Musk és Rowling is kiakadt – egyre nagyobb a botrány a nemi teszten megbukott bokszoló körül

2024. augusztus 01. 21:03

Nem csitul a felháborodás.

2024. augusztus 01. 21:03

Nyitókép: MOHD RASFAN / AFP

Ahogy korábban a Mandiner is megírta, a tavalyi világbajnokságon nemi tesztet bukó algériai bokszoló, Imane Khelif lesz a nők 66 kilogrammos negyeddöntőjében Hámori Luca ellenfele. Az ügyben megszólalt Kovács „Kokó” István, olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó is, aki szerint nem csak igazságtalan, de veszélyes is egy ilyen meccs.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Khelif előző ellenfele az olasz Angela Carini volt, de a vitatott „küzdelmet” mindössze 46 másodperc után félbeszakították, miután az olasz az jelezte, nem tudja folytatni. Carininek feltehetően ellenfele első ütésétől eltört az orra.

Az ügyben többen felháborodásuknak adtak hangot. Elon Musk például saját platformján, az X-en osztotta meg Riley Gaines, egykori amerikai versenyúszó – aki  a woke ideológia térnyerése miatt kényszerült feladni sportkarrierjét – bejegyzését. Gaines azt írta közösségi oldalán: „A férfiaknak semmi keresni valójuk a női sportágakban”.

Ezt is ajánljuk a témában

A bejegyzést Elon Musk is megosztotta, csupán annyit fűzött hozzá: Abszolút.

Imane Khelif ringbe lépésére J. K. Rowling, a Harry Potter-sorozat írója is reagált közösségi oldalán. Rowling azt írta: „Egy fiatal női bokszolótól épp most vették el mindazt, amiért dolgozott és edzett, mert megengedted, hogy egy férfi lépjen be vele a ringbe. Szégyenletesek, a »védelmük« egy vicc, és a #Paris24-et örökre be fogja szennyezni a Carini ellen elkövetett brutális igazságtalanság”. 

Az író bejegyzésében megosztott egy videót is, amelyen Kirsty Burrows, a NOB biztonságos sporttal foglalkozó részlegének vezetője arról beszél, hogy a párizsi olimpia a mentális egészséggel és a biztonsággal kapcsolatos kezdeményezések eddigi legátfogóbb csomagját kínálja, mint bármely más olimpiai vagy sportesemény a történelem során.

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 208 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zaj001
2024. augusztus 02. 08:50
Más esetben nem kellene kiállni ellene, de ez Olimpia, ami csak 4 évente van. Ez az ügy tisztán a NOB hibája, hogy megfeleljen a meleglobby elvárásainak.
faramuci
2024. augusztus 02. 08:37
Ha már a fizikai fölénye miatt úgysem nyerhettek ellene lányok,akkor legalább rúgjátok tökön a köcsögöt......😎 Más formában nem tudtok tiltakozni a woke ideológia sportban történő térnyerése ellen.
csakazigaz-az1xbiztos
2024. augusztus 02. 07:02
""Kirsty Burrows, a NOB biztonságos sporttal foglalkozó részlegének vezetője arról beszél, hogy a párizsi olimpia a mentális egészséggel és a biztonsággal kapcsolatos kezdeményezések eddigi legátfogóbb csomagját kínálja"" Ez biztosan így van, csak kérdezzétek meg azokat a nőket, akik ezek miatt a selejtek miatt mondhatnak le olimpiai álmukról, és szereztek maradandó lelki sérülést.
Szerintem
2024. augusztus 02. 06:13
Ez nem olimpia. Ez minden szempontból egy agresszív, politikai, ideológiai agymosó gépezet. Aminek már a legkevésbé a sport a lényege, hanem csak a rátelepedő aberrált paraziták gazdateste, eszköze. A sport politika mentessége, ugye?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!