Egy korszak véget ér: a globális erőviszonyok csendben, de visszafordíthatatlanul átrendeződnek

A nyugat által szervezett világrend sokáig magától értetődő keretnek tűnt. A hidegháború után az Egyesült Államok és szövetségesei nemcsak katonai és gazdasági erőközpontként jelentek meg, hanem a nemzetközi szabályok, intézmények és normák első számú megfogalmazóiként is. A rendszer alapképlete világos volt: a globális piacokat a dollár, a biztonságpolitikai rendet Washington, a szabályalapú nemzetközi rend nyelvét pedig a nyugati intézmények határozták meg.

Ez a korszak azonban látványos összeomlás nélkül, de egyre gyorsuló ütemben alakul át. Nem az történik, hogy a Nyugat egyik napról a másikra elveszti jelentőségét, hanem az, hogy többé nem ő az egyetlen természetes viszonyítási pont.

A nyugat már nem az egyetlen szervezőerő

A Müncheni Biztonsági Konferencia 2025-ös jelentése ezt a folyamatot nem egyszerűen multipolaritásnak, hanem „multipolarizációnak” nevezi. A jelentés szerint a világ még nem feltétlenül vált teljesen többpólusúvá, de a hatalom egyre több szereplő felé tolódik el, miközben a nemzetközi és belpolitikai törésvonalak is mélyülnek. A mai rendszerben egyszerre vannak jelen unipoláris, bipoláris, multipoláris és nem-pólusos elemek, de az irány egyértelmű: 

A globális Dél ebben a folyamatban nem egyszerűen statiszta. Egyre több fejlődő és feltörekvő ország érzi úgy, hogy a második világháború után kialakított intézményi rend nem tükrözi a huszonegyedik századi gazdasági és demográfiai valóságot. Ezek az államok nem feltétlenül a Nyugat ellen szerveződnek, de már nem is fogadják el automatikusan, hogy Washington, Brüsszel vagy London mondja meg, mi számít helyes politikai, pénzügyi vagy kereskedelmi iránynak.

Philip Pilkington, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója a Mandinernek nyilatkozva elmondta, hogy a globális Dél „leválása” nem túlzás, hanem egyre valóságosabb folyamat. Úgy látja, a pandémia óta felborultak a kereskedelmi kapcsolatok, és Kína kereskedelme megerősödött a globális Déllel. A kutató szerint az orosz devizatartalékok amerikai és európai befagyasztása bizalmatlanságot keltett a dolláralapú pénzügyi rendszerrel szemben, a Hormuzi-szoros körüli válság pedig az energiapiacok átrendeződésén keresztül tovább gyorsíthatja a folyamatot.

Kína, India, az arab világ, Brazília, Dél-Afrika vagy Indonézia nem ugyanazt akarja, és nem ugyanúgy képzeli el a jövőt. Közös pontjuk inkább az, hogy nem akarnak kizárólagos függésben maradni. Nem egyetlen új központot keresnek, hanem több választási lehetőséget.

A Clingendael Intézet BRICS-ről szóló jelentése ezt a logikát „közös hasznosságként” írja le. A BRICS vonzereje nem közös értékrendből fakad, hanem abból, hogy eltérő politikai berendezkedésű, világnézetű és gazdasági rendszerű országokat tud egy asztalhoz ültetni. A jelentés szerint ez a pragmatikus megközelítés teszi vonzóvá a szervezetet azoknak az országoknak, amelyek nagyobb mozgásteret és informális stabilitást keresnek a többpólusú világban.

A BRICS nem NATO, hanem mozgástér

A BRICS bővülése az átrendeződés egyik leglátványosabb jele. Az eredeti öt tag – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – mellé új szereplők kerültek, köztük Egyiptom, Etiópia, Irán, az Egyesült Arab Emírségek és Indonézia. A Clingendael jelentése szerint Szaúd-Arábia szerepel ugyan a BRICS honlapján teljes jogú tagként, de formálisan még nem fogadta el tagságát, miközben több tucat ország jelezte érdeklődését a csoport iránt.

A Social Science Research Network felületén megjelent tanulmány szerint a kibővült BRICS 2025-re a világ népességének több mint 45 százalékát és a globális GDP 37,3 százalékát képviseli vásárlóerő-paritáson számolva. Ugyanez a tanulmány arra is rámutat, hogy a BRICS már nem pusztán gazdasági mozaikszó, hanem olyan politikai erővé vált, amely a globális kormányzás átalakítását célozza.

A szervezeten belüli különbségek ugyanis jelentősek: 

• India és Kína között stratégiai bizalmatlanság és regionális rivalizálás feszül,
• Irán és az Öböl menti arab államok viszonya történelmileg terhelt,
• Oroszország és Kína a dollárfüggőség gyorsabb csökkentésében érdekelt,
• míg India és Brazília óvatosabb, mert nem akarja saját monetáris mozgásterét egy új domináns hatalomnak kiszolgáltatni.

