Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Az Európai Gyógyszerügynökség azt követően bocsátott ki közleményt, hogy több tagállamban is felfüggesztették a vakcina használatát.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) hétfői közleményében azt hangsúlyozta, hogy AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatát.
Az unió hágai székhelyű gyógyszerfelügyeleti testülete közölte, hogy a szervezet gyógyszerbiztonsági bizottsága péntek óta vizsgálja a vakcina alkalmazása után néhány embernél fellépett tromboembóliás tünetekről szóló jelentéseket. A panaszok miatt több EU tagállamban elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztették az oltóanyag használatát. Az EMA kiemelte, hogy a vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának veszélyes mértékű csökkenését is előidézte néhány esetben, eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca cég termékével beoltottak körében. A testület hétfőn azt is bejelentette, hogy csütörtökön rendkívüli ülés keretében fog tárgyalni a vállalat oltóanyagának alkalmazásával kapcsolatos további intézkedésekről.
A múlt héten Norvégiában, Bulgáriában, Dániában, Izlandon illetve a vasárnap Hollandiában és Írországban is felfüggesztették a vakcina alkalmazását. Olaszország és Németország hétfőn ugyanígy döntött a brit-svéd érdekeltségű vállalat oltóanyagával kapcsolatban.
(MTI)
Címlapkép: MTI/EPA-ANP/Pieter Stam De Jonge