Távozott az élők sorából Románia rendszerváltás utáni első elnöke – de ki volt valójában Ion Iliescu?

Életének 94. évében elhunyt Ion Iliescu, Románia első rendszerváltás utáni elnöke, a Ceaușescu-diktatúra utolsó éveinek egyik szürke eminenciása, az 1989-es hatalomváltás egyik fő haszonélvezője. Iliescu politikai öröksége megosztó: hívei stabilizáló államférfit látnak benne, bírálói szemében azonban a kommunista elit hatalmának cinikus átmentője volt, aki aktívan gátolta a román demokrácia valódi kibontakozását, és az új rendszerben is normalizálta az állami szintű magyarellenes politikát.

Iliescu a Szovjetunióban, Moszkvában tanult, és már 1953-ban csatlakozott a Román Kommunista Párthoz, amelynek hamar a vezető köreibe furakodott. Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor kezdetben utódjaként tekintett rá, de a közte és „a Kárpátok géniusza” között kiéleződő hatalmi harc miatt a '70-es évek végén félreállították. Azonban a háttérbe szorulva sem veszítette el befolyását és kapcsolatait, különösen Moszkvában. Amikor 1989 decemberében kitört a temesvári felkelés, Iliescu már készen állt arra, hogy magához ragadja a hatalmat.

A történelmi pillanat hullámlovasa

Ő volt az, aki december 21-én meggyőzte a Ceaușescu házaspárt, hogy helikopterrel hagyják el a tüntetők által körülvett bukaresti pártközpontot, ezzel elindítva a diktátor letartóztatásához és kivégzéséhez vezető eseménysort. Az új hatalom, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa, élén Iliescuval, pillanatok alatt átvette az állami intézmények irányítását, miközben látszólag a nép akaratának engedtek. Iliescu az állami televízióban és a Központi Bizottság épületének erkélyéről is drámai hangnemű beszédben ismertette a hatalom csúcsán lejátszódott változásokat.

1990-ben megválasztották a kommunizmus utáni első elnöknek. Miután az új alkotmányt 1991-ben népszavazáson jóváhagyták, további két ciklusban szolgált államfőként, 1992 és 1996, valamint 2000 és 2004 között. Uralma alatt a kommunista elit újraosztotta egymás között a hatalmat, a diktatúra embereinek jelentős része pozícióban maradt, a felelősségre vonás elmaradt, és egy fékek nélküli elnöki rendszer jött létre.

Vérrel épített demokrácia

Iliescu politikai karrierjének egyik legsötétebb fejezete az 1990-es és 1991-es úgynevezett bányászjárások voltak. A Zsil-völgyi bányászokat Iliescu hívta Bukarestbe, hogy erőszakkal verjék szét az akkor még alakulófélben lévő román civil társadalom tüntetéseit.

A hatalomra féltékeny elnök „fasiszta elemeknek” nevezte azokat az egyetemistákat, értelmiségieket és kisebbségi politikusokat, akik reformokat követeltek, majd nyíltan megköszönte a bányászok brutális fellépését.

A bányászok nemcsak tüntetőket, hanem sajtószerkesztőségeket, irodákat és kisebbségi szervezeteket is megtámadtak.

A marosvásárhelyi fekete március pogromja után néhány hónappal az újabb véres erőszak üzenet volt az erdélyi magyarság felé is: a központi hatalommal ellenkezőknek és a nemzeti kisebbségeknek nincs helye az új Romániában, ha nem hajolnak meg az egységes nemzetállami ideológia és Bukarest akarata előtt.

A lépéssel újabb megerősítést kaptak a szélsőséges román nacionalisták, akiknek sovinizmusát az államhatalom nemcsak eltűrte, de bátorította és fegyverként használta a kiszolgáltatott magyarság és az ellenzéki csoportok ellen. Iliescu politikai öröksége volt az erőszak kultúrája, amely még 1999-ben is bányászjárásokban csúcsosodott ki.

A sovinizmus élő szobra

Ion Iliescu egész politikai pályáját átszőtte a magyarellenesség. A romániai magyar közösség politikai és kulturális követeléseit következetesen elutasította,

A kétnyelvűség bővítésére és az oktatási autonómiára irányuló kezdeményezéseket rendre lesöpörte, az önálló magyar egyetem visszaállítását pedig kategorikusan megtagadta.

Retorikája hozzájárult ahhoz, hogy a '90-es évektől kezdve a román közéletet egyre jelentősebb mértékben hatotta át a paranoid gyanakvás, a „magyarveszély” mítosza, amelyre több szélsőséges politikai erő is sikerrel épített, illetve épít a mai napig.

Ion Iliescu meghalt, de az általa képviselt közéleti logika – az államhatalom és az erőszak cinikus használata, a valódi pluralizmus elutasítása és a kisebbségekkel szembeni zsigeri gyűlölet – valószínűleg továbbra is jó ideig meghatározó lesz a román politikai élet működésében.

***

Fotó: DANIEL MIHAILESCU / AFP