És ez megtörténhet az olimpián: magát nőnek valló férfi bokszolóval csap össze az olasz klasszis (VIDEÓ)

2024. július 31. 15:32

A kommentelők szerint Angelina Carininek és társainak bojkottálnia kellene a versenyt.

2024. július 31. 15:32

Nyitókép: Képernyőfotó

Anabel Schunke, a Die Weltwoche újságírója a lap online felületén ismertette Angelina Carini olasz bokszoló történetét, aki csütörtökön az algír Imane Khelif ellen lép szorítóba Párizsban. Mint kiderült Carini 2021-es tokiói olimpiai debütálása után néhány nappal elveszítette az édesapját. Amikor pedig kiderült, hogy a párizsi világversenyre is kijutott, 

győzelmét az apjának ajánlotta fel.

Akkor úgy fogalmazott, „vérrel a szememben küzdöttem, mert mindenáron ezt a győzelmet akartam. Csak az apámért”.

Az olasz versenyző története most azért kapott nagyobb figyelmet, mert a csütörtöki megmérettése rendhagyónak ígérkezik: ugyanis 

kihívója egy magát nőként azonosító versenyző, 

akit az ökölvívó-világbajnokságon kizárták, mert a DNS-teszt egyértelműen XY kromoszómákat mutatott ki.  A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (IBA) eltérő álláspontot képvisel, és két férfit enged a női bokszversenyen elindulni. Khelif mellett a tajvani Lin Yu-ting is a női mezőnyben indul, bár a DNS-tesztje alapján utóbbi olimpikon is férfi.

A Die Weltwoche arra is kitért, hogy az internetes kommentelők jelentős része azon a véleményen van, hogy 

Carininek és a többi női bokszolónak bojkottálnia kellene a versenyt. 

„A nők álmait teszik szándékosan tönkre”

Schunke cikkében hangsúlyozta, hogy nemcsak a súlyos sérülések miatt annak most sokan felháborodva. „Itt arról van szó, hogy a nők álmait szándékosan tönkreteszik annak érdekében, hogy megerősítsék az egyes férfiak torz önképét. (...) Kívülről nézve lehet, hogy mosolyogni fogunk ezen a színházon, de a női sportolók számára sok minden forog kockán” – fogalmazott a svájci lap újságírója.

Angelina Carini korábbi, megható interjúját alább tekintheti meg:

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Saksafar
2024. augusztus 01. 21:12
Nem ő tehet róla, hanem az a barom, aki odaengedte. És igen, mindenkinek az ő ágán vissza kéne lépnie.
alenka
2024. augusztus 01. 18:43
Diskvalifikálni minden buzi korcsot az olimpiarol....innen még sexykitty-t......... Mandiner!!!...van bátorságod értékelni a sexy puncikámat?????
Patika
2024. augusztus 01. 10:43
Talán sikerül a némbert helyrepofozni, vagy ennél is jobban kipofozni. (remélem ettől majd leesik neki, hogy vannak tökei)
zakar zoltán béla
2024. augusztus 01. 10:17
Trü Dó -Maicron 0-0?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!