Lóhátról kéregetve

„Ha valaki rákeres az öt, hat, tíz évvel ezelőtti előadásaimra, akkor visszatérő motívumként fogja megtalálni bennük a filippikáimat a Nyugat fegyverkezésének a szükségességéről. Természetesen ennek az ellenkezője történt.

Az ukrán háború kiprovokálását – az oroszokkal koprodukcióban – nem azért tartottam a kezdetektől fogva kolosszális stratégiai tévedésnek mert bűn, hanem azért mert hiba.

Egy olyan elkerülhető és felesleges háborút segítettünk kiprovokálni amire egyáltalán nem voltunk felkészülve.

A legijesztőbb számomra a hübrisz amivel kellő felkészülés nélkül ebbe a kalandba belevágtunk.

Ez a hübrisz csengett vissza az egyik magyarországi elemző szájából a háború egy éves évfordulóján tartott vitánk során.

»...támogatni tudjuk Ukrajnát, miközben visszatöltjük a készleteket. Ráadásul az orosz fenyegetettség, ami ellen ezeket a készleteket felhalmoztuk, radikálisan csökken, hiszen az orosz hadsereg éppen kivérzik Ukrajnában. Nem tartok attól, hogy a Nyugat a tüzérségi lőszerek elfogyása miatt legyen kénytelen csökkenteni Kijev támogatását.«

Sajnos az idő az én pesszimizmusomat igazolta.

Miközben az oroszok a tüzérségi eszközök tömegét szerzik be az autokráciák arzenáljából, addig a NATO se az ukrán erőfeszítést nem tudja kellőképpen támogatni, se a saját gyorsan fogyó készleteit pótolni.

Erre mondták volna azt gyerekkoromban, hogy ennek sírás lesz a vége.A fennhéjázásnak és a realitások nyomorának ez a keveréke az elszegényedett spanyol nemesről szóló adomát juttatja eszembe akinek nincs pénze vacsorára, de lóhátról kéreget.

»Uram, ha nincs pénze vacsorára, miért nem adja el a lovát?«

»Pénzt kértem magától, nem tanácsot.«”

***

Nyitókép: Danylo Antoniuk / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP