Erős földrengés rázta meg Törökország nyugati részét

Több épület összedőlt, ketten a romok alatt rekedhettek.

A Kelet és Nyugat közötti hídszerepe, a modernizáció és a hagyományok egyensúlya, a hazánk iránti tisztelet egyaránt jellemző az országban.
Kilenc év telt el a 2016. július 15-ei puccskísérlet óta, amelynek árnyéka még mindig ott lebeg a török társadalom felett. Egy 120 fős nemzetközi újságíró-delegáció tagjaként érkeztem Törökországba, hogy részt vegyek a megemlékezéseken, és a saját szememmel lássam, hogyan formálódik ez a különleges ország, amelynek ambíciói messze túlmutatnak földrajzi helyzetén. Magyarként különleges élmény volt megtapasztalni a török vendégszeretetet, a történelmi és modern kontrasztokat, valamint hogy Magyarország hogyan jelenik meg a külföldiek szemében egy ilyen távoli, mégis barátságos országban.
Törökországot gyakran emlegetik úgy, mint a Kelet és nyugat közötti hidat, és ez a metafora minden lépésnél érezhető. Isztambulban, ahol a Boszporusz két kontinenst választ el és köt össze, a történelmi mecsetek és a modern felhőkarcolók sziluettje egy képen is megfér. E kettősség azonban nemcsak földrajzi, hanem kulturális, politikai és társadalmi is. Törökország egyszerre őrzi oszmán örökségét és igyekszik a modern világ élvonalába törni, miközben belső feszültségekkel küzd. Az országban járva a jelenség szinte tapintható: a modern technológia hagyományos szimbólumokkal keveredik, miközben a háttérben kirajzolódik a török társadalom sokszínűsége. Ankara utcáin egyszerre láthatók Mustafa Kemal Atatürknek, a modern Törökország alapítójának portréi és Recep Tayyip Erdoğan jelenlegi elnök képei. Atatürk világi, nyugatias reformjai és Erdoğan konzervatív, vallási gyökerű politikája két külön világot képvisel, mégis békésen megfér egymás mellett – legalábbis a falakon. Ez a vizuális együttélés jól mutatja, hogy Törökország egyszerre próbálja tiszteletben tartani a múltját és újradefiniálni a jövőjét.
2016. július 15-én éjszaka Törökország történelmének egyik legdrámaibb eseménye bontakozott ki, amikor a hadsereg egy csoportja megkísérelte megdönteni Recep Tayyip Erdoğan elnök hatalmát. A puccskísérlet rövid ideig tartott, de mély nyomokat hagyott az országban. Az események Isztambul és Ankara utcáin kezdődtek, ahol katonai egységek elfoglaltak kulcsfontosságú helyszíneket, köztük hidakat, repülőtereket és az állami média épületeit. Harci repülők és helikopterek jelentek meg az égen, miközben a puccsisták bejelentették, hogy a „demokrácia védelmében” átvették a hatalmat. Azonban a kísérlet gyorsan kudarcot vallott, nagyrészt Erdoğan gyors reagálása és a lakosság ellenállása miatt. Tömegek özönlötték el az utcákat, szembeszállva a katonákkal, akik közül sokan láthatólag nem voltak felkészülve ilyen ellenállásra. A puccs mögött a hivatalos narratíva szerint a Fethullah Gülen hitszónokhoz köthető mozgalom állt, amelyet Erdoğan „párhuzamos államként” emlegetett. A kormány válaszlépésként tízezreket, köztük katonákat, bírókat, tanárokat és újságírókat tartóztatott le vagy bocsátott el, a gülenista mozgalmat pedig terrorszervezetnek bélyegezte. A puccskísérlet kudarca megerősítette Erdoğan pozícióját. 2017-ben egy népszavazás után az ország áttért az elnöki rendszerre, amely jelentősen bővítette a vezető hatáskörét.
