Budapesten és Debrecenben tanuló izraeli fiatalok keresnek repjegyeket, hogy hazamenjenek tartalékosnak

2023. október 09. 06:12

Az izraeli védelmi miniszter jóváhagyta a tartalékosok széles körű behívását a Hamász Izrael elleni meglepetésszerű támadása után.

2023. október 09. 06:12
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

Ahogy arról részletesen beszámoltunk, a szombati meglepetés támadást követően Izrael megkezdte a gázai határ menti faluk megtisztítását a terroristáktól. Éjszaka Gáza felől rakéták tömegét lőtték izraeli városokra. 

A halálos áldozatok száma már 300 fölé emelkedett. 

Izrael megerősítette, hogy izraeli állampolgárokat raboltak el és tartanak fogva túszként Gázában a terroristák, akiket valószínűleg tárgyalási alapnak, valamint pszichológiai fegyvernek akar használni a terrorszervezet. 

Néhányan életben vannak, néhányan pedig feltehetően meghaltak” – közölte Jonathan Conricus alezredes, a hadsereg szóvivője, aki elmondta: gyermekek, nők, idősek és fogyatékkal élők is vannak az elraboltak között. „Ezek olyan számok, amelyek eddig elképzelhetetlenek voltak” – mondta, majd hozzátette: „Ez a háború jövőjét fogja meghatározni”.

Ezt is ajánljuk a témában

 A katonák tömeges behívása megkezdődött, olyan mértékű mozgósítás zajlik országszerte, amilyenre évtizedek óta nem került sor. 

Arról is hírt adtunk, hogy Izrael az 1973-as Jom Kippuri háború óta először alkalmazza a 40. cikkelyt

azaz hivatalosan is háborút hirdetett a Hamász támadásai után. 

Ennek értelmében a hadseregnek joga van saját belátása szerint cselekedni, de ezt jelenteni kell a felsőbb hatóságoknak.

Az Izraeli Védelmi Erők vasárnap reggel 26 elesett katona nevét hozta nyilvánosságra. A legfiatalabb 18 esztendős volt. Az Izraeli Védelmi Erők Északi Parancsnokságának vezetője már szombaton kijelentette: felkészülnek arra, hogy a Hezbollah csatlakozik a háborúhoz, ami – legfrissebb információk szerint – be is következett.

Ezt is ajánljuk a témában

Ahogy az egyik vendégszerzőnk, Martin Ethelwolf megjegyezte, a világ egyik legprofibb hadserege és legerősebb állama áll szemben azokkal, akik ezeket a támadásokat szinte évente végrehajtják. A zsidó állam vezetése szinte a kezdetektől mindent megtett azért, hogy minél kevésbé szoruljon külső segítségre az ellenséges környezetben.

A Times of Israel szerint Yoav Gallant védelmi miniszter jóváhagyta a tartalékosok széles körű behívását a Hamász Izrael elleni meglepetésszerű támadása után – közölte az izraeli védelmi minisztérium hivatala.

A behívandó tartalékosok száma a katonaság igényeitől függ.

A tartalékos katonák, amikor megérkeznek a kijelölt gyülekezőhelyre, felszerelést kapnak a harchoz – írja az Israel National News. A portál szerint több ezer ilyen katonát mozgósítottak.

Budapesten és Debrecenben élő izraeli fiatalok keresnek repjegyeket, hogy hazamenjenek tartalékosnak

Izraeli-magyar vegyes csoportokban keresnek repülőjegyeket izraeli fiatalok – akik többnyire Budapesten, Debrecenben és Szlovákia különböző nagyvárosaiban tanulnak és élnek –, hogy hazautazzanak és tartalékos katonának álljanak. 

Ha vannak itt olyan emberek, akik ma vagy holnap eladnák a repülőjegyüket Izraelbe, jelezzék! 

Izraeli diákok vagyunk Budapest / Debrecen / Szlovákia környékéről, akik vissza akarnak térni Izraelbe tartalékosoknak

 – fogalmaznak az egyik csoportban. Az említett posztot már közel háromezren osztották meg.

Készen állok jegyet venni, ha van eladó” – írják másutt.

Megint máshol az izraeli légitársaságokhoz keresnek összekötő embereket a hazajutás érdekében: „Ha van az El Al-nak képviselője Magyarországon, aki tud segíteni nekünk a hazajutásban, nagyon boldogok leszünk” – kérnek segítséget megint máshol.

Forrás: Facebook

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: illusztráció, képernyőfotó (Forrás: Israel National News tartalékosok mozgósításáról szóló videó)

 

 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2023. október 10. 09:29
"Izraeli diákok vagyunk Budapest / Debrecen / Szlovákia környékéről, akik vissza akarnak térni Izraelbe tartalékosoknak”. Buzog bennük a harci vágy. A katonák általában úgy vannak, hogy mérlegelik az elpusztulás, vagy megrokkanás lehetőségét. És ha a kockázat túl nagy , akkor lecsökken a harci vágyuk. Az izraeli hadsereg felszerlése nagyon modern, ráadásul van egy erős barát is az Egyesült Államok.
bunko-jobbos
2023. október 10. 07:36
Egyrészt tisztelet nekik. Másrészt ők olyan helyre mennek, ahol modern fegyverekkel, gépesített alakulatokkal fognak támadni géppityus idiótákra. Nem veszélytelen, de nem hasonlítható az ukránokhoz, akik egy komoly hadsereggel szállnak szembe. Az ukiknál minden orosz halottra jut vagy 4-5 ukrán, Izraelben meg minden 40-50 arabra fog jutni egy izraeli. Kívánacsi vagyok ezek után, hogy hány ilyen diák van, és miér téppen Magyarországon tanulnak?
Héja
2023. október 09. 17:19
A Gáza elleni támadás valóban gáz lesz annak a terrorfészeknek.
jobbközépen
2023. október 09. 15:12
Ami számomra sokatmondó hogy miként ünnepelték a kialakult helyzetet az Európába emigrált ( szökött ) arabok az utcákon meg a táborokban. És ezeknek a seggét nyalja a komplett nyugat . "Csak gratulálni tudok ".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!