Miközben Franciaországban az integráció, valamint a belbiztonság mellett a törvényhozás és a rendfenntartás kapcsán is átfogó jogállamisági hiányosságokat látni, az európai elit kizárólag Magyarországgal van elfoglalva.
Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
Nem sokkal azután, hogy a tavalyi magyar országgyűlési választásokon ismét sziklaszilárd felhatalmazást kapott az Orbán Viktor vezette nemzeti oldal, nemcsak itthon, hanem külföldön is egyaránt számos elemzés, illetve kommentár született azzal kapcsolatban, hogy a magyar választási eredmények egyik közvetlen következménye Brüsszelben az lehet,
hogy a magyarokkal eddig is ellenséges hangnemet megütő bürokraták elfogultságukat csak még tovább fokozzák majd.
Hogy az efféle vészjósló gondolatok végül mennyire érvényesnek bizonyultak, hűen érzékeltette a magyarellenességéről ismert zöld párti képviselőnő, Gwendoline Delbos-Corfield által jegyzett tavaly őszi, Magyarország helyzetéről szóló jelentés gyors ütemben való elfogadása, melyet akkor 433 szavazattal, 123 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett szavazott meg az Európai Parlament.
Mint ismert, a Delbos-Corfield fémjelezte iromány szerint „Magyarország többé nem tekinthető teljes értékű demokráciának”, mivel olyan mértékben romlott a helyzet, hogy [az ország] választásos autokráciává vált. E vélelmezett folyamatok mögött a zöld párti képviselőnő szerint az áll, hogy „a magyar kormány [...] szándékos és rendszeres erőfeszítéseinek következtében tovább erodálódott a demokrácia és az alapvető jogok biztosításának lehetősége”. A még objektív szemmel is elfogultnak mondható szöveg végül súlyos, a magyar kormányt, így áttételesen a magyarokat érintő szankciók élesítését helyezte kilátásba. E szerint a Parlament felszólította a Bizottságot, hogy addig ne hagyja jóvá a magyar helyreállítási és reziliencia-építési tervet, amíg az ország teljes mértékben eleget nem tesz a megfogalmazott összes (!) ajánlásnak és az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága kapcsolódó ítéleteinek. Magyarán: a Bizottság vonja ki a finanszírozás alól azokat a kohéziós programokat, amelyek esetében felmerül a jogállamiság – Brüsszel által feltételezett – megsértésének kockázata.
Ahogyan az lenni szokott, a sokak által egy XXI. századi boszorkányüldözésnek bélyegzett eljárás kapcsán mind az európai politikai, mind pedig a médiaelit is azzal az eddig is gyakorta alkalmazott magyarázattal szolgált, miszerint az efféle uniós eljárások nem ország- és nem kormányspecifikusak. Azaz, ha bármilyen más tagállammal összefüggésben az Európai Parlament többsége hasonló jogállamisági aggályokat állapítana meg, ugyanezen szankciók életbeléptetésének szükségessége merülne fel.
Csakhogy áttekintve az Európai Unió második legnagyobb gazdasági motorjának, Franciaországnak az elmúlt napjait, heteit és hónapjait, amelyek rendszerszintű demokrácia-deficitről és jogállamisági mulasztások tömkelegéről tanúskodnak, minden jel arra enged következtetni, hogy ez ügyben újfent
felsejleni látszik a már sok korábbi esetben is hivatkozási ponttá alakult brüsszeli kettős mérce megléte.
Induljunk csak ki az elmúlt napok franciaországi eseményeiből. Ismeretes, ezek túlnyomórészt arról szóltak, hogy egy félresikerült rendőrségi előállítás során egy halálosan megsebesített, büntetett előéletű fiatal ügye miatt egy olyan véres rendbontási hullám bontakozott ki, amelynek keretében több mint háromezer embert állítottak elő, s akik több száz jármű, illetve állami jelképeket jelentő önkormányzati hivatalok, iskolák, könyvtárak, és rendőrőrsök megtámadásáért voltak felelősek. Ám az egyelőre egy halálos áldozatot követelő franciaországi polgárháborús események kapcsán valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva sem Brüsszel demokráciára oly érzékeny vezető politikusai, sem pedig a nyugati establishment mentsváraként említett nemzetközi médiahálózat sem kongatta meg a jogállamiság vészharangjait.