A Heinrich Böll Alapítvány délkelet-ázsiai BRICS-elemzése ugyanezt a logikát mutatja meg Indonézia, Malajzia, Thaiföld és Vietnam példáján. Ezek az országok nem egyszerűen „átállnak” a Nyugat ellen, hanem bővítik opcióikat. Indonézia BRICS-tagsága, Malajzia, Thaiföld és Vietnam érdeklődése inkább a partnerségek diverzifikálásáról, a Dél–Dél együttműködésről, a fejlesztési finanszírozásról és a helyi valuták használatáról szól, nem pedig arról, hogy Délkelet-Ázsia egy új táborba lépne át.

A Clingendael jelentése szerint a BRICS nem NATO, és nem is OECD-típusú szervezet, amely előírja a belépőknek, hogyan alakítsák jogszabályaikat vagy intézményeiket. Inkább menedéket kínál azoknak az országoknak, amelyek nem akarnak választani az Egyesült Államok és Kína között.

A dollár nem omlik össze, de a monopóliuma repedezik

A világrend átalakulásának másik kulcsterülete a pénzügyi rendszer. A dollár továbbra is meghatározó, de a korábbi kizárólagossága lassan erodálódik. A Centre for Inclusive Trade Policy elemzése szerint a dollár részesedése a globális devizatartalékokban 2001-ben 72 százalék volt, 2025 harmadik negyedévére 57 százalékra csökkent. 

Vagyis nem dollárösszeomlásról, hanem fokozatos, egyenetlen átrendeződésről van szó. A CITP elemzése szerint a dedollarizáció nem egyetlen törés, hanem kumulatív intézményi változás: helyi valutás elszámolások, kétoldalú swapvonalak, alternatív fizetési rendszerek, jegybanki digitális pénzek és új elszámolási folyosók épülnek egymás mellett.

A Priviet Social Sciences Journal 2026-os tanulmánya hasonló következtetésre jut. Eszerint a BRICS közös valutája továbbra is távoli elképzelés, de a jelenlegi lépések már a pénzügyi multipolaritás irányába mutatnak. A tanulmány szerint a dollárhegemóniával szembeni elégedetlenség különösen a feltörekvő gazdaságok körében nő, mert a dollárrendszert sokan a külső sokkokkal és szankciókkal szembeni kiszolgáltatottság eszközének tekintik.

A Center for International Relations and Sustainable Development elemzése ugyanakkor óvatosságra int. A dedollarizáció valós folyamat, de a dollár továbbra is rendkívül erős. A BRICS-ben komoly szándék mutatkozik a helyi valuták használatának bővítésére, de az egységes alternatív rendszer létrehozását nehezíti a szervezet politikai sokfélesége, a konszenzusos döntéshozatal és az, hogy a tagállamok nem azonos mértékben érdekeltek a dollár gyors leváltásában.

A lényeg tehát nem az, hogy a dollár eltűnik, hanem az, hogy egyre kevésbé magától értetődő. A globális Dél sok szereplője nem akarja egyik napról a másikra lecserélni, de biztosítékokat keres arra az esetre, ha a dolláralapú rendszer geopolitikai fegyverként fordulna ellene.

Kína, India és az arab világ külön utakon

A többközpontú világrend egyik legfontosabb sajátossága, hogy nincs egységes alternatív központ. Kína, India és az arab világ nem ugyanazt a stratégiát követi. Kína a multipoláris világrend egyik legerősebb szószólója. A Müncheni jelentés szerint Peking önmagát a globális Dél képviselőjeként mutatja be, miközben a Nyugaton sokan ezt a nagyhatalmi versengés retorikai fedéseként értelmezik. Kína számára a BRICS, az Egy övezet, egy út kezdeményezés, a jüan nemzetközi szerepének növelése és az alternatív fizetési infrastruktúrák mind ugyanabba az irányba mutatnak: csökkenteni a nyugati pénzügyi és intézményi központoktól való függést.

India más utat jár. Újdelhi stratégiai autonómiára és többirányú igazodásra törekszik: egyszerre vesz részt a BRICS-ben és a Sanghaji Együttműködési Szervezetben, miközben a Quadon keresztül az Egyesült Államokkal, Japánnal és Ausztráliával is együttműködik. India nem akarja, hogy a dollárfüggőség helyére kínai függőség lépjen, ezért óvatos a BRICS közös valutájával kapcsolatban, de érdekelt a helyi valutás kereskedelemben és saját mozgásterének bővítésében. Az arab világ szintén saját játszmát játszik. Az Öböl menti államok egyszerre tartják fenn amerikai biztonsági kapcsolataikat, építenek gazdasági hidakat Kínával, és növelik szerepüket az új pénzügyi és energetikai elszámolási rendszerekben. 

