Az elmúlt évtizedekben sosem volt annyira törékeny a globális egyensúly, mint most, de mit jelent ez az atomhatalmak számára?
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. augusztus 9-én reggel 11 óra 2 perckor a japán Nagaszaki városa az emberiség egyik legsötétebb pillanatát élte át. Az amerikai „Fat Man” atombomba 74 ezer ember életét oltotta ki az év végéig, három nappal Hirosima pusztítása után végleg bevéste a nukleáris fegyverek embertelen következményeit a világ emlékezetébe. A 80. évforduló nemcsak az áldozatokra emlékeztet, hanem élesen rávilágít a jelen nukleáris fenyegetéseire, amelyeket az ukrajnai háború, és a globális fegyverkezési verseny új hulláma tovább élez.
A kérdés ma időszerűbb, mint valaha: képes-e az emberiség elkerülni a nukleáris katasztrófát?
A nukleáris fegyverek alapvetően stratégiai eszközök, de a közepes hatótávolságú rakéták adott esetben harcmezőn is bevethetők. Szakértők szerint a világ egy többirányú fegyverkezési verseny küszöbén áll, amelyet nem ambíció, hanem szükségszerűség hajt. A nukleáris fegyverek egyetlen harci alkalmazása – Hirosima és Nagaszaki bombázása – teljesen más politikai és technológiai körülmények között zajlott.
Ma a nemzetközi kapcsolatok szakértői egyetértenek abban, hogy ezek az eszközök erőteljes elrettentő erővel bírnak. Egy kis nukleáris arzenál is pajzsként szolgálhat, hiszen az agresszió költségei elképzelhetetlenné válnak. E logika mentén a nukleáris nagyhatalmak, szinte immunisak a külső katonai fenyegetésekkel szemben. Ugyanakkor a nukleáris fegyverek használata politikai és erkölcsi tabuvá vált, bár a háttérben katonai tervezők továbbra is készítenek forgatókönyveket. Az uralkodó nézet szerint egyetlen racionális szereplő sem támadna meg egy nukleáris fegyverekkel rendelkező államot. De vajon ez a hit valóságon alapul?
A történelem azt mutatja, hogy a félelem önmagában nem mindig akadályozza meg a katasztrófát.
A nukleáris proliferáció már nem elméleti kérdés: folyamatban van. Olyan országok, mint India, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea, korábban megsértették a non-proliferációs rezsimet, mégis elkerülték a komoly szankciókat. A jövőben Japán, Dél-Korea és Tajvan is csábítást érezhet a nukleáris fegyverek fejlesztésére – akár csendes amerikai támogatással, ha az segít Kína visszaszorításában. Azonban a feltörekvő nukleáris államok arzenálja nem éri el Oroszország vagy az Egyesült Államok szintjét, és céljuk inkább regionális elrettentés, mint globális dominancia. Ez a dinamika feltárja a non-proliferációs rezsim gyengeségeit. Az atomfegyverek feltalálása technológiai áttörés volt, amely átformálta a globális erőviszonyokat. Olyan államok jelentek meg, amelyek lényegében immunisak a külső agresszióra, ami a történelem során példátlan. Oroszország és az Egyesült Államok elsöprő pusztító képességeikkel továbbra is a globális katonai hierarchia csúcsán állnak, Kína pedig fokozatosan zárkózik fel.
Ez a „furcsa béke” nem bizalmon, hanem kölcsönös rettegésen alapul.
Hosszú távon ez új megközelítést igényel. A mostaninál több atomhatalommal rendelkező világ talán nem ideális, de kezelhető. Zsúfoltabb, összetettebb és törékenyebb lesz. De nem lesz kormányozhatatlan – feltéve, hogy a valódi hatalommal rendelkezők megfelelően viselkednek.
A multipoláris világ természeténél fogva nukleáris világ. Az ukrajnai konfliktus, Dél-Ázsia feszültségei és a Közel-Kelet instabilitása mind a nukleáris fegyverek árnyékában zajlanak. Irán nukleáris programja, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) iránti bizalom csökkenése, valamint Japán és Dél-Korea potenciális nukleáris ambíciói új kihívásokat teremtenek. A hidegháború idején a globális megsemmisülés félelme fékezte a vezetőket, de ez a félelem mára csökkent, helyét a nemzeti érdekek és a globális ambíciók közötti összetett konfliktusok vették át. Ezzel kapcsolatban több területen is kérdések vetődnek fel:
A nukleáris fegyverek továbbra is a globális erőegyensúly meghatározó elemei lesznek, és a proliferáció nem feltétlenül vezet apokalipszishez. A legtöbb új nukleáris állam korlátozott arzenált épít, amely elegendő a regionális elrettentéshez, de nem fenyegeti a globális biztonságot. Ez azonban nem utópia:
a diplomácia bonyolultabbá válik, és a konfliktusok kockázata nő.
A multipoláris nukleáris világ stabilabbá tételéhez elengedhetetlen a kölcsönös elrettentés fenntartása, miközben a proxy-háborúk lezárására is szükség van a domináns atomhatalmak között. A nagyhatalmaknak visszafogottsággal és felelősséggel kell cselekedniük, hogy elkerüljék a nukleáris eszkalációt. Nagaszaki tragédiája nyolcvan év távlatából is figyelmeztet: a civilizáció sorsa a felelős döntéseken múlik. A történelem tanulsága világos: a félelem nem mindig elég a katasztrófa elkerüléséhez – a bölcsesség és az együttműködés azonban még megmentheti a világot.
Nyitókép forrása: AFP PHOTO
Ezt is ajánljuk a témában
Nyolcvan éve dobták le az amerikaiak a „Little Boy” névre keresztelt atombombát a japán városra, és ezzel bemutatták, milyen a földre szállt pokol. A nagyobb baj, hogy úgy látszik, nem mindenki tanult ebből.
***
Finnország már csak az Egyesült Államokra és Franciaországra tud támaszkodni.
Brit katonai vezetők szerint meg kell erősíteni az európai nukleáris elrettentést.
Moszkva nem viccel: két brutális interkontinentális ballisztikus rakétát is kilőttek.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke meglepő nyitottságot mutatott Vlagyimir Putyin nukleáris fegyverek korlátozására irányuló javaslatára.
Kína után Indiát is elmarhatja magától az Európai Unió elvakult vezetése.
A fehérorosz hadsereg vezérkari főnöke szerint a Zapad–2025 során a legmodernebb hibrid hadviselést, nem stratégiai atomfegyverek bevetését és új rakétarendszerek működését is tesztelték.
Washington üzenete világos, a döntés felelőssége Európáé.
Karácsony Gergely a kritikára egy Esterházy-idézettel válaszolt.