Ugyanakkor fontos ezzel kapcsolatban leszögezni, hogy az utcai megmozdulások kapcsán nem pusztán a nagyrészt migrációs háttérrel rendelkező erőszakos csőcselékkel összefüggésben érdemes belbiztonsági és jogállamisági deficitről beszélni. Ugyanis a francia rendvédelmi szervek brutális tömegoszlatási gyakorlatának köszönhetően az ország a rendőrségi túlkapások ügyében immár nemzetközi figyelmet vívott ki magának.
Emlékezetes, nemrég zajlott le az Egyesült Nemzetek Szervezete által lebonyolított Egyetemes Időszakos Felülvizsgálatról szóló áttekintés, melynek keretében Franciaország is górcső alá került. Mint az a vizsgálati részletekből kiderült, az áttekintésen jelenlévő országok egyhangúan fejezték ki aggodalmukat a francia rendőrség tendenciózus túlkapásai kapcsán, ugyanis a rendvédelmi szervek közül hozzájuk kötődik egész Európában a legtöbb haláleset (!) és a legtöbb súlyos sérülés is:
2018 óta 36 embert szenvedett súlyos, maradandó testi sérülést Franciaországban,
illetve az elmúlt tíz évben három olyan tüntető vesztette életét, aki nem tanúsított a rendőri intézkedésekkel szemben arányos mértékű ellenállást.
De ha még e „mintademokráciákat” megszégyenítő statisztika sem lenne elegendő indok arra, hogy Brüsszel elítélő nyilatkozatot fogadjon el a rogyadozó francia jogállamiság kapcsán, érdemes lenne felidézni a mostanában azt az egyre gyakrabban alkalmazott politikai cselt, amelyet Emmanuel Macron francia elnök pártja alkalmaz annak érdekében, hogy a csupán kisebbséget biztosító létszámuk ellenére, a parlamenti alsóházat megkerülve áterőltethessenek olyan kezdeményezéseket, amelyeket a többségi társadalom ellenez. Így történt ez tavaly ősszel a költségvetés elfogadása kapcsán, de idén tavasszal is, amikor az ellenzéki pártok által mélységesen ellenzett, s a társadalom szemében kifejezetten népszerűtlen nyugdíjreformot az elnök pártja egy jogtechnikai ügyeskedésnek köszönhetően úgy fogadtatta el, hogy mindez még egy bizalmatlansági szavazást is maga után vont.
Ám ahogyan a korábban említett esetek kapcsán sem, úgy ezekben a kérdésekben sem hallhattuk azon bürokraták, illetve európai politikusok elítélő hangját, akik több mint egy évtizede, különböző hazugságok és elfogult vélemények miatt aggódnak a magyar demokrácia, valamint jogállamiság kapcsán. Mindezek fényében még az európai intézmények kapcsán egyfajta megértő álláspontra helyezkedők között is felmerülhet annak a kérdése, hogy azok a Magyarországot tendenciózusan sújtó eljárások, amelyek a jogos uniós források lehívását akadályozzák, valójában nem egy kirakatper fontos részelemei? Amennyiben a Franciaországban a közelmúltban bekövetkezett eseményeken végigtekintünk, e kérdésre egyértelműnek tűnik a válasz.
Nyitókép: Zakaria ABDELKAFI / AFP
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Ciki lenne Szent István országaként végleg elmaradni mögöttük. Francesca Rivafinoli írása.
„Mocskos nemzeti konzervatív keresztény magyarok!” Erre gondolnak, akik a „Mocskos Fidesz!”-t skandálják, és így is értelmezzük valamennyien. Ungváry Zsolt írása.
A digitális szokások átalakítására készül a kormány.
Csak reménykedni tudunk, hogy a háttérben mégiscsak van stratégia a kétharmados törvények feles többséggel való felülírására.
Mint kiderült, az Északi Áramlatot is Putyler robbantotta föl.
„Leültek, majd mindent kigondoltak” – mondta Szijjártó Péter.
A kitoloncolások eszközéhez nyúlna a svéd kormány.
A török elnök megerősítette, hogy Ankara továbbra is támogatja az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokat.
