New York Times: Semmit nem érnek a szankciók
De a nemzetközi sajtó és számos szakértő is megszólalt már a szankciók ügyében. Mint a Mandiner is megírta,
a New York Times például elemzésben mutatott rá, hogy a brüsszeli szankciók semmit nem érnek.
Többek között azért sem, mert „ahogy Oroszország Európához fűződő régi gazdasági kapcsolatai fokozatosan felbomlanak, új szövetségek alakulnak, az áruk pedig az adatok tanúsága szerint átirányításra kerülnek más országokba” – áll az elemzés egy pontján, melyről ide kattintva olvashat bővebben.
De az MCC Budapest Summit első panelbeszélgetésén is leszögezték a szakértők: nincsen eszközünk Oroszország irányítására. Mint fogalmaztak: