Hogy érinti a lassan két éve tartó háború az Ukrajnában élő magyar fiatalokat? Milyen hatással a konfliktus a tanulmányi teljesítményükre, motivációjukra, a mentális egészségükre? Mennyi időbe telik, mire egy társadalom fel tud állni egy humanitárius krízisből? Szakértőket kérdeztünk a témában.
2022. február 24-én a Vlagyimir Putyin által vezetett Oroszországi Föderáció megtámadta Ukrajnát. Ez a három oldalról egyszerre indított – az oroszok által „különleges hadműveletnek” nevezett – támadás a második világháború óta a legnagyobb katonai akció, amely során egy európai államot egy másik ország lerohant. A háború következtében az ukrán gazdaság megreccsent, nagy tömegek hagyták el otthonukat és költöztek nyugatabbra Ukrajnán belül vagy menekültek el teljesen az országból.
A lassan két éve tartó permanens harcok nemcsak Ukrajnát, hanem a társadalmat és az egyéneket is erősen érintik. Családok szakadtak szét, a légiriadók megzavarják a mindennapok folyását. A katonai összecsapások és az azokat övező bizonytalanság pedig alapjaiban határozza meg a kint élők mindennapjait.
Az MCC Tanuláskutató Intézet és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásában Hal Melinda, klinikai szakpszichológus, vezető kutató irányításával a projektben résztvevők azt vizsgálták, hogy az Ukrajnában élő magyar fiatalokat és gyermekeket hogyan érinti a háború, hogyan élik meg ezt a helyzetet. Milyen hatással van a több mint másfél éve tartó konfliktus a tanulmányi teljesítményükre, motivációjukra, illetve a mentális egészségükre. A kutatás célja meghatározni, hogy milyen igények merülnek fel a fiatalokban, mire lenne a legnagyobb szükségük. Továbbá mivel lehetne leginkább segíteni őket annak érdekében, hogy a teljesítményüket negatív irányba befolyásoló körülmények hatása csökkenjen. Az eddigi eredményekről, tapasztalatokról és a jövőbeli terepmunkáról kérdeztük a projekt vezetőjét.
***
„Fontos, hogy a hétköznapi helyzetekben, a hétköznapi kihívásokban segítséget tudjunk nyújtani! Többek között az oktatás területén, mert az idő előrahaladtával, akár napról napra, vagy hónapról hónapra egyre valószínűbb, hogy több generációt veszítünk el ellenkező esetben. Az a generáció, amely több évet él háború sújtotta övezetben, krízisben vagy nehézségek között, annál tapasztalható, hogy
a tanulás megreked, a jövőkép eltűnik, a motiváció pedig egyre lejjebb kerül.
Ezzel párhuzamosan a lelki egészség is hanyatlik” – mondta el Hal Melinda klinikai szakpszichológus a Mandinernek
Ahogy több fórumon is elhangzott mind az orosz-ukrán háború előtt, mind a háború kitörése után, a Kárpátalján élő magyar ajkú lakosságnak számos nehéséggel kellett és kell jelenleg is megküzdenie. „Egyes stresszorok a fizikai környezetet érintik, míg mások az érzelmi életet. Amikor pedig több stresszor is jelen van, nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy személy átesik a vörös vonalon, és kialakul nála egy vagy több mentális probléma. Ezért azt gondolom hogy
a segítő szakembereknek a prevencióban nagy szerepük van,
mind elsődleges, mind másodlagos vagy harmadlagos szinten. Igaz ez az állítás a depresszió és a szorongás kezelésére is. Sőt, a pszichikus közeli esetek száma is megnövekedhet, akár poszttraumás stressz-zavar, vagy bármilyen pszichés, súlyosabb terhelés talaján. Hiszen egy félelemkeltő helyzet vagy egy olyan környezet, amelyben sokkoló ingerek érik az egyént ott nagyobb valószínűséggel jelennek meg súlyosabb pszichotikus betegségek is. A tartósság is számottevő, ahogyan az egészségügy ellátórendszer nehezített működése egyaránt” – folytatta.
Ezt is ajánljuk a témában
Már nyolcadik alkalommal szervezték meg a Károli-Egyetem Pszichológiai Továbbképző Központjának hálózatépítő konferenciáját, ahol a megküzdés került a középpontba az orosz-ukrán háború árnyékában.
