ellenség üzenetét

Két éve annak, hogy a világ az Izraelből érkező borzasztó hírekre ébredt: a Közel-Kelet egyetlen demokráciáját, a Nyugat (talán utolsó) regionális bástyáját megtámadták, katonait és civil lakosságát (köztük magyar állampolgárokat is) brutálisan kínoztak és gyilkoltak halomra. Izrael aznap 815 civilt (köztük 36 gyermeket) és 379 katonát és biztonságit veszített, így október 7-e volt 9/11 után a második legvéresebb terrortámadás, ami a nyugati világot érte.

(noha, tegyük hozzá, a támadás során megöltek ázsiai és afrikai vendégmunkásokat és izraeli muszlimokat is, mert a dzsihadisták számára a nap végén teljesen mindegy, kit ölnek meg, csak ölhessenek).

Ez az esemény indította meg az azóta is dúló gázai háborút, mely során a Hamász által élő pajzsként használt gázai lakosság hatalmas veszteségeket szenvedett, dacára annak, hogy az izraeli hadsereg, mely talán a civil életek védelmére legnagyobb hangsúlyt fektető hadsereg a világon, mindent megtesz az ártatlanok halálának elkerülésére.

 s tudták, hogy a nyugati baloldali sajtó készséggel fogja közvetíteni felnagyított, eltúlzott propagandájukat, és gondolkodás nélkül veszik majd át a „Gázai Egészségügyi Minisztérium” (értsd: a Hamász) számait a veszteségekről.

Lenyűgöző tény, ám igaz, hogy az izraeli katonai elemzők és a szolgálatok a sötétben tapogatóztak a Hamász céljait illetően. Olyannyira Iránra és a Hezbollahra fókuszáltak, hogy a hírek szerint már évek óta nem frissítették a gázai alagúthálózatról szerzett ismereteiket. Sajnos néha még tapasztaltabb elemzők is azt feltételezik, hogy a radikális iszlamista rezsimekkel – melyek között nyilván vannak teológiai és politikai különbségek, és néha egymással is harcolnak – „együtt lehet élni”, és hogy a céljuk a helyzetük stabilizálása és a békés, nyugodt életük vezetése.

Érdemes lenne ezt megérteni azoknak, akik azt hiszik, hogy a tálibok, a katari terrorfinanszírozók vagy az iráni mullahok racionális aktorok, akikkel tárgyalni lehet.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy az iszlamisták milyen kitartóan képesek távlati tervekben gondolkodni, mint hogy 2022. június 19-én Jahja Szinvár, a gázai Hamász vezetője levelet írt Iszmail Hanijének, a Hamász politikaiiroda-vezetőjének, melyben így fogalmazott:

Ugyan minden számítása nem jött be – például abban reménykedett, hogy a Hezbollah is be fog szállni a harcba, amely végül csak mérsékelten történt meg, és azóta Izrael „csipogós akciójával” bizonyos fokú nyugalmat hozott az északi frontra is –, de sok mindenben így is igaza volt az azóta likvidált dzsihadista vezerőnek: a Hamász valóban átírta a történelmet, a régió arculatát és azt, ahogyan gondolkodunk a terrorszervezetről. És világos, hogy céljaik az évek, évtizedek alatt nem változtak:

A támadás elsősorban megváltoztatta azt, ahogyan Izrael kezelte a Hamász és más terrorszervezetek tevékenységét. Yaakov Lappin cikke szerint október 7-e után Izrael számára világossá vált, hogy a korábbi stratégia, amely a technológiai fölényre és az elrettentésre épült, nem nyújt kellő védelmet egy olyan ellenféllel szemben, mint a Hamász. A hírszerzési rendszer nem tudta megfelelően integrálni a figyelmeztető jeleket, a hús-vér ügynökállomány Gázában és a felderítés erősen hiányzott, a határvédelem gyenge volt, és a reagálási mechanizmusok lassúnak bizonyultak. Az ország ezért szakított azzal a szemlélettel, hogy a viszonylagos nyugalom fenntartása érdekében az elrettentésre rendezkedjen be. A terrorszervezetek felépülését, szervezkedését nem távoli problémaként, hanem azonnal kezelendő problémaként kezelték.

Mint arra elemzők felhívták a figyelmet, a nyugati terrorelhárítás is nagy hangsúlyt fektet az online megfigyelésre, a technológiára, a különböző igazgatóságok, részlegek sokszor kevéssé kommunikálnak, nem érkeznek be az elszigetelt, aggasztó információk egy helyre, ahol kielemeznék a nagy képet. Elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy aggasztó a forráshiány, nem lehet annyi dzsihadistát (és szimpatizánst) figyelni, ahány már bejutott Európába. Izrael példája mutatja, hogy nem lehet megspórolni a terepi humán hírszerzést, a szakterületi elszigetelődés elleni küzdelmet, és

Két éve történt október 7-e, és nemrég volt 9/11-e 24. évfordulója is. A világ azóta sem ocsúdott föl a rengeteg borzalomból, amivel ezen támadások során szembesültünk. 

***

(Egy izraeli katona a Be'eri kibucban/ NIR KEIDAR / ANADOLU / Anadolu via AFP)