Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

Az orosz kormány lépése megtorlás Izraelnek az Ukrajna lerohanásával kapcsolatos álláspontja miatt, valamint Izrael Szíriában folyó, Irán elleni hadjárata miatt – számol be az Euronews.

Az orosz hatóságok hivatalosan is felszólították a Zsidó Ügynökséget, hogy zárja be oroszországi irodáit, és erről keresetet is benyújtottak a moszkvai kerületi bírósághoz – számol be az Euronews a The Times of Israelre hivatkozva. A Kreml az elmúlt hetekben indított kampányt a Zsidó Ügynökség (Szochnut) izraeli társadalmi szervezet ellen, amely világszerte segíti és ösztönzi a zsidók Izraelbe való bevándorlását, vagyis az alijázást. A kereset már egyenesen törölné a Szochnutot az Oroszországban bejegyzett civil szervezetek listájáról.
A múlt hónap végén az orosz hatóságok levélben tájékoztatták a Zsidó Ügynökséget, hogy jogi lépéseket terveznek tenni ellenük. A szervezet kezdetben csendben és egyedül próbálta kezelni az ügyet, de azóta az izraeli külügyminisztérium segítségét is kérte, hogy járjon közben a nevében.

de bizakodóan nyilatkoztak arról, hogy diplomáciai úton meg tudják oldani a problémát. Izrael a jövő héten delegációt küld Moszkvába.
Az orosz kormány agresszív fellépését rendkívül szokatlannak tartják, és nyilvánvaló megtorlás Izraelnek az Ukrajna lerohanásával kapcsolatos álláspontja miatt, valamint Izrael Szíriában folyó, Irán elleni hadjárata miatt, amelyet Oroszország időnként ellenez – véli a lap.
(Fotó: Az Ukrajnát ért orosz támadás ellen tüntetnek az orosz nagykövetség épületénél Tel-Avivban 2022. február 24-én. MTI/EPA/Abir Szultan)