Még a legkisebb atomhatalomnak is több száz Hirosimára elég atomfegyvere van

„Hólyagok borították őket a hátukon, az arcukon, a vállukon és a karjukon. A hólyagok kezdtek felszakadni, és a bőrük szőnyegként lógott le róluk. Néhány gyereknek még a talpa is égési sérüléseket szenvedett. Elvesztették a cipőjüket, és mezítláb futnak át az égő tűzön” – Macusige Josito, az egyetlen fotós, aki a hirosimai pokolról azonnal fényképfelvételeket készített, maga is alig kétszáz méterre volt a robbanás mindent elpusztító, másfél kilométeres sugarú körétől, igaz, mindössze öt fotó volt ezek közül használható.

„A világ körülöttem ragyogó fehérré változott. És egy pillanatra megvakultam (…) közvetlenül ezután jött a robbanás. Deréktól felfelé meztelen voltam, és a robbanás olyan intenzív volt, mintha egyszerre több száz tű szúrna belém” – írta visszaemlékezésében. 

A pusztítás borzalmas volt. A napra pontosan 80 évvel ezelőtt ledobott, „Little Boy” névre hallgató amerikai atombomba volt hivatott megtörni a – német kapituláció után bőven értelmetlenné vált – makacs japán ellenállást. Amerikai szempontból érthető volt a döntés, hogy bevetik a történelem első atomfegyverét, hiszen így amerikai életek tízezreit menthették meg a felőrlő háború gyors befejezésével, ugyanakkor 1945. augusztus 6-án reggel 8 óra 15 perckor az emberiség történetének egyik legsötétebb pillanata következett.

A 13 kilotonnás robbanóerővel fellépő lökéshullám és hőhatás 1,6 kilométeres sugarú körben azonnal elpusztított szinte mindent, elsősorban 70 ezer, főleg civil embert: nőket, időseket, gyerekeket az első napon. További tízezrek hunytak el néhány napon belül, mivel sokan belehaltak égési sérüléseikbe vagy az összeomlott épületek mélyén, évé végére pedig duplázódott az áldozatok száma, elsősorban a sugárbetegség következtében. Kilencedikén az amerikaiak ledobták a második bombát Nagaszakira – ez a „Fat Man” névre hallgatott – újabb tízezrek életét kioltva.

A túlélőkre külön japán szó született: ők lettek az úgynevezett hibakusák, közülük még mindig több ezren élnek, bár nagyon sokukat idő előtt elvitte a sugárzás valamely súlyos következménye: rákos megbetegedések vagy genetikai rendellenességek.

A pusztítás egyszerre borzasztotta el a világ közvéleményét, megágyazva a hidegháború éveiben eluralkodó atompániknak, s villant fel vonzó lehetőségként az elrettentésre a későbbi atomhatalmak számára, amelyek megkettőzték erőfeszítéseiket, hogy hozzájussanak ezekhez a tömegpusztító fegyverekhez.

„Mondhatnánk, hogy éppen az ENSZ-BT vétójoggal rendelkező állandó tagjai – fogalmaz lapunk megkeresésére N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, a Világgazdasági Intézet munkatársa, hozzátéve: szerencsére Hirosima és Nagaszaki volt az első és utolsó alkalom, amikor atomfegyvert vetettek be, de érzékelhető 

„Nem szabad kifelejteni a képből a kísérleti nukleáris robbantásokat sem, ezeknek is jelentős hatása volt a közvéleményre” – teszi hozzá a szakértő. Amerikában 1945 és 1962 között 210 nukleáris tesztrobbantást hajtottak végre, ezek közül a legismertebb a Castle Bravo tesztje volt 1954. március 1-jén, amely 15 megatonnás erejével egy több mint hét kilométeres átmérőjű tűzgömböt hozott létre a Csendes-óceánon és annak zátonyain.

Akárhogy is, 1968-ra megszületett, majd 1970 március 5-én életbe lépett az úgynevezett atomsorompó-szerződés, amelynek az volt a lényege, hogy megakadályozza, hogy újabb államok jussanak hozzá tömegpusztító eszközökhöz.

„Ami nagyon érdekes, hogy ez a szerződés nem elismeri, nem szentesíti, de akkori tényként fogadja el, hogy a fenti öt ország atomhatalom, vagyis saját maga által előállított nukleáris robbanószerkezete van, és tesztrobbantást hajtott végre 1967. január 1. előtt” – teszi hozzá a szakértő. 

