Erre vártak a NATO vezetői: Putyin megszólalt a Nyugat elleni inváziójáról
Az orosz elnök kiemelte, hogy az ország vezetése különös figyelmet fordít a nukleáris triád fejlesztésére.

Még mindig Ukrajna csatlakozásával foglalkozik a NATO-főtitkár.

A legjelentősebb és direkt fenyegetést jelenleg Oroszország jelenti a NATO-ra nézve, ami azt jelenti, hogy a katonai szövetségnek továbbra is Ukrajna támogatására kell összpontosítania, az ukrajnai háború igazságos és tartós befejezését célzó törekvése mellett – jelentette ki a NATO-főtitkár Hágában hétfőn.
A kedden kezdődő, kétnapos hágai NATO-csúcstalálkozó előtt tartott sajtótájékoztatóján Mark Rutte közölte:

még mindig hiszünk abban, hogy Ukrajna számára visszafordíthatatlan út vezet a NATO-ba.
Az Izrael és Irán között kitört konfliktusra reagálva közölte: nem szabad megengedni Iránnak, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen.
Annak érdekében, hogy a NATO erősebb, igazságosabb és ellenállóbb szövetséggé váljon, a tagországok új, jelentős védelmi beruházási tervet fogadtak el, amelynek keretében a védelmi beruházások arányát várhatóan a GDP 5 százalékára emelik – közölte a NATO-főtitkár.
Ezt is ajánljuk a témában
Az orosz elnök kiemelte, hogy az ország vezetése különös figyelmet fordít a nukleáris triád fejlesztésére.

(MTI)
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/John Thys

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
