Így küzd Giorgia Meloni a fasisztázással és a fasizmus árnyaival

Giorgia Meloni az Olaszország Fivérei nevű párt elnöke – és egyben Olaszország első női miniszterelnöke. Hosszú út vezetett idáig, mind a párt, mind Meloni részéről. A párt előélete máig viták tárgya, s a hazai és nemzetközi baloldal, s a mainstream világsajtó

Még akkor is, ha épp a fasizmus bukását ünnepli meg a Nemzeti Emlékezet Napján, ahogy a keddi ünnepnapon is tett.

De honnan is indult ez a történet? Nos, messziről. Volt egyszer egy Olasz Szociális Mozgalom (Movimento Sociale Italiano, MSI) nevű olasz párt, amit rögtön a második világháború után, 1946-ban alapítottak a háborúban megbukott, majd kivégzett Benito Mussolini fasiszta országvezető egykori hívei, néhány akkori kisebb mozgalom összeállásával. Ugyan a háború pusztításából éledező, nyugati szövetségesek által megszállt Olaszországban a párt alávetette magát az új, formálódó demokratikus kereteknek, ki voltak zárva a legtöbb nagyobb párt által közösen folytatott alkotmányozási folyamatból. A posztfasiszták köré vont karantén azonban nem volt totális: voltak olyan befolyásos üzleti és vidéki földbirtokos támogatói a pártnak, akik komolyan tartottak az Olaszországban erőre kapó kommunisták hatalomátvételétől, a Szovjetunió lopakodó vagy nyílt olaszországi beavatkozásaitól.

1948-ban a párt néhány képviselőt be tudott juttatni a parlamentbe, ugyanakkor a korai éveket meghatározták a mérsékelt, konzervatív, kereszténydemokrata, valamint a radikális, Amerika- és NATO-ellenes belső erők küzdelmei – amikből végül a mérsékeltek kerültek ki győztesen.

amely elfogadta a demokratikus kereteket, és elkezdett részt venni a nagy olasz politikai alkufolyamatokban, erősítve a mindenkori jobboldalt a baloldallal, főleg a nagy hatalmú kommunistákkal szemben.

A hetvenes-nyolcvanas évek azonban a párt hanyatlásáról és újbóli elszigetelődéséről szóltak, miközben kapcsolati hálóik elértek a korszak terrorhullámában részt vevő szélsőjobbos csoportosulásokig. A párt vezetését 1987-ben vette át Gianfranco Fini, aki sok év munkájával új arcélt és új politikákat honosított meg a mozgalomban. Fini eltávolította a pártot a posztfasiszta gyökereitől, miközben távol tudták magukat tartani az olasz politikai életet megrázó, tektonikus változásokat hozó, a régi nagy pártok sorát kivégző kilencvenes évekbeli korrupciós botránysorozattól is.

Fini végül teljesen új alapokra helyezte az addigra már több generációváltáson átesett mozgalmat: 1995-ben létrehozta a Nemzeti Szövetség (Alleanza Nazionale, AN) pártot az MSI utódjaként.

a kilencvenes és kétezres évek jobboldali kormányzataiban. Fini kormányfőhelyettes, majd külügyminiszter is volt Berlusconi kormányaiban. Később viszont ennek a formációnak is eljött a végzete: Berlusconi és Fini megállapodása nyomán az AN beolvadt Berlusconi új pártjába, a Szabadság Embereibe (PdL) - e mozgalom turbulens belső viszonyai pedig megszülték az Olaszország Fivéreit 2012-ben.

A politikai pályafutását a még az MSI ifjúsági szervezetében kezdő, majd az AN-ben az ifjúsági tagozat vezetőjévé váló Giorgia Meloni és társai az olasz himnusz első soraiból választották új pártjuk nevét. A Fratelli d'Italia a 2013-as parlamenti választáson még csak alig 2 százalékot szerzett, de így is be tudott juttatni 9 képviselőt a törvényhozásba. Még abban az évben nagyobb ívű mozgalmi szervezkedésbe kezdtek, hogy szélesítsék választói bázisukat. A 2014-es EP-választáson ugyanakkor még mindig csak 3.7 százalékot szereztek, így nem jutottak be az európai testületbe. A 2018-as olaszországi választáson a jobboldali koalíció részeként 4,4 százalékot értek el, növelve képviselőik számát az újabb ciklusra.

Meloni pártjának sikerét aztán az ezt követő évek – szokásosan – turbulens olasz belpolitikai viszonyai hozták el. Mivel kimaradt a legtöbb párt által támogatott Draghi-kormány koalíciójából,

az egyre elégedetlenebb olasz választók széles rétegeit megszólítva. S mint ismert: az Olaszország Fivérei a választás győztesei lettek, 26 százalékot elérve.

Giorgia Meloni így a politikai veterán Berlusconi, valamint a sokáig az új erős ember ígéretét hordozó Matteo Salvini fölé nőve új vezetőként tudta összerakni a három jobboldali párt koalícióját, s a viharos nemzetközi és hazai vizeken kormányozni kezdeni Olaszország hajóját.

Ellenfelei leginkább egy szem kijelentésébe tudnak belekötni: abba, hogy Meloni 19 éves korában egy interjúban arról beszélt: „Mussolini jó politikus volt, és mindent, amit tett, Olaszországért tett”. Azóta viszont évtizedek teltek el, Meloni felnőtt, és például 2009-ben, már miniszterként arról beszélt:

és „egyértelműen elítélik a demokrácia elnyomását és a szégyenteljes zsidóellenes törvényeket”.

Meloni magát konzervatívnak tartja, még részletesebben: „nőnek, anyának, olasznak, kereszténynek”.

Az így is rendre fel-feltörő fasizmusvádak kapcsán Meloni cikket írt a Corriere della Serába, amelyben kifejtette: „az olasz jobboldali pártok évek óta deklarálták, hogy nincs közük a fasizmus iránti bármifajta nosztalgiához”. Vádolta ugyanakkor azokat a politikusokat,

ami a tömeges kiszorítás, a karanténba zárás fegyvere.

Meloni leszögezte: a fasizmus alóli felszabadulás ünnepnapja „a szabadság ünnepe”, és április 25-e „alapvető eredménye a demokratikus értékek megerősödése lett, amiken korábban a fasizmus taposott, s amik most a köztársasági alkotmányba vannak bevésve”. Kijelentette azt is: azt szeretné, hogy az ünnepnap „az újra felfedezett nemzeti harmónia pillanata” legyen.

Mennyire fasiszta hát ma Giorgia Meloni? Természetesen semennyire.

Akkor sem, ha tényszerűen fel lehet rajzolni közel nyolcvan év politikatörténetét, amelyben az egymást követő politikusi nemzedékek és folyamatosan változó politikai viszonyok közepette saját pártjának mélyre nyúló, a félmúlt történelmébe vesző gyökerei elérnek a Mussolini-féle fasizmusig és a posztfasizmusig.

Nyitóképen: Meloniék ellen tüntető antifa mozgalmárok április 25-én Nápolyban (Silvia Bazzicalupo / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)