Vége a hallgatásnak – XIV. Leó pápa vértanúkként ismerte el a náci és kommunista terror áldozatait

XIV. Leó pápa 174 új vértanút ismert el, köztük fiatal francia és spanyol katolikusokat, akik a 20. század üldöztetései során haltak meg hitükért.

Első hetei után kirajzolódik a katolikus egyházfő karaktere és filozófiája.
Május 8-án választotta pápává a konklávé Robert Francis Prevost amerikai–perui bíborost. Ugyan a médiában gyakran úgy fogalmaztak, hogy XIV. Leó Ferenc pápa utódja lett, valójában
elsősorban Szent Péter utódját választják meg az egyház hercegei, és csak másodsorban az elhunyt szentatyáét.
Krisztusban eltűnni – ez a pápa helyes „megjelenési formája” XIV. Leó szerint, mint azt megválasztása után mondta. Persze ezzel nem mondott újat: a katolikus felfogás szerint minden pap „alter Christus”, Krisztus képviselője a földön. Ennek a Krisztusban való eltűnésnek, feloldódásnak a szimbolikus jele a reverenda. Az, hogy ezt Leó hangsúlyozta, az alázaton és a feladat terhén kívül talán
azért fontos, mert Ferenc pápa stílusa meglehetősen excentrikus volt.
Ugyan elsőre szimpatikus lehetett, hogy 2013-as megválasztásától – „a karneválnak vége” állítólagos felkiáltás jegyében – úgymond egyszerű reverendát hordott, ezzel a pápai ruhadarabok hordozta szimbolikát is levetette magáról. Most Leó visszavette magára.
Lehet, hogy Leó benedeki megjelenésű pápa lesz János Pál-i stílussal. Sokatmondó, hogy elsőként
eltávolította az ambivalens, néha botrányos kijelentéseiről híres Vincenzo Paglia érseket a II. János Pál Pápai Házasság- és Családtudományi Teológiai Intézet éléről,
és kinevezte a helyére Baldassare Reina bíborost. Ezzel a szokásjogot is helyreállította, mivel a II. János Pál által 1982-ben alapított intézetet hagyományosan Róma vikáriusa vezeti, és Reina 2024 óta Róma vikáriusa, ráadásul az intézetnek otthont adó Pápai Lateráni Egyetem nagykancellárja is.
Az egyházfő elrendelte, hogy a Vatikánhoz köthető honlapokról távolítsák el a Marko Rupnik alkotásait ábrázoló képeket, mivel a szlovén volt jezsuita szerzetesről korábban kiderült, hogy harminc éven át apácákat molesztált. Ferenc pápa érthetetlen módon az eljárások ellenére végső soron megvédte Rupnikot, és a vatikáni sajtószolgálat is kiállt amellett, hogy a művei megmaradjanak a felületeken.
Most úgy tűnik, ennek vége.
Leó pápa beiktatási beszédében és máskor is említette, hogy fontos számára a kollegialitás, a bíborosok meghallgatása, és lényegében arra tett utalásokat, hogy helyreállítja a kúria hagyományos ügymenetét. Ezt sem véletlenül hangsúlyozza: Ferenc pápa annak ellenére, hogy a decentralizációt és az együtt döntést hangsúlyozta kifelé, valójában
amennyire lehetett, mellőzte a bíborosokat, és egyszemélyi döntéseket hozott, többször irányt váltva.
Végül ott van a szinodalitás kérdése, melynek Leó a folytatását ígérte. A Vatikán azonban az előző tíz évben nem tudta pontosan definiálni ezt azonkívül, hogy „közös út” és valamiféle együtt döntés.
Mindenesetre egy érdekes szimbolikus aktus várható az ügyben.
A napokban a vatikáni liturgikus hivatal kiadott egy közleményt, miszerint június 29-én, Péter és Pál apostolok ünnepén Leó pápa vezeti az eucharisztikus ünneplést, megáldja és az új metropolitaérsekek vállára helyezi a palliumokat. A pallium az a gyapjúból készült, hat fekete selyemkereszttel díszített, nyakban viselt ruhadarab, amelyet a beiktatási miséjén helyeztek a pápa vállára. Palliumot kapnak a metropolita érsekek is, ami az egyházfővel való kapcsolatukat jelképezi. II. János Pál elrendelte, hogy ezt a pápa helyezze a vállukra,
Ferenc azonban 2015-től csak átadta nekik, majd székvárosukban a nuncius helyezte a vállukra
– állítólag azért, hogy ezzel is a metropolita-érsekek helyi egyházzal való kapcsolatát hangsúlyozzák.
Leó visszatérni látszik az eredeti gyakorlathoz.
Úgy tűnik, az új szentatya egyik célja a konszolidálás, a normalizálás, vagy ha úgy tetszik: egy csendesebb pápaság lesz.
***
Ezt is ajánljuk a témában
XIV. Leó pápa 174 új vértanút ismert el, köztük fiatal francia és spanyol katolikusokat, akik a 20. század üldöztetései során haltak meg hitükért.
(Nyitókép: TIZIANA FABI/AFP)
Ezt is ajánljuk a témában
Összegyűjtöttük XIV. Leó legemlékezetesebb megnyilvánulásait.