Konszenzuskeresés – kényszerből
Macron pedig nem az az ember, aki ne lubickolna a sikerben, és ne igyekezne minden sugarát összegyűjteni a gloire fényének – ezúttal okkal-joggal.
Tehát a sokszor temetett Macron megerősödve tért vissza a történtek után, és most úgy döntött, kormányt alakít. Ámde van egy kis bökkenő:
hogy a parlament, ami júliusban összejött, csupán abban egységes, hogy elutasítja a jobboldalt.
A baloldali, némi szélsőbaloldali és kommunista elemeket magába olvasztó Új Népfront (NFP) 193, Macron éppen Együtt néven futó formációja 166, a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés pedig 142 széket birtokol, valamint ott vannak még a sorvadó Köztársaságiak 47 mandátummal. Azaz a konszenzuskereső egyeztetések valójában nem az elnök nagylelkűsége, hanem kényszer eredményei.
S az sem véletlen, hogy nem siette el a folyamatot az elnök, legalábbis a Le Monde szerint így növelné saját súlyát ebben a kacifántos helyzetben; no meg mindaddig, amíg erre nem kerül sor, a hivatalosan is leköszönt, Gabriel Attal miniszterelnök vezette kormány ügyvezetőként a helyén marad.