Hal Melinda ezután ismertette, hogy az emberek négy nagy csoportra oszthatók. Az első csoportba azok tartoznak, akik pillanatnyilag is háború sújtotta országban élnek, de közvetlenül nem érintkeznek háborús cselekményekkel. „Esetükben a problémákat kutatásaink szerint is a közvetett nehézségek okozzák. Ilyenek például a pénzromlás, az infláció, az áramkimaradások miatti sötétség – amely olyan hétköznapi tevékenységeket is nehézzé tesz, mint a főzés, a mosás vagy a tisztálkodás –, valamint a tanulás és a kapcsolatlétesítés nehezítettsége, tehát, hogy nincsen áram, a főzés, a mosás, a hétköznapi tevékenységeknek az ellátása. További nehezítő körülmény a családtagoktól való elszakítottság. Utóbbi esetekben általában a férjek, az apák vagy a fiúgyermekek kerülnek távol. Akiknek a családjában egészségügyi- vagy rendvédelmi szervben dolgozó van, az még inkább rizikócsoportba tartozik.
Egyértelmű veszteségélményeket mérünk, ilyenkor szinte mindegy, hogy az konkrétan milyen természetű, bármely következtében felléphet mentális krízisállapot”
– magyarázta
A fentiekhez hozzáfűzte, hogy az ezekkel kapcsolatos kötődési problémák, érzelmi megterhelések és nehézségek nemcsak úgy csapódnak le, hogy hiányzik a szerettem, vagy féltem azt a szerettemet, akit elvittek katonának, hanem úgyis megjelenik, hogy egy nő egyedül maradt a családdal. „Gyakorlatilag egyedül tartja el a családot, egyedül kell a hétköznapokat vinnie, és mindezek mellette pedig olyan nehézségekkel is meg kell küzdenie, hogy vannak olyan napok, amikor csak pár órát van áram, és az is sokszor csak éjszaka. Ezek mind-mind plusz pszichológiai terhek, és az állandó készültségről és légiriadókról még nem is beszéltünk” – sorolta a szakember. Itt megjegyezte, hogy a kutatásaikból az is kiderült, hogy minél több a sötétségben töltött órák száma, azzal egyenes arányban nő a betörések, az utcai támadások és a balesetek gyakoriság, többek között a megemelkedett szorongásszint miatt.
Ezt követően ismertette a második csoport jellemzőit, akik közvetlenül érintettek a háborús cselekményekben: vagy megjárták a frontot vagy attól tartanak, hogy be kell vonulniuk, közben szeretnék azt elkerülni. Esetleg háborús cselekményt éltek át, például Kijevben tartózkodtak a bombázások alatt. „De ebbe a csoportba tartoznak a menekültek is.
Esetükben poszttraumás stresszről is beszélnünk kell, és náluk már megjelenik egy vagy több konkrét traumatizáló helyzet is.
Ez azért is érdekes, mert az első csoport is érintett olyan szempontból, hogy egyeseket ért/érhet attrocitás közvetlenül vagy közvetve. Például úgy, hogy szemtanúja volt egy kényszersorozásnak”.
A harmadik csoport tagjai azok, akik a háború kezdetekor vagy a háború kitörésekor kijutottak a térségből, és jelenleg máshol tartózkodnak. Esetükben más jellegűek a szorongások, elszakadtak a családjuktól, nem láthatják akkor a gyermekeiket, amikor szeretnék, nem tudnak úgy kapcsolatot tartani, létesíteni, ahogyan előtte, és mindezek mellett aggódnak az otthon maradt szeretteikért, barátaikért, szomszédaikért, családtagjaikért. Ahogy a Maslow-piramison haladunk fölfelé, és a fizikai biztonság adottá válik egyéni szinten, akkor az érzelmi megterhelés kerül előtérbe. A háború sújtotta részeken magas arányban látjuk például az oktatási nehézségek kérdését is megjelenni – hangzott el.
