Napóleon példája az egyik legfényesebb és egyben legsötétebb. Ifjú tüzértisztként ő is szívesen pózolt karddal, s amikor hatalomra került, egész Európa a saját kísérleti terepévé vált. Ami kezdetben a forradalom vívmányainak terjesztése volt, hamar határtalan hódításba fordult.
Austerlitztől Moszkváig véres út vezetett, s végül Szent Ilona szigetén végezte. A katonai ambíciók ára pedig az volt, hogy Franciaország államadóssága az egekbe szökött, a kikötővárosok kereskedelme a kontinentális zárlat miatt megroppant, és a százezrével elesett fiatal férfiak hiánya a gazdaságon is mély sebeket ejtett. A fegyver itt nemcsak életeket oltott ki, hanem munkahelyeket, családokat, kereskedelmi hajóutakat is.
Josip Broz Tito, a partizánvezér, aki Jugoszlávia felszabadítójaként írta be magát a történelembe, szintén fegyverrel a kézben indult.
Amikor a második világháborúban erdők és hegyek között bujkálva küzdött, még a szabadság hősének látszott.
Ám a háború utáni Jugoszlávia ipara romokban hevert, a vasutak és gyárak újjáépítése évtizedeket vett igénybe. Ráadásul a hidegháborús izoláció, a fegyveres konfliktusokban való részvétel miatt a külföldi tőke messze elkerülte az országot. A fegyverek árnyéka itt nemcsak politikai, hanem gazdasági bezártságot is jelentett.