Kínos bakiba futott bele az AfD-s képviselő: évekig egy kínai kémmel dolgozott

2025. szeptember 30. 19:18

Most született meg az ítélet.

2025. szeptember 30. 19:18
null

Bizonyságot nyert, hogy kínai kém volt Maximilian Krah korábbi AfD-s EP-képviselő asszisztense, Csian G. – írja a Sky News.

Az előző parlamenti ciklusban az AfD színeiben politizáló, azóta a frakcióból nácibotránya miatt eltanácsolt képviselő asszisztense 2002 óta dolgozott egy kínai titkosszolgálatnak.

Az ügyben eljáró drezdai területi bíróság fényt derített arra is, hogy a német állampolgársággal rendelkező asszisztens rendszeresen jelentett az Európai Parlamentben zajló tárgyalásokról és az ott hozott döntésekről a kínai szolgálatoknak. Csian G. 4 év és 9 hónap börtönbüntetést kapott.

A kínai külügyminisztérium a konkrét ügy részleteit nem kívánta kommentálni, ám elmondta: 

„Kína határozottan ellenzi az úgynevezett »kínai kémveszély« szenzacionalizálását, és az érintett feleket arra biztatja, hogy hagyjanak fel a pletykák terjesztésével, Kína gyalázásával és rágalmazásával, és a Kína-ellenes politikai manipulációval.”

Az AfD tavaly eltávolította európai parlamenti listájáról Krah-t, miután az egy olasz lap kérdésére úgy fogalmazott, hogy a náci SS nem minden tagja volt háborús bűnös. Bár európai parlamenti munkáját nem folytathatta, a Bundestagban Krah mégis mandátumot nyert idén februárban.

Nyitókép: JENS SCHLUETER / AFP

 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akitiosz
2025. szeptember 30. 23:30
Csak mert valaki SS tag volt az még valóban nem bizonyíték háborús bűnösségre. Ezt még a kommunisták is tudták. Az SS tagok nagyobb része nem csinált semmi olyasmit, ami konkrét háborús bűn jogszabályba ütközne. Visszamenőleges hatállyal sem.
Válasz erre
1
1
akitiosz
2025. szeptember 30. 23:26
Ebben mi a baki? A te párod, titkárod is lehet kém. Ez előfordulhat a legjobb családban is. Sőt inkább ott fordulhat elő, mint a legrosszabb családban.
Válasz erre
0
0
Wolfram004
2025. szeptember 30. 22:46 Szerkesztve
Ezt mondta, hogy a " náci SS nem minden tagja volt háborús bűnös"? Miért, a kollektív bűnösség elve alapján minden tagja az volt? Kérdem naívan. Egyébként ha a fasiszta antifás Salist megilleti a mentelmi jog, akkor az Afd-st miért nem? Mert az egyik tettleg hjtott végre terrortámadást, a másik meg csak szóban modnott valamit? Vagy csak a kettős méárce miatt?
Válasz erre
2
0
neszteklipschik
2025. szeptember 30. 21:48 Szerkesztve
Ez a szakszolgálatok sara. Pláne, hogy ilyen sokáig nem bukott le! Nem egy adott politikus dolga "nemzetbiztonsági átvilágításnak" alávetni az alkalmazottját, mert erre neki nincs lehetősége. Amikor felvették a munkakörébe nem volt a homlokára írva, hogy "én kém vagyok". Mindenki kémkedik mindenki ellen. Aki nem így tesz az hülye. Az USA még a saját szövetségesei ellen is kémkedik, nem hogy az ellenségei ellen, bár az USA esetében "szövetségesről" nem is igazán lehet beszélni, csak névlegesen. Mindenki a lehető legtöbb információt akarja megszerezni és addig megy el, ameddig csak tud, ameddig a célország titkosszolgálata engedi neki! Amikor Obamakiék lehallgatták Mürkül nyanya telefonját mit mondott a maki? "Nem fogunk bocsánatot kérni, amiért a mi titkosszolgálatunk jobban végzi a munkáját, mint más titkosszolgálatok!" Olyasmi ez mint a sakk: ott sem kérünk bocsánatot, amikor lenyerjük az ellenfél tisztjét vagy gyalogját...
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!