Interjú Adam Lovingerrel, a Pentagon és a Fehér Ház nemrég Budapesten járt volt stratégiai elemzőjével.
Adam Lovinger neve az amerikai nemzetbiztonsági bürokrácián belüli visszaélések leleplezőjeként vált ismertté. A Pentagon egykori jogásza, majd stratégiai elemzője, aki később a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának (NSC) magas rangú tisztviselője lett, mára egyike azoknak, akik első kézből tapasztalták meg, mit jelent az amerikai államapparátus belső hatalmi játszmáiban való részvétel, vagy éppen áldozatnak lenni. Lovinger története nemcsak az Egyesült Államokban vált figyelemfelkeltővé, hanem olyan országokban is, mint Magyarország, ahol a történelmi tapasztalatok miatt sokak számára ismerősen cseng mindaz, amiről ő beszél.
És Lovinger beszélt, mégpedig lapunknak.
Lovinger pályáját jogászként kezdte: 2004-ben a Védelmi Minisztériumban nevezték ki nemzetközi jogi főtanácsadó-helyettesnek. Ám, mint azt a Mandinernek elmesélte, hamar felismerte, hogy jogi munkával nem lehet megnyerni a háborúkat.
2006-ra világossá vált számomra, hogy az Egyesült Államok kormányának egyszerűen nincs stratégiája arra, hogyan nyerje meg az iraki és afganisztáni háborút”
– mondta. Ez vezette őt a Pentagon egyik legzártabb és legnagyobb hatású szervezetéhez, a stratégiai értékelésekért felelős osztályához (Office of Net Assessmenthez – ONA), ahol több mint tíz évet dolgozott.
Főnöke és mentora, Andrew W. Marshall bízta meg azzal, hogy tárja fel azokat a bürokratikus és intézményi akadályokat, amelyek meggátolják az amerikai nemzetbiztonsági stratégia hatékony megvalósítását.
2016-ban az ő elemzései és megállapításai hívták fel rá a figyelmet Michael T. Flynn figyelmét, aki akkor Donald Trump elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójaként dolgozott. Flynn a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsához rendelte Lovingert, hogy ott a gyakorlatban is megvalósítsa a reformokat, amelyeket a Pentagon stratégiai értékelésekért felelős osztályán kidolgozott. A sors iróniája, hogy ez lett karrierje legveszélyesebb szakaszának kezdete.
Lovinger elmondása szerint már 2010–2011-ben elkezdte szóvá tenni, hogy a Pentagon a stratégiai értékelésekért felelős osztályának vezetése kétes szerződéseket köt Stefan Halperrel és V.I. Trubnikovval, az orosz hírszerzés (SVR) korábbi vezetőjével. Halper később a Trump-ellenes „Russiagate” ügy egyik kulcsfigurájává vált, míg Trubnikov neve a hírhedt Steele-dosszié forrásai között szerepel. Lovinger szerint ezek a szerződések súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek, de amikor erről a Védelmi Minisztérium belső ellenőrzési szervénél szólt, semmilyen vizsgálat nem indult. A figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyták – sőt, amikor Trump győzelme után a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsában dolgozott tovább, éppen ezek az emberek indítottak ellene lejárató hadjáratot.
Ezt is ajánljuk a témában
Újabb eljárással szórakoztatják magukat a liberális EP-képviselők, ugyanakkor nem szabad félvállról venni a veszélyt – véli Szánthó Miklós.
Kérdésünkre Lovinger részletesen beszámolt arról, hogy milyen módon vált egy bürokratikus koncepciós eljárás áldozatává. A legmegdöbbentőbb részletek egyike, hogy egy informatikus – szándékosan vagy véletlenül – hozzáférést adott neki egy megosztott meghajtón található dokumentumhoz, amelyben részletesen leírták, hogyan kívánják „adminisztratív úton” eltávolítani őt a kormányból.
Ez egy játszmakönyv volt. Ott volt feketén-fehéren, hogy hazugságokra alapozva próbálnak meg eltávolítani, és erre egy egész csoport dolgozott együtt”
– mondta.
Amikor arról faggattuk, hogy mit ért pontosan „mélyállam” alatt, Lovinger elmondta: bár nem szereti a kifejezést, mégis használja, mivel a köznyelvbe bekerült. Szerinte olyan magas rangú amerikai tisztviselők hálózatát jelöli, akik szándékosan és szervezetten politikai és ideológiai célokra használják fel a szövetségi eljárásokat, megsértve ezzel a jogállamiság elveit.
Kezdetben én magam is összeesküvés-elméletnek tartottam a mélyállam fogalmát”
– vallotta be.
