„Japán meg akarja előzni a háborút” – japán külügyi szakértő a Mandinernek

Fotók: Ficsor Márton

Endo Ken a Tokiói Egyetem nemzetközi kapcsolatok-professzora, a Japán Külügyi Intézet Európa-kutatási projektjének vezetője, a japán Külügyminisztérium volt Korea-ügyi tanácsadója, jelenleg a tárca politikaelemző bizottságának a tagja.

***

Hogyan látnak a japánok egy olyan távoli és kicsi országot, mint Magyarország?

Én személy szerint nagyon vonzó helynek látom. Magyarország gazdag kultúrájú, gazdag történelmű ország. Úgy látom, hogy a magyar emberek nagyon büszkék a kultúrájukra, a gazdag hagyományaikra. A japánok nagy együttérzéssel követték egykor a magyar nép sorsát, amikor 1956-ban a szovjet hadsereg támadást intézett a magyar forradalom ellen – ahogy 1968-ban a csehekkel is történt. Sok japán értelmiségi tiltakozott akkor ezen beavatkozások ellen. És persze ott van a magyar és japán genetikai hasonlóság... Szóval, van ok a két ország közötti szimpátiára.

Kína és Dél-Korea az első négy legfontosabb külföldi befektető között van Magyarországon. A japán cégek azonban nem tolonganak a magyarországi befektetésekért. Mi az oka ennek?

Ez nem Magyarországnak szól, 

Nem jellemzi már őket az innovatív, piackereső bátor szellem. Pedig ilyen üzleti hozzáállással bírtak az 1960-as és az 1980-as évek között. Szerintem ez összefüggésben van azzal, hogy a japán egy öregedő társadalom, egyre kevesebb gyermek születik, és az üzleti életben is érezhető ez a visszahúzódó attitűd, a piacfoglaló lelkesedés hiánya. A dél-koreaiak a mai napig így állnak hozzá a dolgokhoz, mi már nem.

Hogyan látja az EU-t mint integrációs modellt, projektet? Huszonhét tagállam összeáll egy unióba, de folyamatos vitákban, hatásköri konfliktusokban áll magával.

Mi is érzékeljük a belső súrlódásokat, de ennek ellenére úgy hisszük, hogy az EU egy okos projekt. Az unió alkalmas eszköznek bizonyult a kontinens békéjének megőrzésére, a fejlődés biztosítására, ráadásul politikai hatalmat is biztosít a tagállamai számára. A 27 tagállam kollektív módon részesül a béke és fejlődés lehetőségéből, és 

Franciaország, Portugália, Hollandia vagy éppen Magyarország önmagában nem tudna meghatározó tényező lenni Európában vagy a világpolitikában, de az EU alkotórészeként igen. Az EU-nak ráadásul egy szilárd intézményi struktúrája van, amely egy további pozitívum.

Igen, az EU mint közös piac világgazdasági tényező. A kérdés az, hogy képes lehet-e befolyásos geopolitikai tényezővé is válni a világpolitikában? És itt elsősorban a védelmi politikára gondolok.

Nos, mi értjük ezeket az európai aspirációkat, de a katonai óriás nem lehet más, mint a NATO. 

 Ha az EU saját védelmi integrációt szeretne emellett, véleményem szerint csak növelné az unión belüli megosztottságot. Ugyanis az egyes tagállamoknak különböző mértékű hajlandóságuk van a katonai vagy a politikai integrációra, így a stratégiai autonómia tűnik a járhatóbb útnak.

Milyen módon mélyülhet el a Japán és az EU közötti védelmi együttműködés? A kialakuló új világrendben Japán és az EU is fenyegetve érzi magát a felemelkedő nagyhatalmak, Kína, illetve Oroszország által.

