amíg Izrael az iráni nukleáris program létesítményeit, rakétakilövő egységeket, továbbá katonai létesítményeket támadja, addig az irániak folyamatosan és szándékosan civil célpontokat céloznak.
„Ez háborús bűncselekmény, ami nem megengedhető. Voltak halálos áldozataink, mindegyikük civil, ugyanakkor a légvédelmünk segítségével meg tudtuk akadályozni, hogy több halálos áldozat legyen. Tíz nappal ezelőtt, amikor a műveletet megkezdtük, tudtuk, hogy lesznek halálos áldozatok, de ha tovább késlekedtünk volna és Irán atombombát fejleszt ki, az sokkal nagyobb veszélyt jelentett volna az államunkra. Irán kijelentette, hogy elpusztítja Izraelt, ezért nincs más lehetőségünk, mint cselekedni” – mondta.
Az izraeli diplomácia vezetője úgy fogalmazott, hogy
Magyarország Izrael nagy barátja, „olyan ország, amely a külpolitikájában erkölcsi mércét állít fel, és ez meglehetősen ritka a nemzetközi kapcsolatokban”.
Hangsúlyozta: Magyarország nagyon erkölcsösen járt el akkor, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogató parancsot adott ki az izraeli miniszterelnök és a korábbi védelmi miniszter ellen. „Fontos, hogy