De amikor személyesen megtapasztaltam, hogy milyen könnyedén lehet valakit koncepciós eljárással ellehetetleníteni, minden megváltozott.”
Lovinger az Obama-kormány alatt bekövetkezett változásokról is beszélt. Kiemelte, hogy James H. Baker, a Pentagon stratégiai értékelésekért felelős osztályának akkori vezetője kormányzati dokumentumokban megfogalmazott állításai szerint például
Tajvan elvesztése nem számítana komoly veszteségnek az USA számára, vagy hogy Irán akár birtokolhatna is atomfegyvert.
Egy másik idézet szerint „Kína katonai tervei regionálisak maradnak”, miközben Peking már akkor globális terjeszkedési politikát folytatott, katonai bázist létesítve Dzsibutiban.
Lovinger szerint ezek a nézetek egyenesen Amerika ellenfeleinek érdekeit szolgálták – és ezt a nemzetbiztonsági bürokrácia legfelső szintjein is tolerálták.
Amikor arról kérdeztük, hogyan élte meg mindezt emberileg, Lovinger meglepő választ adott: „amikor a Magyar Külügyi Intézet vendégkutatójaként Budapesten jártam, ellátogattam egy olyan épületbe, amely korábban a kommunista állambiztonság börtöne volt. Az egyik kiállításon ez állt: «A koncepciós perek zárt ajtók mögött zajlottak, alaptalan vádak alapján, az ítélet már az eljárás előtt megszületett.» Szívszorító, de ezek a szavak pontosan leírják, mi történt velem az Egyesült Államokban.”
Lovinger szerint a mélyállam és a belső szabotázs nem amerikai sajátosság. Oroszország, Kína, Irán és Katar rengeteg pénzt költenek arra, hogy a demokratikus országok kulcsintézményeit – különösen a nemzetbiztonsági rendszereket – aláássák. „A külső és belső ellenségek rendszeresen összefognak e cél érdekében” – állítja.
Arra a kérdésre, hogy milyen reformok kellenének, Lovinger egyértelmű választ adott: „A szövetségi felügyelők nem lehetnek azoknak az ügynökségeknek az ellenőrzői, amelyek a fizetésüket adják. Ez alkotmányos összeférhetetlenség. A Kongresszusnak kellene visszavennie ezt a szerepet.” Hozzátette: „Ha a törvényt tudatosan megszegő hivatalnokokat nem vonják felelősségre, akkor továbbra is megsértik majd a jogot. Sajnos sem a Kongresszusnak, sem az Igazságügyi Minisztériumnak nincs látható szándéka az elszámoltatásra.”
Lovinger története tehát nemcsak egy politikai bosszúhadjárat dokumentációja, hanem egy figyelmeztetés is. Könyvében – Insider Threat – részletesen bemutatja a mélyállam működését és egy lehetséges ellenstratégiát is kidolgozott.
Most azt reméli, hogy tudását olyan módon tudja kamatoztatni, hogy másokkal már ne történhessen meg mindaz, amit ő átélt.
A csend helyett a nyilvánosságot választotta – és ez, úgy tűnik, sokak számára inspirációként szolgálhat világszerte.
Ezt is ajánljuk a témában
Van-e olyan eleme a magyar családügyi szabályozásnak, amely beépíthető lehet az amerikai jogba? Miért utasítja el a Z generáció a feminizmust és a liberalizmust? Theo Wolddal beszélgettünk.
Nyitókép: Andrew Thomas / AFP
Egy angol nyelvű interjú Adam Lovingerrel itt nézhető meg:
Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.
A miniszterelnök reagált Sulyok Tamás Indexnek adott interjújára.
Ugyanakkor a bajnoki ezüst csalódást jelentene a Fradinak.
Jogászok szerint a kérdés immár az, hogy ki határozza meg e közös értékek konkrét tartalmát az Európai Unióban – írta az osztrák Exxpress.
„Egy jogállamban nincs olyan országvezető, aki eldönti, kit kell letartóztatni, és kinek kell nem politikai pozíciójában lemondania.”
Szijjártó Péter 3 óra 15 perces interjút adott a Telexnek. Pontosabban a telexes Fábián Tamás eddig vallatta a külügyminisztert.
Japán a drónhadviselés új, olcsóbb iránya felé nyit: a tengerészet már átvette az első kartonalapú AirKamuy 150 drónokat, amelyek könnyűek, gyorsan gyárthatók, és a radarok számára is nehezebben észlelhetők.
Méghozzá micsoda nem mindennapi kiütéssel!