Ez a három példa mutatja, miért félrevezető egységes globális Délről beszélni. Kína párhuzamos infrastruktúrát épít, India egyensúlyoz, az arab világ energiapolitikai súlyát használja. Közös bennük, hogy nem akarnak automatikusan igazodni a nyugati elvárásokhoz.

Európa lemaradhat az új játszmában

A változás Európát különösen kényelmetlen helyzetbe hozza. Az Európai Unió sokáig abban bízott, hogy piaci mérete, szabályozói ereje és normatív befolyása elegendő lesz ahhoz, hogy globális szereplő maradjon. A többközpontú világban azonban ez már nem biztos. A Clingendael jelentése szerint az EU-nak a jövőben jobban kell figyelnie a globális Dél igényeire, és nagyobb hangsúlyt kell helyeznie a kölcsönös hasznosságra. A jelentés arra figyelmeztet, hogy a feltörekvő államok egyre több ajánlat közül választhatnak, ezért az EU-nak a korábbinál pragmatikusabb külpolitikára van szüksége.

Ez az állítás jól illeszkedik abba a tágabb kérdésbe, amely ma Európa helyéről szól. A globális Dél országai egyre kevésbé kérnek erkölcsi kioktatást, és egyre inkább konkrét ajánlatokat várnak:

• finanszírozást, 
• piacot, 
• technológiát, 
• energiabiztonságot, 
• beruházást 
• és politikai tiszteletet. 

Ha az EU nem tud versenyképes ajánlatot adni, akkor könnyen kimaradhat azokból az új struktúrákból, amelyek a világrend következő évtizedeit formálják.

Nem szakadás, hanem lazulás

A globális Dél mozgását talán a „lazulás” írja le legpontosabban. Nem szakít a Nyugattal, nem zárja be az ajtót Washington, Brüsszel vagy London előtt, de már nem is tekinti őket automatikus iránytűnek. Egyszerre akar hozzáférni a nyugati piacokhoz, kínai beruházásokhoz, orosz energiához, arab tőkéhez, indiai technológiához és regionális együttműködésekhez.

Anis Rahman tanulmánya szintén erre mutat rá, amikor a BRICS pénzügyi alternatíváit elemzi. A BRICS Pay, a kínai CIPS, az orosz SPFS és az indiai UPI nem egyetlen világpénzt hoz létre, hanem párhuzamos fizetési és elszámolási infrastruktúrák alapjait rakja le. Ezek a rendszerek nem feltétlenül váltják le a SWIFT-et vagy a dollárt, de lehetőséget adnak arra, hogy bizonyos államok válsághelyzetben vagy szankciós nyomás alatt más csatornákat használjanak. Ezért a jövő világrendje nem tiszta és rendezett lesz, hanem töredezett, tranzakciós és eseti:

• A hidegháború kétpólusú rendjében a tömbhatárok viszonylag világosak voltak. 
• Az 1990-es évek unipoláris pillanatában az amerikai vezetésű liberalizmus sokak számára történelmi végpontnak tűnt. 
• A mostani korszak azonban inkább alkukról, regionális rendszerekről, pénzügyi párhuzamosságokról és gyors irányváltásokról szól.

A nyugati kizárólagosság vége

A legfontosabb következtetés nem az, hogy a Nyugat eltűnik. Az Egyesült Államok továbbra is katonai, pénzügyi és technológiai szuperhatalom. A dollár továbbra is kulcsvaluta. Az európai piac továbbra is vonzó. A nyugati egyetemek, technológiai cégek, tőkepiacok és szövetségi rendszerek továbbra is meghatározóak.

Nem feltétlenül akarja lerombolni a régi intézményeket, hanem alternatívákat épít melléjük. Nem feltétlenül akarja Kínát választani Amerika helyett, hanem azt akarja, hogy Amerika, Kína, India, az arab világ, Európa és a regionális hatalmak között mozoghasson. Ez a világ kevésbé ideologikus és sokkal inkább tranzakciós. Az államok nem azt kérdezik először, ki képviseli a legszebb értéknyilatkozatot, hanem azt, ki ad finanszírozást, piacot, energiát, technológiát, biztonságot és politikai mozgásteret. 

A huszonegyedik század új világrendje ezért nem egyetlen új hegemónia felemelkedéséről szól, hanem a nyugati kizárólagosság végéről. A globális Dél nem egységes blokk, nem mindig következetes, és nem mentes a belső ellentmondásoktól. De egy dologban egyre határozottabb: saját érdekei alapján akar dönteni. 

Nyitókép: Pablo PORCIUNCULA / AFP