Fuldoklunk a woke-Szajnában

Nyitókép: Lintao Zhang/Getty Images

„Remélem, az érintett sportolók – akiknek szó szerint fejest kell(ett) ugraniuk az ürülékes vízbe – nem köveznek meg érte, hogy azt írom: jó ez az egész Szajna-balhé. Jó, hogy így történt – így kellett történnie. Van benne valami szimbolikus. Önmagán túlmutató üzenetet hordoz. E. coli baktériumos, szivárványos keretbe foglalja az egész eseménysort, amely az olimpiai megnyitón az utolsó vacsora meggyalázásával, Jézus Krisztus és a kereszténység leköpésével kezdődött, nőket összeverő férfiakkal folytatódott, és ki tudja, miként végződik majd a záróceremónián. (Vannak elképzeléseim. Macron elnök tütüszoknyában énekli a Marseillaise-t, a kék gnóm fölmászik az Eiffel-toronyra, s ott nyílt színi vazektómiát követ el magán, végül mindezt megkoronázandó: újra meggyújtják a Notre Dame-ot. Vagy valami ilyesmi.)

A képsorok az elménkbe vésődnek, s évek, évtizedek múlva is emlékezni fogunk rájuk. A kék gnómra, ahogy rézsútosan hever az utolsó vacsora asztalán, széttett lábbal, közszemlére tett zacskóval, mögötte az ál-Jézus – egy visszataszítóan hájas nőszemély – rötyög. Aztán a Szajnából kimászó triatlonosra, aki a kamerák előtt kezd sugárban hányni a fekáliás, elviselhetetlenül büdös folyóvíztől. Az XY-kromoszómás, magát mégis áldozatként sajnáltató Imane Helif algé­riai bokszolóra, amint gúnyosan néz összevert, síró olasz női ellenfelére, vagy éppen férfia­san vicsorogva ünnepli a mi Hámori Lucánk legyőzését.

Nem egy ország – egy egész civilizáció, a Nyugat rothadásának képkockái ezek.

A szemünk előtt omlik össze az úgynevezett francia »gloire«, mindaz a hírnév és dicsőség, amely inkább csak gőg volt meg nagy mellény. Amely a kétségtelen nagy teljesítmények mellett leginkább a gyarmatosításra, mások kifosztására épült. (Például Imane Helif hazájának kiszipolyozására.) 

Hát most oda a gloár, a glória, porba hullt. S vele együtt a Nyugat vezérlőcsillaga, a neo­liberális woke-őrület, amelyről bárki (akinek nem mentek el otthonról) láthatja élő, egyenes adásban, hogy micsoda. Egy ocsmány, visszataszító fekély. Egy rosszindulatú daganat, amely mindent fölzabál.

Mégis jó, hogy így esett. Ahogy mondani szokás: »elvált a sz…r a májtól«. 

Nesze nekünk olimpia! Ha ezt előre sejti, talán Pierre de Coubertin báró is inkább veszteg maradt volna. Szegény sportolók szó szerint, mi, mezei tévénézők átvitt értelemben úszunk a sz…rban.”

***