A negyedik kategóriába pedig azok tartoznak, akik csupán a hírekből értesülnek a háború történéseiről, és sok esetben még olyan ismerősük sincs, akinek bármilyen háborús élménye lenne, mégis azt látni, hogy óriásit emelkedett a szorongás a magyar társadalomban is. Nyilvánvalóan itt a gazdasági és megélhetési kérdések előtérbe kerülnek: míg a benzinár emelkedését pár hetes csúszással észleltük, addig a forint árfolyamának zuhanása szinte rögtön éreztette a hatását. Ezekre viszonylag gyorsan reagáltak az emberek: úgynevezett közvetett szorongást okoztak amit a nagymintás kutatások is kimutattak. A Kopp Mária Intézet 2020 novembere óta végez Közérzet Kutatást a magyar lakosság körében.
A felmérés alapján a magyarok átlagos közérzete egy tízes skálán hetes volt az elmúlt három évben.
Ahogy Fűrész Tünde, az Intézet elnöke a lelki egészség napján szervezett műhelykonferencián ismertette, a magyarok biztonságérzete a háború kitörését követően, 2022 nyarán ingott meg. A negatív hatások akkorra gyűrűztek be az emberek magánéletébe. Azóta a helyzet javult – jegyezte meg a pszichológus.
Az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatója arról is szólt, hogy a lassan két éve tartó háború „borzasztóan hosszú idő”.
Minden szervezetet kimerít, legyen az közvetlenül vagy közvetetten érintett.
De azt is látni kell, hogy ahogyan a háború zajlik, egyre több a veszteségélmény, és itt kiemelném a gyászfolyamatot. Az egészségügyi rendszerben és a házi gondozásban is akadnak ellátási nehézségek, miközben több a fizikai probléma, ezek pedig mind-mind odavezetnek, hogy egyre több ember hal meg, egyre több a gyászmunka” – sorolta.
Hal Melinda arra a kérdésre, hogy mennyi idő lesz, mire a társadalom a háború lezárását követően visszatalál egy viszonylagos egészséges állapotba, azt válaszolta, hogy a jövőkutatók nagyjából fél évvel ezelőtt is azt mondták, hogy a második generáció elvesztésénél tartunk. „Ez az oktatás szempontjából nagyjából reális. Ha az érettségire készülőket nézzük vagy az egyetemistákat, akik bár az alapoktatáson már túl vannak, a tanulmányi előmenetüleket, a vizsgáikat megnehezítette a kialakult helyzet. Csúszásokkal szembesültek, sőt volt, aki megszakította gyakorlatilag a tanulmányait, ha nem tudott olyan intézményt találni, ami átvenné őt. A következő probléma a középiskolás korosztályt érinti. Hiszen nem lehet ilyen körülmények között rendesen felkészülni az órákra. Fejlámpával vagy gyertyafény mellett nem lehet hatékonyan tanulni sem otthon, sem az óvóhelyen. Ezeket a fizikai körülményeket nem szabad alábecsülni. A koncentrációt is nagyon megnehezítik, és így a teljesítmény is feltételezhetően rosszabb összességében” – ismertette a szakpszichológus.
A szakember ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy próbálnak azokra az alanyokra fókuszálni, akik a tanulásból merítenek erőt, egy fogódzkodót látnak benne. „Egyeseknél
ez egy nagyon fontos terület, úgynevezett kontrollélményt nyújt, megküzdési stratégiává váik.
A kisebbek és a kamaszok között is látunk erre példát. Azonban az idő nem nekünk dolgozik, tehát minél tovább tart a háború, annál nehezebb lesz ezeket a fiatalokat is motiváltan tartani. Az sem könnyít a helyzeten, hogy összességében a tananyag nem lett kevesebb, és a teljesítés sem lett könnyebb, és ebbe már a koronavírus idején bevezetett hibridoktatás is bejátszik, amelynek bizonyos elemei még megmaradtak. De ha nincs áram, akkor sem az általános, sem a középiskolák nem tudja elküldeni a házi feladatot vagy nem tudják kikeresni a válaszokat egy beadandóhoz, de még kutatómunkát sem tudnak folytatni” – hozta fel a példákat Hal Melinda.
