Súlyos a válság a briteknél, és ezen nem segít a vasszigor és a cenzúra

Nyitóképünkön Keir Starmer miniszterelnök rendőrvezetők társaságában
a „szélsőjobboldali zavargások” elleni fellépésről egyeztet augusztus 8-án. Forrás: Joe Giddens / POOL / AFP

***

 Így foglalja össze blogján a brit valóságot Matt Goodwin, a Kenti Egyetemet nemrég otthagyó akadémikus-politológus, aki elsősorban a kormányt magához ragadó Munkáspárt legújabb, bevándorlást érintő ígéreteit vette górcső alá. S egyúttal arról is megbizonyosodott: ha a baloldali kabinet be is tartaná fogadkozásait, csak a jelenleg az országban tartózkodó illegális bevándorlók kipaterolása 43 (!) évbe telne, miközben a munkáspártiak alatt az esély arra, hogy valaki megkapja a menedékjogot, 50 százalék fölé nőtt.

Nem újdonság, hogy az Egyesült Királyságban migrációs válság van: persze, egyeseknek az olcsó munkaerő – különösen a szintén olcsó kelet-európaiak kiesése után – jó biznisz, de a lakosság többsége szenved a helyzettől és problémának látja azt biztonságára vonatkozólag, és igen kevesen látják ezt egy jó dolognak.

A szavak elszállnak, a migránsok maradtak

A probléma ugyanakkor ott volt, hogy miközben az egymást egyre sűrűbben váltó konzervatív kabinetek a probléma megoldását ígérték, kormányon vajmi kevés valódi lépést tettek. A Brit Konzervatív Párt gyenge próbálkozásai egyébként is folyamatos akadályokba és politikai támadásokba ütközött – még az olyan, végtelenül evidens (és gyengécske) kampányaikat is kritikák illették, mint amikor plakátokon győzködték az illegális bevándorlókat a múlt évtized közepén, hogy amennyiben illegálisan tartózkodnak a szigetországban, menjenek haza, megkapnak hozzá minden segítséget – ez ostoba és offenzív kampány, mondta a liberális demokrata Vince Cable, aki közölte,

Mindeközben özönlöttek az érkezők; csak tavalyelőtt és tavaly mintegy százezer ember, 2018 óta 130 ezer fő érkezett illegálisan, csónakokkal átszelve a La Manche csatornát. Természetesen a franciák sem igyekeztek nagy erőkkel maradásra bírni őket…

Allahu akbar és a kések hosszú éjszakája

Így az embereknek, akiknek elege lehetett abból, hogy a toryk – miközben a Brexitet is éppen a bevándorlás korlátozásának ígéretével vitték sikerre – uralmának csaknem másfél évtizede alatt sosem látott tömegek érkeztek a brittől teljesen idegen, integrálódni kevéssé kívánó kultúrkörökből. Utolsó kétségbeesett próbálkozás az un. Ruanda-terv volt, de túl későn jött és kevés volt: a menedékkérők visszapaterolása az afrikai országba el sem kezdődhetett, a kormány már le is köszönt is.

Rishi Sunak konzervatív miniszterelnöknek ugyanis nem sikerült az, ami Macronéknak igen: a júniusi előrehozott választások előrehozott bukást hoztak a toryknak, és jöhetett a Munkáspárt a technokratának gondolt, valójában ügyes hatalomtechnikus Keir Starmerrel, aki határozott és kissé zárkózott fellépésével valamiféle rendet sugallt az izgága aranyifjú-kisugárzású Sunakhoz képest.

Majd jöttek a késelések, legfőképpen pedig a southporti, amely tényleg sokkolta az országot. Groteszk módon próbálták mindenféleképpen magyarázni a mainstream részéről a történteket, például pusztán bűnbandák garázdálkodásaként a fiatalok körében, és hasonlók.

A kettős mérce, amit a rendőrség már korábban is tanúsított – például az október 7-i, izraeliek elleni nagyszabású Hamász-terrortámadás után felvonuló, palesztinokkal szolidarító tömeg kapcsán rendkívül elnéző volt, míg már azért is előállítás járt, ha valaki a közösségi médiában kritizálta a palesztin zászlókat, amelyek beborították London utcáit – ez esetben is egyértelműen láthatóvá vált.

Ahogy az is egyértelmű, hogy a korábbiaknál jóval erőteljesebb és radikálisabb muszlim szerepvállalás várható a brit mainstream politikában is, s minden korábbinál nyíltabban. Az első leedsi városi tanácsos „allahu akbar” kiáltással jelentkezett be posztjáért a brit Zöld Párt színeiben, 

Shadiq Khan London polgármestere pedig elhíresült mondattal büszkélkedhet: 

Igaz, a másik, nyolc embert megsebesítő késelésre már Londonban került sor

Eközben a brit földön élő muszlimok arra panaszkodnak, hogy nem érzik magukat biztonságban – Hartlepoolban egy mecset előtt például 150 ember tüntetett, amely során a zavargók összecsaptak a rendőrséggel is.

Keir „Sztálin” lesújt

Tény, zavargások söpörtek végig a szigetországon, azonban minderre Starmer reakciója nem az volt, hogy kőkeményen kiállt volna a bűncselekmények ellen, hanem éppenséggel a tiltakozókat vette célkeresztjébe.

Mindeközben Keir Starmer – akit kritikusai a Keir Stalin névvel is egyre gyakrabban illetnek – hosszú beszédben kelt ki, na nem a késeléses támadások, hanem a tiltakozások ellen. Augusztus elsején beszédében a szélsőjobboldalt nevezte meg a zavargások felelőseként és kijelentette: helyre fogják állítani a rendet. Starmer az online terjedő gyűlöletre külön kitért: „Hadd szóljak a nagy közösségi oldalakhoz és azokhoz, akik üzemeltetik őket: a nyilvánvalóan online gerjesztett erőszak is bűncselekmény, amely az önök fenségterületén történik. A törvényt mindenhol be kell tartani” – jelentette ki.

A rendőrség tehát, mint megírtuk, keményen fellépett a huligánok és a tüntetők ellen, ezt követően azonban a hatóságok figyelme az online tartalmakra irányult; utóbb azokra is börtön várt, akik nem megfelelő hangnemben vagy tartalmat posztoltak a közösségi médiában.

Mindeközben a kormány új, meglehetősen izgalmas időket idéző ötlettel állt elő: mivel egyre több embert állítottak elő a zavargásokban, tüntetésekben való részvételért, vagy gyűlöletkeltőnek tartott tartalmak megosztásáért akár a késelések számáról – vagyis politikailag motivált tettekért – a legszebb szocialista hagyományoknak megfelelően szeptemberben-októberben elkezdik szélnek ereszteni a köztörvényes bűnözőket a brit börtönökből. Mindezt azért, hogy legyen elég hely a rácsok mögött a tiltakozók számára...