Sok magyar adriai nyaralást tervez

2021. március 09. 07:14

A külföldi nyaralást tervezők közül tízből nyolcan Európába mennének, ennek a csoportnak az ötöde Horvátországba.

2021. március 09. 07:14
null

Egyre nagyobb az utazási kedv a magyarok körében a felmérések szerint, ráadásul a nyaralásokat már nem csupán belföldön tervezik. Az erősnek ígérkező szezonban a szomszédos országok üdülőhelyei közül ismét vonzó célpont lehet például a horvát tengerpart – írta keddi számában a Világgazdaság. Januárban elmaradt a máskor szokásos év eleji szállásfoglalási roham, februártól élénkült a kereslet, és hirtelen befutott az időarányos foglalások 55 százaléka a húsvéttal kezdődő időszakra – közölte a gazdasági lappal Szigetvári József, a Szallas.hu Zrt. vezérigazgatója.

A cégvezető mindezek alapján erős előszezonra és forgalmas nyárra számít, főként pedig arra, hogy olyan korán és pontosan láthatják a nyári szezon számait, mint még soha: felértékelődött az előre tervezés, a last minute nyaralási döntésekre pedig nem marad mozgástér. A járványügyi korlátozásokban érintettek, a kényszerszünetre ítélt szolgáltatók és a bezárt boltok most kéthetes kényszerszabadságra küldik alkalmazottaikat, ami negatívan hat majd a turizmusra, mert csökkennek a főszezonban nyaralásra fordítható napok, és rövidebb lesz az átlagos foglalási idő is. Ez a szálláshelyek mellett a szállásfoglalóknak is kiesés lesz.

A legnagyobb magyarországi szállásfoglaló oldal forgalma tavaly alig feleakkora mértékben esett vissza, mint a nagy nemzetközi portáloké, mert minden országban, ahol jelen van, a belföldi piacra fókuszál. Tavaly mintegy 22 százalékkal esett az öt országban aktív Szallas.hu csoport bevétele – közölte a vezérigazgató. A csoporton belül jelentősek az egyes országok közötti eltérések: míg a magyarországi piacon 20 százalék körüli mértékben, Romániában jóval szerényebben, Horvátországban viszont 70 százalékkal maradt el a bevétel az előző évitől az alig több, mint egy hónapra szűkült nyári szezon miatt. A külföldi nyaralást tervezők közül tízből nyolcan Európába mennének, ennek a csoportnak az ötöde Horvátországba. Tízből egy utazni vágyó menne Európán kívülre, ugyanennyien meg bizonytalanok – írta a Világgazdaság.

Fotó: Sibenik parti sétánya. MTI Zrt. / Bizományosi: Lendvai Béla

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2021. március 09. 16:36
Kevesebb Adria..
Akitlosz
2021. március 09. 12:47
Én idén nyárra egy körutazást tervezek a Lokális Galaxishalmazban.
aleb19
2021. március 09. 12:16
Sok magyar adriai nyaralást tervez --- mert a balfasz kormany engedi, akarcsak tavaly ha nincs oltas nincs ugribugri..ennyike
marica61
2021. március 09. 11:49
az embernél idiotább élölény nem létezik a világon
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!