Lehetséges az együttműködés, de a kialakítása sok időt fog igénybe venni. Mind Japán, mind Európa fő szövetségese az Egyesült Államok, a vezető katonai hatalom Amerika, tehát amikor a Japán és az EU közötti esetleges katonai együttműködésekről beszélünk, akkor igazából az amerikai együttműködés mentén történő kapcsolatfelvételről lehet szó. Japán nemrég írt alá Olaszországgal és az Egyesült Királysággal egy egyezményt arról, hogy közös fejlesztésben gyártanak majd egy új generációs harci gépet. A kooperáció tehát fokozatosan szorosabbá válhat. Az ukrajnai háború is megmutatta, hogy a szövetséges hadseregek fegyverzetei közötti technológiai összekapcsolhatóság, az interoperabilitás mennyire fontos.  

A két éve elfogadott új japán nemzetbiztonsági stratégia alapján Japánnak 2027-re olyan védelmi kapacitásokkal kellene rendelkeznie, amely alkalmas a szigetország megvédésére külső támadás esetén. Japán tehát a legrosszabb forgatókönyvre is készül, vagyis, hogy akár háború is kitörhet tíz éven belül a csendes-óceáni térségben?

Egészen pontosan 

Ezért kétszerezte meg a kormány a védelmi költségvetés keretösszegét, ezért fejleszti a szaktárca a közepes hatótávolságú rakéta-arzenált – ez mind azért van, hogy az elrettentő képességünket megújítsuk. De hadd emlékeztessem önt arra, hogy Japán szomszédai között három atomhatalom is van, amelyek mindegyike valamilyen módon ellenséges érzülettel viseltetik Japán iránt. Egy nem atomhatalom nem tud elrettentő erővel fellépni egy atomhatalom ellenében – márpedig Japán békealkotmánya tiltja a nukleáris fegyverek előállítását. 

Persze, emellett fejlesztenünk kell hagyományos fegyverzeteinket, hiszen a régió biztonsági helyzete folyamatosan romlik. Japánnak szüksége van a hozzá hasonlóan gondolkodó más államok szövetségére: ilyen Dél-Korea, ilyen lehet Tajvan, ilyen Ausztrália.

Lehetséges az, hogy a romló biztonsági helyzet miatt a japán parlament egy ponton úgy dönt, hogy felülírja a békealkotmányt, hogy az ország jogi korlátok nélkül fejleszthesse védelmi képességeit?

Nos, időről időre felmerül ez a japán politikai életben, de azt gondolom, hogy a japán emberek többsége egyetért a békealkotmány létével, amely ráadásul biztosítja a japán-amerikai katonai együttműködést. Nem hiszem, hogy belátható időn belül meg fogják változtatni a japán alkotmányt. Vagyis Japán biztonsági szempontból továbbra is függőségben marad az Egyesült Államoktól, de emellett fejleszti hagyományos védelmi képességeit.

Amerika katonai jelenlétével képes még fenntartani a katonai egyensúlyt, a status quót a csendes-óceáni térségben?

A trend az, hogy Amerika gyengül, Kína pedig erősödik. 

Megsérti a nemzetközi jogot: napi szinten sérti meg a szomszédos államok felségvizeit, a miénket is, és az utóbbi időben a szomszédok légterét is. Emiatt nem tehetjük meg, hogy nem kísérjük figyelemmel ennek a hatalomnak a felemelkedését. Az Egyesült Államoknak megvannak a képességei a kínai ambíciók megfékezésére, és mi folyamatosan jelezzük számára az eseteket, hogy ne lankadjon a figyelme ebben a régióban.

Japán nem tagja a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN), sem a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek (SCO), de a BRICS-közösségnek sem, ehelyett motorja a Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd (Quad) és a Szabad és Nyitott Indo-csendes-óceáni térség (FOIP) együttműködéseknek. Ezek elegendőek az előző szövetségek ellensúlyozására?

Értem a kérdését. Ahogy említettem, mi három fenyegető atomhatalom árnyékában élünk, és ezek mindegyike – bár különböző fokon – egyfajta diktatúra. Ha valamelyikük megváltoztatja a regionális status quót, abból olyan szörnyű dolgok alakulhatnak ki, mint az ukrajnai háború. 

