Budapest Főváros Kormányhivatala idén is átfogó ellenőrzéseket tart a Sziget Fesztiválon: a tűzvédelmi, fogyasztóvédelmi, közegészségügyi, foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzések mellett figyelemmel kísérik a taxisok tevékenységét is.
A kormányhivatal azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a kiemelt turisztikai időszakban is nagy figyelmet fordítanak a vendégek, illetve a rendezvényeken dolgozók biztonságára, valamint jogaik védelmére.
Rámutattak, hogy a Sziget Fesztivál évről évre több tízezer látogatót vonz Magyarországról és külföldről egyaránt, és egy ilyen méretű tömegrendezvény megszervezése komoly előkészületeket igényel, különösen a biztonság területén.