„A szenzitizáció jelenségét egyértelműen látjuk a vizsgálati alanyaink között. Van, akiben még mindig nagyfokú szorongást vált ki, amikor meghallja a szirénát, vagy látja a telefonján, hogy jelez a rendszer, és le kell vonulni az óvóhelyre. De a tanerőhiány is nehezítő körülmény, és veszteségélményt okoz, akárcsak az, hogy sok iskolai közösség megfogyatkozott, mert sok gyermek és fiatal hagyta el az országot. Ha a fenti tényezők összeadódnak, az sokkal nagyobb problémát fog eredményezni, mintha önállóan lennének jelen. A nagy egész több, mint a részek összessége” – húzta alá.
Ezt is ajánljuk a témában
Grezsa Istvánnal, a Kárpátaljai Szövetség elnökével beszélgettünk az egy éve tartó háború helyi következményeiről.
A vezetőkutató úgy véli, hogy ezeknek a nehéz helyzetben lévő közösségeknek a legnagyobb támogatást azzal tudják nyújtani a szakemberek, ha minél hamarabb megteszik azokat módszertani fejlesztéseket, amelyeket a körülmények engednek. „Az oktatást minél hamarabb helyre kell állítani.
Amint vége lesz a háborúnak, az egyik első dolog, amit meg kell tenni, az az oktatási és az egészségügyi rendszer újbóli felállítása.
Amennyiben ezeket minél hamarabb talpra tudják állítani, az hozzájárulhat Ukrajna minél gyorsabb és eredményesebb regenerációjához is. Mindezeken túl fontos, hogy a fiatalok támogatása kerüljön a fókuszba, hiszen ők lesznek azok, akik az országot újjáépítik”.
„A másik fontos elem, hogy
szakembereket kell a terepre irányítani.
Szükségünk van a kint élő magyar társakra, akik vezetnek minket azon az úton, amit mi szakmailag elképzeltünk, és velük közösen kell kialakítanunk mind a kutatási tevékenységeket, mind a segítő folyamatokat. Személy szerint problémának láttam, hogy »okoskodtunk« más országokból, hogy hogy kell reagálni erre a helyzetre, de azt nem kérdeztük meg az érintettektől, hogy valójában mire lenne szükségük. Ezért is újdonság az MCC Tanuláskutató Intézetén belül végzett kutatásunk, mivel mi rögtön azt a kérdést tettük fel a résztvevőinknek, hogy miben tudunk segíteni” – hívta fel a figyelmet.
Ezt is ajánljuk a témában
„Hálás vagyok Istennek, hogy megmutatta ezt az utat.” Fásulásról és reményről, fáradásról és összekapaszkodásról mesél Halász-Balog Zita kárpátaljai református lelkésznő.
Hal Melinda arról is beszélt, hogy jelen helyzetben érdemes lenne feleleveníteni, hogy a délszláv háború idején a Délvidéken élő magyarság miként élte túl a nehézségeket.
A vajdaságiak sokat tudnának most is segíteni az újjáépítésben, és magában a bio-pszicho-szociális rehabilitációs folyamatban.
Nem is értem, hogy miért nem kötöttük össze megfelelően a mentálhigiénés szolgálatokat, akik átéltek ennél hosszabban tartó konfliktushelyzeteket, bombázásokat, valamint konkrét háborús cselekményeket is. Mindemellett jócskán akadnak közöttük olyan fiatalok, akik ebben szocializálódtak, ebben nőttek fel, rendelkeznek kellő megküzdési tapasztalatokkal azokból az időkből. Ezért előremutató lehetne, ha megteremtenénk egyfajta hidat a kommunikációban, és teret adnánk a tapasztalatcserének. Úgy gondolom, hogy ez háttérbe szorult a szociális és a lelki támogatás mellett, de még nem késő lépni az ügy érdekében” – fogalmazott meg egy javaslatot a jövőre nézve a klinikai szakpszichológus.
