Menthetetlen a nyugati civilizáció, ha lemondunk a kereszténységről

A kereszténység mindennapi életben betöltött szerepének hanyatlása a kiábrándítás kultúrájával kezdődött, hangsúlyozta előadásában Greg Sheridan, a The Australian című napilap külpolitikai szerkesztője.

A kiábrándítás – Max Weber gondolatait alapul véve – először a felvilágosodásra, majd a tudományra épített, és céljául tűzte ki az élet vallásos értelmezésének delegitimálását, a vallási magyarázatok helytállóságának és elfogadhatóságának támadását. Sheridan szerint

Fontosnak tartotta leszögezni, hogy a világon valaha élt emberek túlnyomó többsége hitt Istenben. Hangsúlyozta, hogy évtizedes külföldi tudósítói tapasztalatai alapján ez a Föld népességének jelentős részére mind a mai napig igaz. A 21. században a keresztények nagy része már nem Nyugaton, hanem Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában él – tette hozzá.

Sheridan úgy látja, hogy a kiábrándítás kultúrájából eredő „új ateizmus”, amely egyfajta primitív, pogány materializmus irányába tolja a társadalmat, jobbára csak Nyugaton jelentkezik.

A kiábrándítás kultúrájának nihilizmusára Sheridan szerint tökéletesen rávilágít, hogy az olyan egzisztenciális kérdésekre, mint a „Miért vagyok itt?” vagy ,,Mit jelent az életem?”,

– véli Sheridan. A jellemző reakcióikat összefoglalva úgy fogalmazott: „Nincs oka annak, hogy itt vagy, csupán a bioszféra véletlenszerű megjelenéseként értelmezhető jelenléted”.

A kiábrándítás kultúráját képviselő „új ateisták” két gondolatra építenek. Az egyik a nietzschei „Isten halott”-koncepció, a másik pedig arra fókuszál, hogy Isten létezése tudományos módszerekkel nehezen bizonyítható. Sheridan mindkét felvetést intellektuális szempontból kimondottan gyengének tartja, mivel legfeljebb a hit hiányát és a kereszténység aktív elutasítását képesek alátámasztani.

Az „új ateisták” a vallás tekintetében rendre megkérdőjelezik a személyes tanúságtétel erejét is, mivel az meglátásuk szerint szembe megy az alapvető racionalitással. Noha ez a módszer a hétköznapi életben széles körben elfogadott: elég, ha csak bemegyünk egy bírósági tárgyalóterembe, ahol azt látjuk, az emberek tanúvallomással akarnak bizonyítani – mutatott rá Sheridan. Megemlítette Roger Scruton A világ lelke című könyvének egyik fontos gondolatát is, mely szerint Isten létezésének legerősebb bizonyítéka az emberiség régmúltba nyúló Isten-tapasztalata.

Sheridan meglátása szerint

és valójában nem is kínál semmit. Összegzésképpen kiemelte: „Civilizációnk fenntartása az erkölcsi kategóriák közös elfogadásán múlik, amelyek közvetlenül a kereszténységből származnak – a jó és a rossz egyaránt. Azzal pedig, ha a társadalmat teljesen elvágjuk a kereszténységtől, megsemmisítjük ezt a konszenzust. Az a társadalom pedig, amely saját magát gyűlöli, képtelenné válik önmaga fenntartására.”

Az előadást követően John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke és Rod Dreher, a Danube Institute Network Projektjének vezetője reflektált Sheridan gondolataira.

Dreher, aki a modern nyugati kereszténység sorskérdésének egyik legmeghatározóbb nemzetközi gondolkodója, egyetért Sheridannel abban, hogy a Nyugat nem fogja tudni biztosítani a túlélését, ha nem talál vissza az ősi vallásához, a kereszténységhez. Hozzátette: akkor sem élhet túl a Nyugat, ha nem érezzük át a varázslatot. Valami akkor is el fog varázsolni minket, és Dreher politikai értelemben ilyen negatív elvarázslásnak érzi a woke ideológiát is, amely lerombol mindent, amit a zsidó-keresztény civilizáció felépített, elhozva ezzel az okkultizmus felemelkedését.

Példaként említette egy fiatal brit szeminaristával folytatott beszélgetését, aki arról mesélt neki, hogy a mai huszonévesek között kevés relevanciája van az „új ateisták” gondolatainak, mert

de a legtöbben úgy érzik, hogy a mai kereszténység nem tud ajánlani számukra semmit. Dreher úgy érzi, hogy sajnálatos módon a kritika nem teljesen alaptalan. Ő a korai keresztény egyházhoz történő visszanyúlásban látja a kiutat.

Nyitókép: Caspar David Friedrich – Apátság a tölgyerdőben