Szakértő a békecsúcsról: „Magyarország számára már az is siker lenne, ha valódi párbeszéd zajlana Budapesten”

Orbán Viktor miniszterelnök október 27-én, az M1 televíziónak adott exkluzív interjúban ismét megerősítette, hogy a budapesti békecsúcs megvalósulását tényként kell kezelni, még akkor is, ha annak időpontja jelenleg bizonytalan, illetve nem fedi az amerikai elnök kéthetes időintervallumát.

Arról, hogy az eseménynek és a magyarországi helyszínválasztásnak milyen diplomáciai jelentősége lesz, mi számít majd sikernek Donald Trump és Vlagyimir Putyin orosz elnök itteni találkozóján magyar szempontból, illetve képes lesz-e hazánk a világ két félteke közötti mediátori szerep betöltésre, Liliana Śmiech-hel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) nemzetközi főigazgatójával és a májusban útjára indított Ludovika Közdiplomáciai Program (Ludovika Public Diplomacy Hub) alapítójával beszélgettünk.

Legutóbb Tomohiko Taniguchi professzor gondolatai kapcsán arról beszélgettünk, hogy Budapest egyfajta Nyugat és a Kelet közötti diplomáciai központtá válhat. A mostani békecsúcs tekinthető ennek előfutáraként, vagy csak egy egyszeri esemény lesz, amiből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni?

Válasz: Már önmagában az, hogy Donald Trump Budapestet választotta a béketárgyalások helyszínéül, óriási eredmény. Ez azt mutatja, hogy Magyarország valódi nemzetközi bizalmat vívott ki.

Taniguchi professzor is így beszélt Budapestről – mint hídról Kelet és Nyugat között –, és pontosan így kell ezt az elismerést értelmezni.

Miben különleges Magyarország helyzete ebben a közvetítő szerepben, például Törökországhoz képest, ahol korábban szintén zajlottak orosz–ukrán tárgyalások?

V: Magyarország helyzete egyedi. Tagja mind a NATO-nak, mind az EU-nak, mégis képes volt fenntartani a kommunikációs csatornákat olyan szereplőkkel, akikkel mások megszakították a kapcsolatot. Törökország közvetítése regionális hatalmi szerephez kötődik, Magyarországé viszont inkább a hitelességén alapul: azon, hogy mindenkivel beszél, és megőrzi a realista hozzáállást.

Milyen tényezők – geopolitikai helyzet, történelmi tapasztalat vagy kulturális adottságok – teszik Budapestet alkalmassá a béketeremtő szerepre?

Budapest pontosan Kelet és Nyugat között fekszik, földrajzilag, történelmileg és szellemileg is. Magyarország tudja, mit jelent háborúkat túlélni és újjáépíteni az országot. A magyar kultúra a stabilitást, a rendet és a pragmatizmust értékeli a konfrontációval szemben. Gyakorlati szempontból pedig Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa, kiválóan megközelíthető és nagy tapasztalata van nemzetközi események rendezésében. Ez mind hozzájárul a tárgyalásokhoz szükséges légkör megteremtéséhez.

A nemzetközi sajtóban gyakran hallani – elsősorban kritikaként –, hogy Budapest „más nyelvet beszél”, mint Brüsszel. Lehet, hogy épp ez az eltérő megközelítés teszi hitelessé Magyarországot a globális közvetítésben?

Igen, ez lehetséges. A közvetítés csak akkor működik, ha valaki mindkét félhez tud szólni, nem pedig csak az egyik álláspontját ismételgeti. Budapest eltérő hangneme talán kényelmetlenül hangzik Brüsszelben, de éppen ez az, ami miatt mások odafigyelnek rá. A diplomáciában a kiszámíthatóság ritkán teremt bizalmat, ellentétben az őszinteséggel.

Milyen üzenetet hordoz Európa számára, hogy az orosz–ukrán háború lezárását célzó béketárgyalások nem Brüsszelben vagy Genfben, hanem Budapesten zajlanak? Különösen akkor, ha az uniós intézmények vezetői végül nem kapnak meghívást?

Ez azt mutatja, hogy az európai diplomáciának nem muszáj kizárólag Brüsszel vagy Genf körül forognia. Budapest kiválasztása azt bizonyítja, hogy valódi kezdeményezés jöhet olyan országoktól is, amelyek önállóan cselekszenek és hűek maradnak az elveikhez.

Ez egy halk emlékeztető arra, hogy a vezető szerep Európában meggyőződésből fakad, nem hierarchiából.

Milyen feltételek alapján lehet majd sikeresnek tekinteni a csúcstalálkozót Magyarország szempontjából? Szükséges-e ehhez feltétlenül az, hogy itt mondják ki a konfliktus lezárását?

Már az is eredmény, ha újraindul a kommunikáció, ha humanitárius intézkedésekben sikerül megállapodni, vagy ha megteremtik a jövőbeli tárgyalások alapját.

Ez bizonyítaná, hogy Közép-Európa akkor is képes tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket, amikor mások nem.

Egy sikeresen levezényelt békecsúcs mekkora legitimációt jelentene Budapest számára ahhoz, hogy hasonló diplomáciai eseményeknek otthont adjon a jövőben? Reális, hogy Budapest egyfajta „XXI. századi Genffé” váljon?

Budapestnek nem kell Genfet másolnia, kialakíthatja a maga sajátos közvetítő szerepét. Ha a békecsúcs folyamata bebizonyítja, hogy komoly tárgyalások is lehetségesek itt, az természetesen utat nyit új kezdeményezések előtt. Idővel ebből kinőhetne egy rendszeres „Budapest Peace Dialogues” (Budapesti békepárbeszédek) vagy egy olyan intézményi platform, amely összeköti a diplomáciát és a tudományos diplomáciát. Az alapok ehhez már most is adottak.

Egy laikus számára ez a fajta közvetítő szerep törékenynek tűnhet, hiszen túlmutat egy-egy kormányzati cikluson. Egy esetleges politikai fordulat esetén a magyar külpolitika akár gyökeresen megváltozhat. Mennyire tehető kormányfüggetlenné, időtállóvá egy ilyen közvetítői szerepkör?

Nagyon szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, milyen irányt venne egy ilyen vezetés. Valószínűleg lebontaná Magyarország jelenlegi külpolitikai rendszerét, feladná a keleti nyitást, és teljesen az uniós elvárásokhoz igazodna.

Szerencsére nem tartom valószínűnek, hogy ez bekövetkezzen, de mindez rávilágít arra, miért kell a magyar közvetítő képességet szakmai, hosszú távú intézményekre építeni, amelyek biztosítják a politikai ciklusoktól független folytonosságot.

A Ludovika Közdiplomáciai Program céljai között szerepel-e, hogy tanulságokat vonjon le a közelgő csúcstalálkozóból, és egyfajta „diplomáciai kézikönyvet” dolgozzon ki a budapesti békecsúcs alapján?

Igen, ez az egyik cél. A programban szeretnénk összegyűjteni az ilyen események tapasztalatait, és valamiféle gyakorlati formába önteni őket, amely egyfajta kézikönyvként szolgálhat a jövőbeli közvetítésekhez. Minden párbeszéd tanít valamire: hogyan kell megadni a hangnemet, bizalmat építeni, kommunikációt kezelni.

***

Fotó: Szilágyi Dénes / NKE