– írta Musk Twitter-üzenetében az amerikai űrkutatási hivatal döntésének közzétételét követően.
A NASA tájékoztatása szerint a SpaceX Starship nevű űrhajójának tágas kabinja lesz két légzsilippel, hogy az űrhajósok holdsétákat is tehessenek. A távlati célok között szerepel egy teljességgel újrahasznosítható felszálló- és leszállórendszer kifejlesztése a Holdra, illetve a Marsra tartó űrutazáshoz.
Négy űrhajóst indítanának
A tervezett misszió keretében négy űrhajóst indítanak a NASA Orion nevű űrhajójával Hold körüli pályára, ahol ketten átszállnak a leszállóegységbe, és azzal érkeznek a Föld égi kísérőjének felszínére.
A két űrhajós, akik közül a tervek szerint legalább az egyik nő lesz, nagyjából egy hétig folytat majd kutatást a Hold felszínén, mielőtt visszatér a Földre. A NASA azt tervezi, hogy az Artemis program keretében az első színes bőrű űrhajóst is elviszi a Holdra.