Politikai földcsuszamlás jöhet az Egyesült Államokban

Nyitóképen: Donald Trump és támogatói egy wisconsini kampányeseményen június 18-án. Fotó: AFP / Jim Watson 

Budapesti előadásában arról beszélt, hogyan használják a jogi eszközöket a szélsőbaloldali aktivisták az Egyesült Államokban. Mennyire hatékonyak?
A szakterületem a felsőoktatás. Az amerikai egyetemeken elterjedt az a mentalitás, hogy a világon mindenki felosztható elnyomókra és elnyomottakra. Ez a marxizmus kulturális változata. Ugyanúgy, ahogyan a marxizmus fel akarta osztani az emberiséget burzsoáziára és proletariátusra, ők megosztják az embereket faj, nem, szexuális irányultság vagy éppen vallási hovatartozás szerint. Azt mondják, hogy vagy a kiváltságos osztályba tartozol – azaz mert például fehér, heteroszexuális, keresztény vagy zsidó férfi vagy –, vagy pedig a marginalizált osztályba. A magatartási kódexeket úgy érvényesítik, hogy a „privilegizált osztályokat” diszkriminálják a „marginalizált osztályok” javára. Ha valaki bármi negatívat mond mondjuk feketékről, homoszexuálisokról vagy nőkről, akkor problémákkal szembesülhet. Másrészt teljesen elfogadott dolog, ha valaki nagyon kritikus a „felsőbbrendűséget képviselő” fehérekkel vagy a férfiakkal szemben. Ilyet bármelyik professzor mondhat a hallgatói között, és senki sem húzza fel a szemöldökét. Ez a kettős mérce kérdéseket vet fel a tekintetben, hogy milyen normákat követünk a szólásszabadság kapcsán az egyetemeken. Ez a közelmúltban a Hamasz terrorja után indított izraeli akció nyomán csúcsosodott ki. Az amerikaiak kollektív rémületére hirtelen rengeteg kampuszon tiltakozások törtek ki, amelyek tagadják az október 7-ei eseményeket, kollektíve elítélik a zsidókat, felszólítanak az izraeli állam megszüntetésére, és így tovább. A helyzet odáig fajult, hogy a kongresszus behívta meghallgatásra az érintett egyetemek vezetőit, hogy magyarázzák el, miért hagyják ezeket a tiltakozásokat, amelyeken akár erőszakos módon zaklatják a zsidó hallgatókat. Az egyetemi vezetők a véleménynyilvánítás szabadságára, az alkotmány első kiegészítésére és a chicagói elvek néven ismert dokumentumra hivatkoztak. Azt is mondták, hogy az amerikai szólásszabadság szerint rendben van minden zsidó halálát követelni, mert ez politikai beszéd, és mindaddig, amíg nem fenyegetnek konkrétan egy egyént, addig elhangozhatnak. Politikai elemzők és véleményformálók hamar rámutattak arra, hogy ez kettős mérce. Felmerül tehát a kérdés, hogy melyik normát alkalmazzák, a szólásszabadságét vagy a gyűlöletbeszédét, és miért. Egyértelműen látszik, hogy politikai játékszerként használják ezeket a kategóriákat azért, hogy előnyhöz juttassák a baloldalt, és hátrányba hozzák a jobboldalt.