Mekkora erőt képviselhet a Fideszt is magában foglaló új EP-frakció? – most kiderül

2024. július 08. 18:32

A Patrióták Európáért nyitott mindenki előtt, aki szuverenista, békepárti változást akar az európai politikában, ez pedig felbátoríthat jobbközépről érkező pártokat – mondta lapunknak Dornfeld László.

2024. július 08. 18:32
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Nyitókép: az új politikai formációt megalapozó megállapodás megkötése Bécsben. Andrej Babis, Orbán Viktor és Herbert Kickl (Fotó:ALEX HALADA / APA-PictureDesk / APA-PictureDesk via AFP

Most már egyértelmű, hogy a Patrióták Európáért frakció a harmadik legnagyobb lesz az Európai Parlamentben, méretben csak az Európai Néppárt és a Szocialisták előzik meg azt – hangsúlyozta a Mandinernek Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője az új európai parlamenti képviselőcsoport hétfői megalakulása kapcsán.

Ezt is ajánljuk a témában

Tagjai korábbi frakción kívüliek, az ID frakció legtöbb korábbi tagja, illetve a spanyol Vox a negyedik helyre szorult ECR-ből. 

Ez már egy nagyon komoly fegyvertény és jelentős befolyást jelent a frakciónak, ami a tagok száma alapján több EP bizottság elnökségére és EP alelnöki helyekre is jogosult lenne

– húzta alá. Ugyanakkor szerinte már most tudni lehet, hogy a globalisták megpróbálják majd kirekeszteni a fontosabb pozíciókból a frakció tagjait, mint az történt az ID esetén is. Azonban még így is esély lehet arra, hogy a Patrióták legalább egy EP alelnöki tisztséget biztosítani tudjon magának a megfelelő szavazási stratégiával.

Gátat szabni a legőrültebb javaslatoknak

Arról, hogy milyen súlya lehet egy ilyen összefogásnak a meghatározó külpolitikai kérdésekben, illetve a frakció hozhat-e fordulatot az uniós politikában, Dornfeld László azt mondta: az EP a legtöbb döntését abszolút többséggel, vagyis 50 százalék+1 szavazattal hozza, jelenleg ez a 720 fős testületben 361 szavazatot jelent. A néppárti-szocialista-liberális koalíció ezt pár tíz szavazattal meg tudja haladni, de ez nem biztosít stabil többséget, főleg nem vitás kérdések esetén.

A migrációs paktum esetén például alig sikerült a szükséges szavazattöbbséget összekaparni, pedig a június 9-i választás előtti EP-ben nagyobb többséget élveztek a globalista pártok. Ami a külpolitikát illeti, az főleg a Tanács és a tagállamok kompetenciájába tartozik, a legfontosabb kérdésekben az EP-nek kevés beleszólási joga van, leginkább joghatás nélküli határozatok útján fejtette ki véleményét. Ugyanakkor az Eva Kaili-féle korrupciós botrány megmutatta, hogy ez a korlátozott külpolitikai mozgástér sem jelentéktelen – húzta alá az elemző, aki szerint ha azonnali fordulat nem is várható a Patrióták megjelenésével, 

bizonyára megnehezíti majd a globalista erők dolgát, gátját jelentheti a legőrültebb háborúpárti javaslatoknak.

Kik jöhetnek még?

A júliusi időpont csak a frakciók megalakulására vonatkozik, az ötéves ciklus alatt csatlakozni vagy átlépni egy már létező frakcióba bármikor lehetséges – mondta arra a kérdésre, hogy bővülhet-e még tovább a frakció. A sajtóhírek korábban szólták például a lengyel Jog és Igazságosságról (PiS) is, amely azonban végül az ECR-ben maradt egyelőre. De Dornfeld szerint érdeklődhetnek még a frakció iránt olyan jobboldali erők is, amelyek jelenleg a Néppárt tagjai, de egyre kevésbé elégedettek a Manfred Weber-féle globalista, háborúpárti politikával. A cseh centrista ANO jelenléte mutatja, hogy a Patrióták nyitott mindenki előtt, aki szuverenista, békepárti változást akar az európai politikában, ez pedig felbátoríthat jobbközépről érkező pártokat.

Ennyit az elszigetelődésről

Arról, hogy lehetnek-e esetleg belpolitikai kihatásai is a fejleményeknek, az elemző azt mondta: a dollárbaloldal leggyakoribb vádja a nemzeti kormánnyal szemben, hogy az nemzetközileg elszigetelődött, nincsenek barátai. Eközben a valóság az, hogy a magyar kormánypártok által alapított frakció napok alatt a harmadik legnagyobbá válik az EP-ben, Gál Kinga pedig annak első alelnöke lesz. Ezzel egyidőben Orbán Viktor végigjárta Kijevet, Moszkvát és Pekinget, majd a washingtoni NATO-csúcsra megy, és mindenhol fogadják. 

Mindez remekül cáfolja a sokat emlegetett baloldali hazugságot, és azáltal is erősíti a magyar nemzeti kormány pozícióját, hogy fontos szövetségeseket biztosít számára a brüsszeli zsarolással szemben 

– mondta Dornfeld László. 

Kapcsolódó cikkek a Választás 2024 aktában.

Összesen 216 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kastellorizo
2024. július 09. 06:29
Kovács Ubul 2024. július 08. 21:33 Tudjuk, imperialista ügynökök. 🤡
citromosParizer
2024. július 08. 23:38
az itt vergődő segélyes libcsi röfik száma a legjobb bizonyíték arra, hogy van jelentősége a Patrióták pártnak. a buta centes kommentelők mindig ott vergődnek igazán, ahol a globalistáknak fáj. faék egyszerű az összes röfi :)
falcatus-2
2024. július 08. 22:05
Akitlosz 2024. július 08. 19:16 Ha a kormány nemzeti lenne, akkor nemzeti frakciót alapított volna és nem patriótát. nemzeti = nacionalista ..." Ismétlés a tudás anyja: Reméljük, hogy újra eljön egy Európa, amely egységes, de mentes az ősi, klasszikus idők szolgaságától; egy olyan Európa, ahol mindenki büszkén mondhatja: »európai vagyok.« Reméljük, hogy eljön egy Európa, ahol minden ország polgárai ugyanúgy európainak vallják magukat, mint ahogy szülőföldjükhöz tartozónak, anélkül, hogy elvesztenék szülőhelyük iránt érzett szeretetüket és hűségüket. Reméljük, hogy bármerre járnak ezen a széles földön, amelynek nem szabunk határt az európai földrészen belül, igazán úgy érzik majd: "Itt otthon vagyok. Ennek az országnak is polgára vagyok." Winston Churchill, Amsterdam, 1948. május 9.
Kovács Ubul
2024. július 08. 21:33
"Az európai politikai viszonyok befolyásolása – az orosz titkosszolgálati stratégia egyik fő csapásiránya. Márpedig e tekintetben kiemelt potenciállal rendelkezik az éppen az Orbán által szervezett új EP-csoport. Egy diplomáciai sikerként bemutatott művelet a magyar miniszterelnök részéről nagy lépés lenne saját presztízse és ezen keresztül e csoport pozícióba juttatása irányába. Az oroszoknak e téren felettébb nagy gyakorlatuk van a szovjet idők óta."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!