Az utóbbi évtizedek elképesztő átalakulása, a fejlődés lendülete szemmel látható. Az isztambuli repülőtér, amely a világ egyik legnagyobb és legmodernebb légikikötője, már önmagában is lenyűgöző. A terminálok hatalmas üvegpalotái, a precíz logisztika és a nyüzsgő nemzetközi utasforgalom azt üzeni: Törökország nem elégszik meg a középszerűséggel. A városban sorra nőnek ki a földből a felhőkarcolók, modern üzleti negyedeket alkotva, miközben a történelmi városrészek, mint a Sultanahmet vagy a Galata híd környéke, érintetlenül őrzik a múltat.
Ankarában az elnöki komplexum, a Cumhurbaşkanlığı Külliyesi ugyancsak ezt az ambíciót tükrözi. A hatalmas, modern épületegyüttes, amely több mint ezer helyiséggel büszkélkedhet, egyértelműen azt üzeni, hogy Törökország vissza akarja szerezni azt a helyet a világ színpadán, amelyet az Oszmán Birodalom idején elfoglalt. Érdekes történelmi párhuzam, hogy a Topkapı palota és a Dolmabahçe palota is hasonló célt szolgált: az oszmán szultánok hatalmának és gazdagságának szimbólumai voltak. Az ország infrastrukturális fejlesztései, mint a hidak, az alagutak és az új vasútvonalak mind azt mutatják, hogy a cél a globális vezető szerep elérése.
Ankara és Isztambul tökéletesen megmutatja Törökország sokarcúságát. Ankara a politikai és adminisztratív központ, egy igazi török város, ahol a modern kormányzati épületek mellett a hagyományos török életérzés is jelen van. Ezzel szemben Isztambul egy kozmopolita metropolisz, ahol a multikulturalizmus a szó legjobb értelmében érvényesül. A városban muszlimok, keresztények élnek együtt, és a különféle kultúrák nyomai mindenhol láthatók, legyen szó az Hagia Sophiáról, a Kék mecsetről vagy a zsinagógákról és a keresztény templomokról. Isztambul nemcsak földrajzilag van közelebb Európához, hanem szellemiségében is: nyitott, befogadó, ugyanakkor büszke a saját identitására.
A megemlékezések és a török vendégszeretet mellett azonban van egy másik aspektus is, amely elgondolkodtató, különösen azoknak, akik Magyarországon elégedetlenek a közállapotokkal. Törökországban a biztonság garantálása mindennapos valóság. Szinte minden szállodába, de még néhány boltba is csak fémkereső kapun keresztül lehet belépni. A turisztikai látványosságok körül rendőrök és biztonsági őrök figyelnek, a katolikus templomokat rendőrautók, a zsinagógákat páncélozott terepjárók védik – látványos különbség ez a budapesti utcákon tapasztalt nyugalomhoz képest. És bár a készültség a hétköznapi életet nem akadályozza, mégis állandó emlékeztető arra, hogy a stabilitás és a biztonság mennyire törékeny érték.
Magyarként különleges élmény volt megtapasztalni, hogy Törökországban mennyire ismerik és tisztelik Magyarországot. A delegáció tagjaival folytatott beszélgetések során kiderült, sokan tudnak hazánkról, és nem csupán földrajzi értelemben. Többen említették, hogy Magyarországot példának tartják, különösen a nemzeti szuverenitás és a kulturális identitás megőrzése terén. Ez a megbecsülés nemcsak hivatalos körökben, hanem a hétköznapi emberek között is érezhető. Isztambulban, a Nagy Bazár forgatagában például találkoztam egy árussal, aki tört magyarsággal köszönt rám, miután megtudta, hogy Magyarországról érkeztem. Egy másik árus, amikor bemutatkoztam, hogy Zoltán vagyok, azonnal rávágta: „Gera Zoltán! Ő a kedvenc focistám volt!” Ezek az apró személyes történetek is azt mutatják, hogy a törökök barátsággal és érdeklődéssel fordulnak a magyarok felé.
Nyitókép: Lesz-e Erdoğanból második Atatürk?
Fotó: AFP/Adem Altan