Azt is elmondta, hogy ez valószínűleg a katonai hadműveletnek az első fázisa lesz. Hozzátette: „Amint sikerül az ellenőrzést megszilárdítani és helyreállítani, az utánpótlási vonalakat biztosítani, úgy meg merem kockáztatni, hogy
a második fázisban mindenképpen megindul a Gázai övezet elleni katonai támadás,
ugyanis egy ilyen mértékű, gyakorlatilag terrorista támadást nem hagyhat következmények nélkül nemhogy Izrael, hanem egyetlen állam sem”. Somkuti szerint az a kérdés, ami a sajtóban többször felmerült már, hogy a Netanjahu-kormánynak vagy Hamásznak kell mennie, az inkább az utóbbi irányba fog elbillenni. Kiemelte, hogy az éles politikai megosztottság, ami miatt valószínűleg a Hamász is úgy ítélte meg, hogy itt az idő a támadásra, az mára egyértelműen a múlté, és egy emberként állnak fel az izraeliek a mögött, hogy