Mindeközben, ezzel párhuzamosan a két katonai szuperhatalom – az amerikaiak és a szovjetek – is rádöbbentek, hogy némi túlzással a világ totális elpusztításához elég nukleáris fegyverzetet sikerült felhalmozniuk, elkezdték korlátozni a kísérleti robbantásokat is. „Ez volt a részleges atomcsend-egyezmény, aminek a gondolata a kubai válság után merült fel” – említi meg N. Rózsa Erzsébet. Ez azt jelentette, hogy tilos a kísérleti atomrobbantás földön, vízen, levegőben, vagyis csak a föld alatt lehetett robbantani. A nukleáris kísérleti robbantások átfogó tilalma majd csak 1996-ban, az átfogó atomcsend egyezménnyel született meg.

Ennek ellenére azóta is van néhány ország, Észak-Korea, India, Pakisztán, amelyek deklarálták is a képességet, Izrael pedig nem cáfolja, nem ismeri el, de ide szokták sorolni. „Volt még körülbelül egy tucatnyi ország a világ különböző részein, amelyeket ilyesmivel gyanúsítottak, így a kilencvenes években Irakot, vagy 2002 óta Iránt.” A nukleáris technológiasor úgynevezett kettős felhasználásra – katonai és polgári – is alkalmas, annak egyes elemeivel mintegy harminc ország rendelkezik, így  „Magyarország is részben”.

A Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) szerint 2025 januárjában a világ összesen 12 241 robbanófejjel rendelkezett, ebből 9 614 volt a katonai készlet része felhasználásra tartalékolva; a Federation of American Scientists (FAS) hasonlóan kb. 12 331 db készleten lévő robbanófejet becsül, ebből 9 600 felett van aktív, bevethető hadikészleten. 

A termonukleáris robbanófejek jellemzően 100–500 kilotonnás robbanóerővel bírnak, de vannak köztük több megatonnásak is, ami sokszorosa a hirosimai „Little Boy” 15 kilotonnás erejének. A teljes hadikészlet csaknem 2000 megatonna, vagyis összességében több mint százezerszerese annak, ami Hirosimában pusztított.

A robbanófejek elsöprő többsége persze az ENSZ-BT állandó tagjainak birtokában vannak (a raktárkészlettel együtt mindenestül kb 5-5 ezer az oroszoknak és az amerikaiaknak, 600 körül a kínaiaknak, 290 a franciáknak és 225 a briteknek), de még így is nyugtalanítóan sok az autokrácia felé kacsingató India és a demokráciát sosem próbált Pakisztán egymásra szegezett mintegy 350 robbanófeje, vagy éppen a több tucatnyi eszközből álló, valószínűsíthető észak-koreai készlet.

– teszi hozzá N. Rózsa Erzsébet, aki megemlíti: sok kísérlet volt erre, míg 2017-ben megnyitották a Nuclear Ban Treaty-t, amihez számos ország csatlakozott, csak éppen azok nem, amelyek eredetileg is elismert atomhatalmak.

Mégis, „az atomfegyverekkel kapcsolatban azt szokták mondani, hogy a hidegháborúnak az a tapasztalata, hogy egy dologra jók, az elrettentésre”, fejti ki a szakértő, aki szerint az atomfegyver nélküli világ lehetőségét utoljára 2009-ben a prágai NATO-csúcson vetette fel az akkori amerikai elnök, Barack Obama. Utóbb, a Trump- és Biden-elnökségek alatt ez a háttérbe szorult, ugyanakkor az is igaz, hogy a jelenlegi szerződések és normák, úgy fest, betöltik a szerepüket.

„Időnként mindenki megjegyzi, hogy igen, Oroszország atomhatalom”, fogalmaz N. Rózsa Erzsébet, s nem csak az atomfegyverek, hanem az Ukrajna területén levő, és frontközelbe kerülő nukleáris létesítmények – például a zaporozsjei erőmű – is jelenthetnek veszélyt. „Főleg az utóbbiak, hiszen, bár az oroszok szívesen fenyegetőznek vele, pontosan tudják, hogy a nemzetközi közösség egy hangon ítélné el, ha bevetnének ilyen eszközöket”.

Vagyis az atomsorompó és atomcsend-egyezmények „meglepően jól működtek mostanáig”. Ezért, bármennyire megrázóak is, nem árt néha, időről időre elővenni Hirosima és Nagaszaki megrázó képeit. Tanulságképpen.

Nyitókép: kisgyerek Hirosima romjain 1945 augusztusában. Forrás: AFP.