Ha egy politikusnál fegyver van az első felvonásban, azért a nép drágán fizet a harmadikban

2025. szeptember 21. 20:05

Csehov is megmondta, ha az első felvonásban feltűnik egy fegyver, az a harmadikban elsül. A gazdaságpolitikában ugyanez a szabály érvényes, csak itt az árat a nézőtéren ülő nép fizeti meg. Franciaország adóssággal, Jugoszlávia romokkal, Irak pedig vérrel fizetett érte. 

2025. szeptember 21. 20:05
null
Sebestyén Géza

Szeghalom, 2025 tavaszán. Egy városi rendezvény, ahol a közönség inkább helyi ügyekről, közéleti gondolatokról várna beszédet. A színpadra azonban nem akármilyen figura lép. A Tisza párt politikusa, volt vezérkari főnök, ruhája alatt egy fegyvernek látszó tárggyal.  

Elemzők azóta is azt próbálják megérteni, hogy vajon miért visz magával valaki fegyvert egy közéleti fellépésre? Egy egyszeri hóbortról lenne szó? Egy provokatív gesztusról? Vagy valami mélyebb üzenete volt ennek? 

Ezt is ajánljuk a témában

A történelem mindenesetre figyelmeztet minket, hogy ha egy politikus fegyverrel masíroz, az ritkán jelent jót az átlagpolgárnak. Nem egy ilyen figura lett a történelem tragikus főszereplője. És nem ritkán az ország gazdasága is kárvallotja volt ennek. 

Ezt is ajánljuk a témában

Napóleon példája az egyik legfényesebb és egyben legsötétebb. Ifjú tüzértisztként ő is szívesen pózolt karddal, s amikor hatalomra került, egész Európa a saját kísérleti terepévé vált. Ami kezdetben a forradalom vívmányainak terjesztése volt, hamar határtalan hódításba fordult.  

Austerlitztől Moszkváig véres út vezetett, s végül Szent Ilona szigetén végezte. A katonai ambíciók ára pedig az volt, hogy Franciaország államadóssága az egekbe szökött, a kikötővárosok kereskedelme a kontinentális zárlat miatt megroppant, és a százezrével elesett fiatal férfiak hiánya a gazdaságon is mély sebeket ejtett. A fegyver itt nemcsak életeket oltott ki, hanem munkahelyeket, családokat, kereskedelmi hajóutakat is. 

Josip Broz Tito, a partizánvezér, aki Jugoszlávia felszabadítójaként írta be magát a történelembe, szintén fegyverrel a kézben indult. 

Amikor a második világháborúban erdők és hegyek között bujkálva küzdött, még a szabadság hősének látszott.  

Ám a háború utáni Jugoszlávia ipara romokban hevert, a vasutak és gyárak újjáépítése évtizedeket vett igénybe. Ráadásul a hidegháborús izoláció, a fegyveres konfliktusokban való részvétel miatt a külföldi tőke messze elkerülte az országot. A fegyverek árnyéka itt nemcsak politikai, hanem gazdasági bezártságot is jelentett. 

Francisco Franco karrierje is a puskatussal kezdődött a spanyol polgárháborúban. A diktatúra évtizedei alatt nem indított ugyan nagy külföldi háborúkat, de hatalmát a hadsereg szuronyaira építette. A polgárháború rombolása ipari és mezőgazdasági káoszt hagyott maga után, Spanyolország kimaradt a Marshall-segélyből, így lassan cammogott csak előre.  

És ott van Saddam Hussein, aki már mielőtt Irak vezetője lett, szeretett fegyverekkel pózolni. Amikor hatalomra került, ezek a fegyverek el is sültek. Az 1980-ban indított Irán elleni háború több mint egymillió ember életét követelte. De nemcsak a katonák estek el, az áldozatok között volt Irak gazdasági stabilitása is.  

Az ország eladósodott, főleg a Perzsa-öböl menti államok felé. Olajexportja visszaesett, infrastruktúrája romokban hevert. A fegyver árnyéka itt szó szerint az olajkutak lángoló füstjében rajzolódott ki. 

Kadhafi Líbiájában az olajbevételek jelentős része fegyverekre és kalandor külpolitikai akciókra ment el. Papíron a gazdaság dúskálhatott volna a lehetőségekben, valójában a szankciók és az elszigeteltség miatt a civil infrastruktúra gyengén fejlődött. Az országban a fegyverek és katonai kalandok elvitték azt a pénzt, amelyből iskolák, utak, kórházak épülhettek volna.  

Mussolini Olaszországban hasonlóan szerette a katonai parádét, a harsogó egyenruhákat és a fegyveres felvonulásokat. Aztán 1935-ben Etiópia ellen küldte hadseregét. Egy háború, amely nem a védelemről, hanem a dicsőségről szólt. Az Etiópia elleni agresszió miatt a Népszövetség gazdasági szankciókkal sújtotta Olaszországot, elvágva a külkereskedelem egy részét.  

A második világháborúban az olasz gazdaság szinte teljesen összeomlott. Gyárak pusztultak, városok váltak romhalmazzá, és 1943-ra a birodalmi álom már csak egy kísértet volt a bombázások füstje mögött. A fegyveres póz itt is tragikus valóságot hozott. 

Miért idézem fel mindezt egy szeghalmi történet kapcsán? Mert a politikai szimbolika sosem ártatlan. Amikor egy szónoklat díszletei közé bekerül a fegyver, az üzenet már nem pusztán retorikai.  

A pisztoly, a kard vagy a puska mindig kettős szereplő. Egyszerre színházi kellék és történelmi előjel. És ha visszanézünk, a végkifejlet szinte mindig ugyanaz. Háború, diktatúra, bukás, és mindezek következtében gazdasági romlás, adóssághegyek, üres boltok, elszegényedett nép. 

Lehet persze legyinteni, el lehet az esetet bagatellizálni. Csakhogy a történelem már túl sokszor bizonyította, hogy a fegyver a színpadon ritkán marad kellék. Sokkal inkább előszava valami sötétebb történetnek. 

Ha tehát egy politikus fegyverrel lép színpadra, akkor tudjuk, hogy egy tragédia vagy dráma első jeleneteit láthatjuk. Az áldozatok pedig mindig a nép soraiból kerülnek ki, akik nemcsak vérrel, hanem pénzzel is fizetniük kell a színjátékért. 

A cikk szerzője az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője. 

 

Nyitókép: KARIM SAHIB / AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!