Észak-Korea inkább a status quo fenntartásában érdekelt. Oroszország el van foglalva a nyugati határain dúló háborúval. Kína a probléma tehát: esetében megvan mind a három tényező. Japán ezért megerősítette katonai együttműködését az Egyesült Államokkal, több trilaterális – vagyis Amerikát is magában foglaló – egyezséget kötött több állammal, például Dél-Koreával vagy a Fülöp-szigetekkel, aztán ott van az ön által említett Quad-együttműködés, és a délkelet-ázsiai országokkal is ápolgatjuk történelmi kapcsolatainkat.

Ön szerint mi Kína gazdasági, politikai, katonai ambíciója tíz éves távlatban a csendes-óceáni térségben?

Kína megpróbálja visszaszerezni a térség központi hatalmának státuszát, de világpolitikai ambíciói is vannak. Ennek érdekében utol kell érnie az Egyesült Államokat. Hszi Csin-ping elnök még a gazdaságnál is fontosabbnak látja a biztonsági kérdéseket, de így megvan annak a kockázata, hogy Kína a külpolitikai ambíciók oltárán feláldozza a gazdasági fejlődés ütemét. 

hogy Kína váljon a világ legbefolyásosabb államává.

Az interjút azzal zárnám, amit ön az elején említett: az öregedő társadalommal járó bajok nagy károkat okoznak a japán gazdaságnak. Véleménye szerint mely az a három fő tényező, amely Japán számára egzisztenciális fenyegetést jelent 2024-ben?

Úgy vélem, az első a nemzetbiztonsági fenyegetés, az pedig Kína. Ez egy óriási stratégiai kihívás. A második az elöregedés: a munkaerőhiány miatt évente 300 ezer külföldi bevándorló – főleg a Fülöp-szigetekről, Indonéziából, Nepálból vagy Kínából – érkezik Japánba munkát vállalni, az ő integrációjuk társadalmi feszültségeket okoz. A harmadik tényező pedig egy ökológiai szempont: a klímaváltozás miatt megszaporodó természeti katasztrófák. Minden évben elképesztő erejű tájfunok, viharok pusztítanak, rengeteg emberéletet követelve, hatalmas anyagi károkat okozva. Ezt is kezelnünk kell.

Az öregedő társadalom problémájához: a hagyományosan magas japán életminőség, a japán gazdaság teljesítőképessége fenntartható még?

Ha megnézi a kínai vagy a dél-koreai technológiai eszközöket, az alkatrészeik egy része azért japán gyártmány... A japán ipari teljesítmény fejlett most is, ezt a minőséget tartjuk, de az is biztos, hogy a tokiói kormány nem egészen bölcsen alakítja ki a költségvetés különböző szektorainak pénzkereteit, sokszor rossz helyre mennek a pénzek. Az első dolog tehát az, hogy a politikai vezetők új generációjára lenne szükség, hogy változás legyen.

Vajon mi az oka annak, hogy a japán fiatalok egész nemzedékei döntenek úgy, hogy nem vállalnak gyermeket? A japán élet drága, az igaz, de a megélhetés magas költségei más nemzetek fiataljait nem tartják vissza, hogy befektessenek a jövőbe. A japán generációk miért nem így tesznek?

Ez a japán társadalom alapproblémája. Az egyik oka ennek az, hogy 

ezzel összefüggésben pedig kevés idejük marad más fiatalokkal találkozni, így az ismerkedés, aztán a szerelmi kapcsolatok, esetleg házasságkötések kialakulásának lehetőségei nagyon szűkösek. De azért vannak pozitív jelenségek is: két és fél éve tanítok a tokiói egyetemen, és azt látom, hogy a fiatalok aktívak, keresik egymás társaságát, programokra járnak, ezért én nem látom annyira sötétnek a japán jövőt, mint általában szokták. Sok energia van a mai fiatalokban. Bízok a potenciáljukban.

Akkor ön optimista.

Muszáj optimistának lennem.