Szakértők a szankciókról: nincsen eszközünk Oroszország irányítására

A beszélgetésen részt vett Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára, Christopher Davis, az Oxford Institute of Population Ageing kutatója, Howard J. Shatz, a RAND Corporation vezető közgazdásza, John Laughland politikatudományi és -történeti előadó, az MCC vendégoktatója, valamint Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője. A moderátor Veszprémy László Bernát történész, a Corvinák főszerkesztője, lapunk munkatársa volt. 

Laughland kifejtette, hogy az első világháború után is az volt a békeszerződés logikája, hogy meg kell büntetni a háborúért felelőseket. A mostani szankciók elve is a büntetés. A probléma ezzel az, hogy csak azt lehet megbüntetni, akit elfogtunk, például egy rabot. Oroszország felett viszont nem rendelkezünk hatalommal. Mikor valaki azt mondja, hogy a szankciók nem működnek, akkor arra utal, hogy az energiát még csak nem is szankcionálták. Amerika arra utasította Németországot, hogy ne fogadjon gázt az Észak Áramlaton keresztül. A tény az, hogy

Davis régóta kutatja a szankciók hatásait, például a Szovjetunió ellen. A szankcióknál nemcsak a célországra, hanem a magunkra és a világ többi részére gyakorolt hatást is nézni kell. A gazdasági szakértők évtizedek óta végeznek környezettanulmányokat a különböző üzleti lépésekkel kapcsolatban, de ezeket most az EU nyilván nem végezte el. A nyugati világ most nemet mond az orosz gázra, és helyette cseppfolyósított gázt vásárol. Ezzel viszont elveszik az utóbbi készleteit a harmadik világtól, ahol gázhiány lesz.

Ez főleg a sérülékeny társadalmi csoportokat fogja megtizedelni, vagyis az öregeket és a csecsemőket. Ezért Európa döntése lesz a felelős, és nyilvánvaló, hogy ezzel a hatással nem számoltak a szankciók támogatói.

De működnek-e a szankciók? Shatz szerint néha működnek, általában akkor, amikor egy nagy állam szankcionál egy kisebb államot. De amikor Hollandia szankcionálta a függetlenedett Indonéziát, az nem működött. A „zsivány államok" ellen néha működnek a szankciók. A szankciók visszakényszerítették Észak-Koreát a tárgyalóasztalhoz, noha továbbra is atomfegyverük van. Irán hasonló példaként idézhető. A szankciók tehát összetett képet mutatnak, nem működnek mindig. Oroszország esetében néhány feltétel teljesül, néhány pedig nem, tehát nem kezelhető fekete-fehér esetként.

Maróth államtitkár szerint a gazdasági háború nagyon komoly eszköz. Létezik a médiaháború, a kiberháború, sok „puha eszköz" a hibrid akciókra. Maróth nem azt a kérdést teszi fel, hogy sikeresek lehetnek-e a szankciók, hanem hogy a szankciók eredménye tényleg az-e, hogy előkészítsék a csatateret olyan esetre, ha valóban háborúra kerül a sor. A szankciók bevezetése a háború előszobája. Aki egyszer szankciózni kezd, tudja, hogy ebbe az előtérbe lép. A gazdasági háború célja az volna, hogy gyengítse az ellenfelet. De az az igazság, hogy egyelőre mi gyengülünk a szankciók hatására. Jelenleg a világ kétharmada nem csatlakozott a szankciókhoz.

Lehetünk olyan ostobák, hogy nem vesszük meg, de a világ többi része megveheti. 

Sebestyén arra utalt, hogy Kubát évtizedek óta szankcionálják, mégsem omlott össze az ország. Történelmileg a szankciók töredéke működött csak. A szankciók csökkentik Oroszország exportjait, és kevesebb bevétele van, de Oroszország tud rubelt nyomtatni, mi pedig nem tudunk olajat nyomtatni. Kérdés, hogy a rosszabb gazdasági mutatók ártanak jobban, vagy az, ha nem tudjuk fűteni a lakásunkat. 

Veszprémy kérdésére, miszerint mennyire fontos, hogy a világ többi része csatlakozik-e a szankciókhoz, Davis azt felelte, hogy minden ezen a kérdésen áll vagy bukik. A hidegháború időszakában az antiszocialista gazdasági háborút támogató nyugati országok a globális GDP mintegy 80%-át ellenőrizték. 2022-ben az Oroszország-ellenes gazdasági hadviselésért felelős országok a világ GDP-jének körülbelül 40%-át állítják elő, és a világ népességének körülbelül 25%-át alkotják.

Ez a helyzet aláássa az Oroszország-ellenes gazdasági hadviselés hatékonyságát. A nyugati hírszerző ügynökségek nem rendelkeznek elegendő kapacitással arra, hogy több millió megkérdőjelezhető tranzakciót figyeljenek ellenséges vagy nem támogató országokban – szögezte le a brit kutató.

Fotó: Gyurkovits Tamás