Oroszországban elrendelték Navalnij özvegyének letartóztatását

2024. július 09. 20:25

Az indoklás szerint a nő szélsőséges szervezet tagja.

2024. július 09. 20:25

Nyitókép: RALF HIRSCHBERGER / AFP

A moszkvai Baszmannij kerületi bíróság kedden elrendelte Julija Navalnaja, a börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus külföldi száműzetésben élő özvegyének letartóztatását, azzal az indoklással, hogy a nő szélsőséges szervezet tagja.

„Julija Boriszovna (leánykori neve) elrejtőzött az előzetes vizsgálatot folytató szervek elől, amiért körözést adtak ki ellene” – közölte a vádlott távollétében a törvényszék, amelynek döntése értelmében két hónapra őrizetbe fogják venni Julija Navalnaját kiadatása vagy az Oroszországi Föderáció területén történő letartóztatása esetén. 

Alekszej Navalnij február 16-án, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 évi büntetését töltötte. A Kreml tagadja, hogy az orosz államnak vagy Vlagyimir Putyin elnöknek bármi köze lett volna halálához. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint a politikus egy séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.

Navalnij 47 éves felesége csak a férje halálát követően lépett rivaldafénybe. Az X-en most azt írta híveinek, hogy ne a bírósági határozattal foglalkozzanak, hanem a Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni küzdelemmel. „Ha írnak erről, kérem ne felejtsék megemlíteni a legfőbb dolgot: Vlagyimir Putyin gyilkos és háborús bűnös” – hangoztatta Julija Navalnaja.

(MTI)

 

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajajakab11
2024. július 10. 10:59
******************************************************************* ******************************************************************* ** ** MINDEN moszkovitának INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! ** ** Körönként prémium VODKA " KREMLin Special Metanol " grátisz! ** ** ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! ** ** Haladóknak noviCSOKI ! ** ** ** »»»» KGB RAJONGÓKNAK BAJKÁL-TÚRA GULAG-ÖRÖKLAKÁSSAL! «««« ** ** ** mordor ura, a mű-cár parancsa: VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ** ** ** !!! Kizárólag a FÉLkegyelműek válaszoljanak !!! ** ** ******************************************************************* *******************************************************************
bagira002
2024. július 10. 06:45
Szélsőséges szervezet tagja nem lehetetlen nyugat befogadta felhasználja fizetett ügynöke , idő kérdése mikor veti be kormány ellen . Nyugat mindenki ellensége összeszedi két fél bukott politikusait ha kormányt akar buktatni az ügynököket aktivizálja . Magyarországon is a bukott kommunisták Brüsszelben ügynöki spion szerepet töltenek be , Brüsszel uszítja a kormány ellen .
remi
2024. július 10. 06:42
"áruld m,ár el hogy a picsába lehet megélni egy orosz nőnek Litvániában Putyin korrupciós ügyeinek felderítéséből?" Hát hogy, könnyen. Cihanuszkajának külön testőrsége van, Vilnius legdrágább negyedében lakik egy luxuslakásban, a gyerekeit reggelente 4 fős testőrség viszi a nem éppen közel lévő és igencsak drága OROSZ iskolába. Mindezt a litván állam pénzén. Nahalníjova esete ennél picit bonyolultabb, egy úgynevezett lapítvány pénzeli, de igazából csak egy a hasznos idióták közül, azt nyugaton is tudja mindenki aki lapozott már történelemkönyvet, hogy nyugatról ugatva Oo.-ban még senki nem ért el semmi fontosat és szinte biztosan ezután se fog.
JohnnyFirpo77
2024. július 10. 05:34
"Viszont ki lenne mondva, hogy önök egy hibátlan demokrácia, elsőrendűen szabad ország. Mert tudja, Elnök úr, mostanában ilyen furcsa lett a szabadság arca. Felismerhetetlen, és mindenhol másmilyen. Ön nem hagyta Oroszországot. Erőssé tette. Orosszá szerette és megtartotta. Ennél többet, nagyobbat nem tehetett volna." Részlet Bayer Zsóti cár elvtársnak írt szerelmesleveléből www.magyarhirlap.hu/velemeny/Level_Vlagyimir_Putyinnak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!