Pengeélen táncol a magyar energiaellátás: most már egyértelművé vált, még Magyarországot sem kímélné Zelenszkij
Kiderült, hogy átfogó támadást hajtott végre az ukrán katonai hírszerzés.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Újra kezdetét vette az alaptalan vádaskodás.

Andrij Kovalenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács dezinformáció-ellenes központjának vezetője szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök Ukrajna három részre osztásáról szóló kijelentése a Kreml narratíváját tükrözi, és vélhetően az orosz kapcsolatok eredménye – írja a Korrespondent.
Kovalenko hangsúlyozta: ezeket a gondolatokat rendszeresen terjesztik orosz hírszerzéshez köthető személyek, míg Vlagyimir Putyin orosz elnök célja, hogy más országok vezetői is átvegyék az ilyen információs műveleteket. A lap természetesen ezen állításait nem tudta bebizonyítani.

Orbán korábban azt mondta: szerinte Ukrajnát „orosz”, „demilitarizált” és „nyugati” zónára fogják felosztani,
valamint azt is, hogy a folytatódó háborút vesztes stratégiának tartja.
Ezt is ajánljuk a témában
Kiderült, hogy átfogó támadást hajtott végre az ukrán katonai hírszerzés.

A cikket Magyarország megújult médiafigyelője, az OBSERVER szemlézte a mandiner.hu számára.
Nyitókép: NICOLAS TUCAT / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán légierő parancsnokságának jelentése szerint az orosz hadsereg szerdára virradóra különböző típusú rakétákkal, valamint 138 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat.


A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.
