Megérte ezért elhagyni a Fradit? – Sztankovicsnak nyernie kell, különben kitehetik a szűrét a Szpartaktól
A szerb edző nagy ígéretekkel érkezett, de egyelőre ezeket nem sikerült teljesítenie.
Az NB III-ban játszó Tiszafüred lesz a zöld-fehérek ellenfele a Magyar Kupa következő fordulójában. A közelgő párharcról a klub elnökhelyettesét, Ábrahám Tamást kérdeztük.
Nyitókép: Mandiner-grafika
Az NB III északkeleti csoportjában második helyen álló Tiszafüredi VSE lesz a Ferencváros ellenfele a Magyar Kupában a legjobb 32 között.
A hétfői sorsolás eredménye természetesen óriási jelentőséggel bír a vidéki kiscsapat életében, amely szombaton a Kaposvári Rákóczit búcsúztatta egy bravúros győzelemmel. A magyar bajnok elleni mérkőzés miatt Ábrahám Tamást, a Tiszafüred labdarúgócsapatának elnökhelyettesét kérdeztük.
– A Ferencváros lesz az ellenfelük a Magyar Kupában – nagy az izgalom a csapatnál?
– Természetesen, égnek a telefonvonalak, egymás után érkeznek a hívások hozzám, és én is folyamatosan telefonálok. Bízom benne, hogy meg fogjuk tudni jól szervezni a mérkőzést. Létre kell hoznunk egy szervezőbizottságot, és mindent alaposan átgondolni, de erre van időnk hála Istennek!
– Milyenek a körülmények a Tiszafüredi VSE-nél, képesek lesznek otthon megrendezni a meccset? Hány néző befogadására alkalmas a lelátójuk?
– Igen, szerintem képesek leszünk hazai pályán megrendezni a meccset. A lelátóink 600 fős nézőközönséget tudnak fogadni, ezért valószínűleg mobillelátókra is szükség lesz.
– Mikor játszott utoljára ilyen kaliberű ellenféllel a Tiszafüredi VSE?
– Több mint 30 éve veszek részt a füredi sportéletben, ezért emlékszem pár nagy ellenfélre – de ezek jellemzően jubileumi mérkőzések voltak. Például épp a klub 100 éves évfordulóján volt egy minitorna a Honvéd, a Vasas és a DVSC részvételével.
De NB I-es klub ellen komoly tétmeccset még nem játszottunk eddig.
– Milyen mérkőzésre számít a Fradi ellen?
– Az eredményt illetően gondolom ez egyértelmű... (nevet). Egy jó bulira számítok. És persze ez a meccs nagy feladat lesz, hiszen nagyon nagy szervezőmunkát igényel a rendezése.