„Ölj meg, fiam!” – teljesen elszabadult a törvénykezés Macronéknál, már az egészségügyi szervezetek is kongatják a vészharangot

(Nyitókép: Ludovic Marin / AFP)

Öt napon belül sikerült jobban kiterjeszteni az eutanáziához való hozzáférést, mint Belgiumban 22 év alatt – állapítják meg francia egészségügyi szervezetek „az élet végéről” szóló törvényjavaslat nemzetgyűlési vitájának kezdetén,

Történt ugyanis, hogy bár a szakemberek eleve szkeptikusak voltak az eutanázia eredetileg ígért „szigorú feltételeit” illetően – mondván, a nemzetközi példák alapján a szabályok idővel egyre lazulni fognak –, végül már a Nemzetgyűlés elé vitt szövegváltozatba sem kerültek bele azok a bizonyos precíz megkötések: így a „halálba segítés” minden olyan nagykorú francia állampolgár (vagy állandó lakos) esetében engedélyezhető lenne, aki fizikai szenvedéssel járó (de közeli halállal nem feltétlenül fenyegető) előrehaladott és súlyos gyógyíthatatlan betegséggel küzd.

A javaslat szerint a mérget alapesetben a beteg adná be saját magának, de ha erre fizikailag nem képes, akkor orvos, ápoló vagy a beteg által kijelölt és a „feladatot” vállaló nagykorú személy dolga lenne a végrehajtás („ölj meg, fiam”).

Macron pártjának képviselői mindenesetre azóta már ehhez is benyújtottak egy módosító indítványt, amely tovább lazítana a szabályozáson, minden betegnek lehetővé téve, hogy mással ölesse meg magát.

Az orvosok lelkiismereti szabadsága megmaradna (a gyógyszerészek és az intézmények számára nincs előirányozva efféle felmentés),

ideértve azt is, amikor valaki behatol abba a helyiségbe, amelyet a páciens a méreginjekció beadásához választott (elvben tehát egy „Mama, ne tedd, mostantól itt leszek veled” is szabadságvesztéssel lenne büntethető), vagy aki bármiféle morális nyomást próbál gyakorolni akár egészségügyi dolgozókra, akár a meghalni akaró ember környezetére

A Nemzetgyűlésnél tiltakozó egészségügyi szakemberek szerint a törvényjavaslat azáltal, hogy nem mérlegeli a meghalni akarás mögött meghúzódó esetleges családi, szociális, illetve pénzügyi okokat, a beteg pedig bármely, vele rokonságban nem álló orvosnak jelezheti szándékát, amelyet az orvos (két kolléga szimpla véleményének kikérését követően, a családtagok tájékoztatása nélkül) egy személyben hagy jóvá,

ráadásul azzal, hogy a szenvedésre adott válaszként engedélyezi a halálba küldést, „implicit módon ösztönzi”, hogy az idősek, magányosak és kiszolgáltatottak kérjék megölésüket. Különös tekintettel arra, hogy míg az eutanázia iránti kérelmet 15 napon belül el kellene bírálni, egy fájdalomspecialista rendelőjében a várólista jelenleg akár hat hónapos is lehet.

Igaz, a törvényjavaslat a palliatív ellátásra és a vonatkozó képzésre is előirányoz 2034-ig 1,1 milliárd eurót – csakhogy ez messzemenően elégtelen összeg a szükségletekhez képest, tekintve, hogy Franciaországban jelenleg tíz páciensből hét egyáltalán nem fér hozzá ilyen gondozáshoz.

A jogszabállyal kapcsolatban

– amihez az Istenben nem hívő Michel Houellebecq minden köntörfalazástól mentesen hozzátette, hogy a rokonok joggal érzik magukat vétkesnek, mivel vétkesek; akkor is, ha orvossal végeztetik el a piszkos munkát, mintha embert ölni valamiféle elvárható szolgáltatás lenne. A balos ellenzők között pedig egy palliatív ellátásban dolgozó pszichológus rámutatott: amiért a baloldalnak manapság igazán küzdenie kellene, az az, hogy a betegek, az idősek, a kiszolgáltatottak és a róluk gondoskodók méltó körülmények között élhessenek –

hogy aztán az állam most még a megölésüket is legalizálja, úgy, hogy ráadásul „egy kapitalista országban a kínálat keresletet teremt”.

***