Megbukott Mario Draghi – jöhet a jobboldali olasz kormány?

Nyitóképen: Mario Draghi (AFP / Alberto Pizzoli)

Megszakítjuk adásunkat, Olaszországban ismét kormányválság van. Mario Draghi miniszterelnök, a jobboldali Északi Ligától (Salvini pártja) a jobbközép Forza Italián (Berlusconi pártja) át a két kettészakadt baloldali erőig (Öt Csillag Mozgalom és a Luigi Di Maio külügyminiszter képviselte szakadárok, valamint a Demokrata Párt és Matteo Renzi exminiszterelnök szakadárjai) mindenkit magában foglaló nemzeti egységkormány feje negyed nyolckor megérkezett a Quirinale-palotába, hogy benyújtsa lemondását Sergio Mattarella köztársasági elnöknek.

Bukás ok nélkül

A Draghi-kormány végét az új politikai realitás hozta el, s csak ürügy volt a formális ok: a Draghi-kormány inflációellenes segélycsomagjáról nem sikerült megegyezni a legnagyobb frakcióval bíró ötcsillagosoknak a többi kormánypárttal. Az Öt Csillag Mozgalom, amely még az első, ötcsillagos-ligás Conte-kormány idején ráállt a lejtőre, mostanra a Di Maio-féle pártszakadás után a kétjegyűség határáig tornászta le támogatottságát, és

azzal, hogy a 35 ezer euró alatt keresők számára juttatott, a nyugdíjasoknak és a munkanélkülieknek még júliusban, a többieknek októberben kifizetendő 200 eurós gyorssegélynél és energiaár-támogatásnál többet követelt (munkanélkülieknek egy garantált bérszint kifizetését, több segélyt és országos minimálbért). Így a kormány által előterjesztett formában nem volt hajlandó azt megszavazni, függetlenül attól, hogy a 16 milliárd eurós javaslat így is messze túlvan az olasz költségvetés lehetőségein.

A javaslat július 11-én ment át a parlament alsóházán, és az olasz törvények szerint július 16-ig, szombatig kell a Szenátusban is megszavazni, különben érvényét veszíti. A szavazás végül ma megtörtént, a törvénycsomag 172-39 arányban átment – de az ötcsillagosok részvétele nélkül.

Mindeközben azonban az elmúlt hónapokban tektonikus változások álltak be az olasz belpolitikában. Gyakorlatilag 2019 óta áll fenn az a helyzet, hogy

(korábban Salvini Északi Ligájának, most pedig Georgia Meloni a kormányon kívül tartott Olaszország Fivérei pártjának vezetésével), a 2018-as választást jelentős mértékben megnyerő Öt Csillag Mozgalom pedig brutálisan visszaesett. Így a két hatalmas baloldali frakció minden kísérletet blokkolni tudott az előrehozott választások kiírására, Így a két hatalmas baloldali frakció minden kísérletet blokkolni tudott az előrehozott választások kiírására, miközben valódi társadalmi támogatottsággal rég nem rendelkeztek.

Mindenki új választást akar

Csakhogy míg korábban a baloldal két nagy pártja, az ötcsillagosok és a Demokrata Párt támogatottsága egyszerre zuhant, az elmúlt évben a jó öreg demokraták visszakapaszkodtak, és tavaly október óta Meloni pártjával kergetőznek a támogatottsági listák élén, valamivel 20 százalék fölött – most épp a 23 százalékos Olaszország Fivérei vezet, de csak egy százalékkal.

A Liga támogatottságát ugyan szinte megfelezte, 30-ról 15-re nyeste a nemzeti egységkormányban való részvétel, de sokkal szívesebben dolgoznának jobboldali kormányban, akárcsak a konstans 8 százalékkal bíró Berlusconi-párt. Most tehát, hogy a jobboldalon túl a Demokrata Párt is érdekeltté vált az előrehozott választásokban, gyakorlatilag

Ellenérdekelt felekként csak Renzi nagy frakcióval, de csak 3 százalékos támogatottsággal rendelkező szakadár pártja, az Olaszország Él maradt, illetve az ötcsillagosok – utóbbiak viszont a Decreto Aiutival kapcsolatos keménykedéssel valószínűleg túl nagyot kockáztattak. Giuseppe Conte, a pártonkívüli miniszterelnökből lett ötcsillagos vezér eszkalált először, miután azt nyilatkozta: „vagy lesznek valódi, strukturális és fontos válaszok, vagy senki nem kapja meg a szavazatainkat”.

Az általuk indított lavinára ugyanis felült az előrehozott választásokban érdekelt Demokrata Párt: a Decreto Aiuti szenátusi szavazása előtt bizalmatlansági indítványt kezdeményeztek (azaz jogilag „a többség ellenőrzését”) azzal a nem titkolt céllal, hogy szétrobbantsák a koalíciót. Enrico Letta PD-vezér világossá is tette: „vagy nem akadályozzák a kormányt, vagy megyünk szavazni”, ha az ötcsillagosok kilépnek a kormányból, ők is az előrehozott választás pártjára állnak.