Halász Gábor, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának prefessor emeritusa, at MTA doktora arra a kérdésre, hogy mióta készülnek kutatások és feljegyzések a társdalmak újraépítkezéséről egy-egy humanitárius krízist követően, azt felelte, hogy a legtöbb ezzel kapcsolatos elemzést, kutatást azok a szervezetek végzik, amelyek a nemzetközi segélyezés és fejlesztés területén működnek, Ilyen többek között a Világbank, az Ázsiai Fejlesztési Bank, vagy olyan nemzeti fejlesztési ügynökségek, amelyek egy-egy országban működnek, például Japánban, Svédországban vagy az Egyesült Királyságban. Ez azzal is összefügg, hogy nagyrészt ezek a szerveteket és ügynökségek lépnek közben háborús konfliktusok vagy természeti katasztrófák esetén. A professzor példaként Kambodzsát hozta, mellyel nemrég foglalkozott. A távol-keleti ország kapcsán ismertette, hogy ott mások mellett az Ázsiai Fejlesztési Bank indított programokat a Pol Pot rezsim rombolása után. Majd a 2011-es fukusimai katasztrófát idézte fel, melyhez közvetlen és személyes élményei is fűződnek. „Amikor Japánt 2011 márciusában földrengés, cunami, majd atomkatasztrófa sújtotta, meghívást kaptam a kormánytól, hogy egy olyan kezdeményezésről készítsek elemzést, amely az északi régió regenerálását szolgálta” – mondta el.
Majd azzal folytatta, hogy az nem zárja ki egymást, hogy a társadalomnak különböző csoportjai, civil szervezetek a központi segélyszervezetekkel, ügynökségekkel párhuzamosan kezdjenek el dolgozni a rend helyreállításán. „Gyakran a külföldről érkező segélyek azok, amelyek lehetővé teszik a helyi civil szervezetek és NGO számára, munkához lássanak” – magyarázta. Azonban itt megjegyezte, hogy sajnos akadnak negatív példák is. Mianmar esetét hozta fel, ahol egy cunami pusztítása után a kormány nem engedte be a nemzetközi segélyszervezeteket, így nem álltak rendelkezésre azok az erőforrások, amelyekkel segíteni tudtak volna a rászorulóknak. „A téma fontosságát az is mutatja, hogy egy mianmari származású doktori hallgatóm az ilyen eseményeket kutatja jelenleg is” – fűzte hozzá.
Halász Gábor ezután arra mutatott rá, hogy érdekes volt megtapasztalnia, hogy például 2011-ben Japánban is képesek voltak arra a közösségek, hogy a katasztrófát pozitívumokra fordítsák át. „Ott tehát
nem egyszerűen egy regenerálódás történt, hanem a természeti csapást kihasználták, mint lehetőséget.
Ez általában jelen van a társadalmi gondolkodásban, hogy a krízisek mindig lehetőséget is jelentenek. A japánok mikor a cunami után elindították a programjaikat, kifejezetten azt gondolták, hogy nem újraépíteni akarják mindazt, ami elpusztult, hanem kihasználva ezt a lehetőséget, valami olyat akarnak létrehozni, ami korábban nem létezett. Lényegében egy fejlesztési, modernizációs energia szabadult fel” – jelentette ki a professzor.
Egy olyan új vezetői nemzedéket akartak kinevelni, amely dinamikus, kreatív, képes változásokat menedzselni,
valamint bizonytalan helyzetekben képes cselekedni. Érdekesség, hogy a katasztrófa bekövetkeztekor már több mint egy évtizede stagnált a szigetország gazdasága, melyből folyamatosan keresték a kiutat, a megoldást pedig a cunami és az atomfenyegetés hozta el” – jegyezte meg.
Ezután az oktatás újraszervezéséről beszéltünk, főként a háború sújtotta övezetekben. A professzor felidézte, hogy néhány évvel a délszláv háború lezárása után dolgozott a térségben. „Mint tapasztaltam, ott az volt a legnagyobb probléma, hogy olyan szintű ellenségeskedés alakult ki a különböző etnikai, nemzeti csoportok között, ami lehetetlenné tett bármiféle normális működést. Majdhogynem egy terápikus folyamatnak kellett megindulnia, ahhoz, hogy a gyűlölködő felek ismét szóba álljanak egymással és bármiben is együtt tudjanak működni” – hangzott el.
