Ugyan, egy „Allahu akbar!”, „halál a káfirokra!” vagy „éljen a kalifátus!” kiáltás még nem jelent semmit! És hát ő itt született, nem bevándorló, értem?!

(Nyitókép: képernyőkép / Nius.de)

Megint agyonszúrtak két embert valahol. A tettes ismeretlen, az indítékai úgyszintén, ezért őrizzük meg a nyugalmunkat, ne üljünk fel az uszításnak, várjuk meg a hivatalos vizsgálatok eredményeit! Ne higgyünk a kiszivárgó információknak, azok csak az előítéleteinkre akarnak apellálni! Ugyan, egy „Allahu akbar!”, „halál a káfirokra!” vagy „éljen a kalifátus!” kiáltás a támadás előtt még nem bizonyítja, hogy terrorista indítékai lettek volna. Hogy a fiatalember péntekenként betévedt a mecsetbe egy-egy vérimám szónoklatára, még nem jelenti, hogy szélsőséges muszlimnak lehetne nevezni. És igenis itt született, szóval akkor sem számít bevándorlónak, ha anyja-apja az, ha a tágabb lakókörnyezetével összefogva sem tudna leírni egy helyes mondatot az állam nyelvén, s ha időnként nőket zaklat a strandon, mert nincs rajtuk burka vagy legalább burkini.

Nem. Ő brit, ő francia, ő német. El a kezekkel tőle! Majd a rendőrség, amely rendet tart; majd a titkosszolgálat, amelynek ez a – se nem terrorista, se nem szélsőséges iszlamista, se nem integrálhatatlan bevándorló – fiatalember már rég a látókörébe került, csak hát valahogy mégsem sikerült lekapcsolni időben. Majd az állam. A brit állam, a német állam, a francia állam, ők felléphetnének, de most nagyon elfoglaltak. Elfoglaltak, mert van sokkal fontosabb dolguk is, például megakadályozni, hogy a többi brit, francia meg német – akik éppenséggel nem késeltek meg senkit „Allahu akbar!”-t kiabálva, nem járkálnak iszlamofasiszta gyűlésekre, és alap­vetően betartják a törvényeket – ne tegyen elhamarkodott lépéseket, ne tüntessen, ne követelőzzön, és ne is írogasson mindenféle összefüggésekről a közösségi médiába, mert az bűncselekmény.

Hát, valahogy így állunk. Ahogy az Egyesült Államok egyik védjegye volt a tömeges lövöldözés, úgy Nyugat-Európa kezd a késelés otthonává válni. Sajtó még van úgy-ahogy, ezért híradások még itt-ott akadnak a történtekről. Előbb-utóbb – általában akkor, ha az e téren cenzúrázatlan alternatív jobboldali orgánumok miatt már letagadhatatlan – a fősodratú média is elismeri, hogy igen, valóban, már megint muszlim bevándorló volt az elkövető, mint tízből kilencszer. Néha még a hatóságok is súlyának megfelelően kezelik az ügyet – persze csak mint elszigetelt esetet, rendszerszintű csak a szélsőjobboldali fenyegetés lehet.

Nyakon szúrt rendőr, játszótéren, koncerten megkéselt kisgyerekek, városfesztiválon lemészárolt idősek. Southport, Annecy, a párizsi Gare de Lyon, Mannheim és legutóbb Solingen.

Sadiq Khan, London pakisztáni származású, munkás­párti polgármestere 2017-ben azt mondta, hogy a terrorizmus a nagyvárosi lét velejárója. Azóta, hogy pártja a kormányrudat is magához ragadta a töketlen toryktól, a mondás másik felét is bebizonyította, miszerint kőkeményen büntetendő a bevándorlás okozta terrorizmusról nem megfelelő nézeteket vallani – nem kell ehhez zavargásokban részt venni, elég csak leírni egy posztban.

Mindez egyre inkább hasonlít arra a helyzetre, amit Samuel T. Francis – egyébként igencsak megosztó – amerikai publicista annak idején anarchozsarnokság névvel illetett. Vagyis hogy az állam a lovak közé dobja a gyeplőt a közállapotokat illetően, mert nem tud vagy nem akar rendet tartani, ellenben az alapvetően törvénytisztelő állampolgárok vegzálásában nagyon is érvényesíti erőszak-monopóliumát, s különösen kíméletlen erővel sújt le azokra, akik mindezt kritikával illetik.

Számunkra az egykori vasfüggöny kellemetlenebbik oldalán kísértetiesen ismerős ez, ahol a köztörvényes bűnözők mindig inkább reménykedhettek az amnesztiában, mint a politikai rabok. Nos, szeptemberben és októberben a baloldali brit kormány ötezer rabot készül szélnek ereszteni, hogy legyen hely a letartóztatott rendpárti és bevándorláskritikus tüntetők bebörtönzésére.

Hiába, vannak prioritások.