A szavazást ugyan túlélte a Draghi-kormány, de a várakozások szerint az ötcsillagosok nem jelentek meg. Így politikai értelemben kimondhatóvá vált, hogy az Öt Csillag nem csak a Decreto Aiutit, de a kormányt sem támogatja már. A 74 éves Mario Draghinak, aki már januárban is csak azért nem ment el köztársasági elnöknek, mert a koalíció képtelen lett volna jelöltet találni a helyére, már régen elege van az egész kuplerájból,

Így bár a törvényjavaslat is átment, illetve a bizalmatlansági indítvány is megbukott, tehát Draghinak egyáltalán nem lett volna muszáj lemondania, mégis bejelentette: benyújtja lemondását. „A mai parlamenti szavazások politikai szempontból nagyon jelentős tényt képviselnek. A nemzeti egység többsége, amely megalakulása óta támogatja ezt a kormányt, nincs többé” – fogalmazott bejelentésében Draghi.

A várakozásnak megfelelően Letta és a demokraták azonnal az előrehozott választást kezdték követelni, a pártvezér azt nyilatkozta, „a választás sohasem rizikó, az olaszok bölcsek”. (Az előző Conte-kormány bukásakor, amikor vastagon 20 százalék alatt állt a pártja, még nem így látta.) A Meloni erősödése miatt elégedetlenkedő északi kormányzók nyomása alatt álló, folyamatosan szavazókat vesztő Matteo Salvini pedig – épp ezzel a fejleménnyel számolva – már tegnap bejelentette: „Mi nem fogunk frakciókat, frakciócskákat, álfelelősöket, többségeket, éjszakai szeánszokat keresni a parlamentben. Jobb meghallgatni, mit mondanak az olaszok, mint hullámvasutazni még kilenc hónapot.” (Különleges nyelvi lelemény, hogy a Draghi-kormány bukásának nyilván köze van az orosz-ukrán háború kapcsán fennálló kimondott-kimondatlan pártközi konfliktusokhoz, a hullámvasutat pedig olaszul „orosz hegyeknek” – montagne russe – hívják.)

Eljött a jobboldal ideje

A Fanpage.it elemzésében azt állítja, ezek a fejlemények egyenesen következnek az olasz politika helyi jellegzetességéből, a nagyszabású technikai egységkoalíciókból – azokra ugyanis megalakulásukkor mindenki rácsatlakozik,

Sergio Mattarella köztársasági elnöknek most már valószínűleg nem marad más választása, mint hatvan napon belüli időpontra (tehát szeptember végére, október elejére) kiírni az előrehozott választásokat, vagy meggyőzni Draghit, hogy maradjon ügyvivő, vagy keresni egy minél semlegesebb ügyvivőjelöltet, hogy tartsa addig a kormányrudat.

A helyzet első számú nyertese természetesen Giorgia Meloni, aki minden bizonnyal helyes stratégiai döntést hozott, amikor nem lépett be a nemzeti egységkormányba, így becsatornázhatta a pandémiás és háborús évek minden elégedetlenségét, és a jobboldal vezető erejeként válthatja aprópénzre a több éve érő nagy jobboldali győzelmet ősszel.

Salvini arra számított, hogy az uniós helyreállítási pénzek áradata miatt az egységkormány majd népszerű lesz, és ő lesz a jobboldal vezetője az elkerülhetetlen nagy győzelemkor – ezt a tervét viszont keresztülhúzta a háború, viszont akármennyit csökkent a támogatottsága,

Nemhiába triumfál Meloni: „A »legjobbak« kormánya mozgásképtelen, ezen vagy azon párt palotajátékainak foglya. Elég már, nyugi legyen. Haza az összessel, választást azonnal!” – írta a pártelnök.

További nyertesek lehetnek az Olaszország uniós tagságának kérdésére kihegyezett kispártok: a Több Európát 5 százalékon tudta stabilizálni magát, és a semmiből berobbant májusban egy azóta 3 százalékosra nőtt euroszkeptikus párt, az Italexit is.

A vesztes azonban, mint mindig, az óriási adósságállományt cipelő költségvetés: a kormányválság napján az olasz tőzsdék 3-4 százalékot estek, az olasz euró-államkötvények németekéhez képesti kockázati felára pedig 210 bázispontra növekedett, ami jelentős problémát jelent majd az adósságszolgálatban. Így a létrejövő új kormánynak valószínűleg már nem lesznek problémái azzal, hogy kevesebb vagy több segéllyel védje meg az olaszokat az infláció ellen.