The New York Times: „Orbán az Isten háta mögötti kis keleti országból a republikánusok világítótornya lett”

2022. augusztus 21. 10:00

Andrew Higgins szerint a magyar miniszterelnök a liberálisok túlméretezett mumusává vált.

2022. augusztus 21. 10:00
null

Az elemzők szerint ugyan a következő hónapokban megszülethet a megállapodás Budapest és Brüsszel között az EU-s pénzekről, ám ezzel Magyarország nem jut ki a slamasztikából, hiszen Orbán már előre elköltötte azt a pénzt, amelyre egyelőre csak számít – írja a The New York Times.

„A magyar vezető szembesült a vágtató inflációval, a forint leértékelődésével, miután a kormány fenntarthatatlan módon kiköltekezett” – írja összefoglalójában Andrew Higgins, a lap közép- és kelet-európai irodájának vezetője.

Emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök „ellenőrzése alá vonta az igazságszolgáltatást és tömegtájékoztatást, átírta az alkotmányt, továbbá ténykedése folytán

De most olyan erővel néz farkasszemet, amely független a politikai akaratától: a közgazdasági törvényekkel, mivel a hatalom képviselői óriási költségvetési hiánnyal, az emberek pedig a megugró árakkal küszködnek – fogalmaznak a cikkben.

Majd hozzáteszik: „Az utcai tiltakozások nem végzetesek, de az EU leglármásabb bírálója, és a nemzeti szuverenitás erőteljes védelmezője kényelmetlen helyzetbe került: levetett kalappal kell az „eurokraták” elé járulnia, hogy kolduljon. Azok elé, akiket évek óta becsmérel, most mégis tőlük kénytelen több tízmillió dollárt kérni, miután Brüsszel a jogszabályok megsértése miatt leállította a kifizetést”.

„Egyidejűleg Orbán hozzálátott, hogy visszacsinálja az áram és az üzemanyagok árának befagyasztását, habár viszonylag stabilan érkezik az orosz földgáz és az olaj, hála annak, hogy

– írják a cikkben.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 286 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vajda
2022. augusztus 22. 03:00
Erre hajazó dumát egyszer már olvastam valahol, gyorsan rá is kerestem: "Joszif Dzsugasvili útja egy jelentéktelen grúz kisvárosból vezetett a moszkvai Kremlbe, ahonnan aztán igen sokáig kormányozta a Szovjetuniót, majd egy évtizeden át csatlósállamait (köztük Magyarországot) is. Az egyszerű nép felnézett rá, viszont mindenki rettegett tőle, aki közvetlen kapcsolatba került vele. Általában igyekezett nyájas, atyai benyomást kelteni, de a joviális külső könyörtelen embert takart: nem véletlenül vette föl az oroszul „acélos”-t jelentő Sztálin nevet." Sztálin volt az útmutató, a világítótorony, a Nagy Példakép.
KincsesAgnes
2022. augusztus 22. 00:35
1.) Miért akarják a bolondok mindenhol átvenni a hatalmat? 2.) Húgyagyúak mindenhol, az Óperencián túl is vannak, akik fordítva ülnek a lovon - s ha lenéznek... 3.) Vannak oly' bolondok, kik az eszükkel berezelnek, s a seggükkel gondolkodnak. 4.) Ezek a húgyagyú bolond seggfejek. Ennyi...
Isten jobb keze
2022. augusztus 22. 00:24
Mandi?? Ezt a propaganda szöveget nem kell túltolni. Az agyatlan fideszesek, valamint a kettős állampolgárok ( Román) beveszik! A normális magyarok, igen normális, azok nem! Xdxd
abafája05
2022. augusztus 21. 23:17
600 évvel ezelőtt a világ azt sem tudta létezik olyan , hogy Amerika. Na az volt ám az igazi Isten Háta mögötti állapot. Egyébként meg ma este ment egy film amiben ótvar Kelet Európát emlegettek. Na milyen film volt ? Hát persze , hogy amerikai. Csak az elvakult Amerika rajongóknak bátorkodom a figyelmébe ajánlani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!