Szerbiában egy nagyon érdekes folyamat ment végbe, és ebben a megbékítő folyamatban kulcsszerepük volt a pszichológusoknak
– többségük nő volt –, mivel ők rendelkeztek olyan mediációs képességekkel és tudással, amely abban segített, hogy a múltbeli traumákat a lakosság fel tudja dolgozni. Ezek a pszichológusok, legfőképp NGO-kon keresztül, külső pénzügyi támogatással dolgoztak, és egy időben vezető szerephez jutottak az oktatás irányításában is. Az egyik vezető szakember, egy hölgy, lett ott később közoktatásért felelős miniszterhelyettes. Egészen fantasztikus volt látni, hogy milyen reformokat tudtak elindítani, és tapasztalataik ugyancsak a konfliktus utáni helyzetből fakadtak. Tehát bő egy évtizeddel a japán helyzet előtt ugyancsak azt láthattuk, hogy olyan eszközöket tudtak mozgósítani, olyan megközelítéseket alkalmaztak, amelyek szokatlanok voltak. A válsághelyzetet ugyancsak innovációvá tudták formálni” – vont párhuzamot a két különböző krízis között az oktatáskutató.
Halász Gábor itt megállapította, hogy az NGO-kban azokon a posztokon, amelyek komoly helytállást követelnek nehéz körülmények között, főként nők dolgoznak. „Úgy tűnik,
a nők olyan képességekkel rendelkeznek, amelyek talán még inkább alkalmassá teszik őket, hogy a konfliktushelyzetekben kiutakat keressenek.
A korábban említett japán programnak is egy nő volt a szellemi vezetője.”
A délszláv háború után a jelenleg ugyancsak háborúban álló Ukrajna jelenlegi helyzetét és kilátásait elemezte a professor emeritus. Többek között emlékeztetett, hogy a konfliktus 2022 február végi kitörése előtt egy olyan közeledés zajlott le északkeleti szomszédunk és az Európai Unió között, ami lehetővé tette az EU-s képességeknek és kapacitásoknak a felhasználását.
„De ez igaz volt az ezredfordulón Szerbiában is. Amikor azok a reformfolyamatok zajlottak, amire korábban utaltam, amögött is nagyon nagy mértékben európai uniós támogatások álltak. Az eltelt évtizedekben azonban egy sor változás történt. Az Európai Unió ma egy sokkal fejlettebb, statisztikai adatokkal alátámasztott eszközrendszerrel bír. Jóval nagyobb tapasztalatai és erőforrásai vannak az oktatásfejlesztés területén, mint 30 évvel ezelőtt. Ha ma egy ország egy konfliktus után uniós segítséggel végez rekonstrukciót, akkor az még nagyobb potenciál lehet, mint 30 évvel ezelőtt” – húzta alá a kutató.
Halász Gábor összegzésképp megismételte, hogy minden katasztrófa-, konfliktus- vagy válsághelyzet egyben lehetőségeket is feltár. „Ezért is érdemes tanulmányoznunk ezeket az eseteket, mert
nagyon gyakran így találunk olyan innovatív, új megoldásokat, amelyek egy stabilan működő rendszerben kevésbé jelenhetnek meg”
– fogalmazott a professzor.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az Európai Tanács elnöke a migrációról is beszélt.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay. Belső kép: MTI/EPA/Roman Pilipej
A pénteken végrehajtott támadás miatt leállt az egyik olajszvattyú működése.
A Szent Mihály Gyermekotthon az ukrán gyökerű, de magyar identitásban nevelkedő gyermekeknek kiutat jelent Kárpátalja gyakran kilátástalan közegéből, és egy szebb élet felé tereli őket.
Ursula von der Leyen és António Costa a háború kirobbanásának harmadik évfordulójára utazik hétfőn Ukrajnába.
A politikus arról beszélt egy interjúban, hogy az orosz-ukrán háború tönkreteszi az európai és a magyar gazdaságot is, de Amerikára is negatív hatással van.
Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök számára „nem túl fontos” a részvétel az Oroszországgal folytatott béketárgyalásokon.
„A diszkóliberális Magyar Péter ránk szabadítja a szélsőségesen liberális figurákat, az új SZDSZ-t” – mondta Menczer Tamás.
A Krétakör alapítója szerint akkor lesz újra szabad és független Magyarország, amikor Orbán, Rogán és Szijjártó bíróság előtt felel az orosz-ukrán háborúban betöltött szerepéért.
