Ha senki nincs, ki elringasson – A Szívritmuszavar című előadásról

Tizenkilencre húzott lapot a komáromi teátrum igazgatója, Gál Tamás, amikor úgy döntött, az idei szezon egyik fő attrakciója a Szívritmuszavar című előadás lesz. A rendezést is magára vállaló Matusek Attila darabja ugyanis abszolút saját „fejlesztés”, de nem csupán ezért volt némi rizikó a színre vitelében. Hanem mert a manapság divatos transzgenerációs-­­trauma-témát létező előadók létező dalaiba csomagolja –

A terhelt anya-lánya viszonyt a középpontba állító történet persze enélkül is érthető, a benne feltett kérdések nemkülönben: elkerülhető-e a szüleink hibáinak megismétlése, azaz kizökkenhetjük-e a sors ütemesen dobbanó ritmusát; illetve hibáztatható-e valaki azért, mert a nagy önmegvalósítások sokadik zátonyra futása után a biztos megélhetést választja a mindig göröngyös saját út helyett?

Ahogyan a Jókai egyik munkatársa megjegyzi, kicsit izgultak is, hiszen a helyi közönség összességében konzervatívabb kivitelű produkciókhoz szokott. Kár volt izgulni, mert szemmel láthatólag nagyon is veszik a lapot, annak ellenére hogy a több mint három óra erős túlzásnak tűnik, és bizony néha fárasztóak a különösen a második felvonásban egyre sűrűbben előforduló üresjáratok is.

A kettős szerepben feltűnő Szvrcsek Anitát viszont minden pillanatában öröm nézni. Sőt mi több, hallgatni: az embernek a végére az az érzése, hogy bármit bármikor képes elénekelni úgy, hogy az érzékenység, a lendület egyszer sem nő a legnagyobb pontosság és érthetőség fölé.

Nem úgy a március elején bemutatott, Gál Tamás rendezte Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról esetében, amely minden ízében – mozgás, jelmez, a társulattagok hangszeres tudását szintén jól kihasználó élő zene, ének stb. – korrekt, mégis jóval kevesebb érdekfeszítő momentumot, pláne csúcspontot hoz. 

Hiába végzett kiváló munkát a hangsúlyok 21. századibbra tolásában Finta Viktória dramaturg, az egész valahogy idegen marad. Persze, az világos, hogy a lényeg nem változott: minden kor minden embere a boldogságot keresi, ideiglenesen akár pótszerekkel csillapítva ezt a kiolthatatlan vágyat. De hogy tényleg arra születtünk-e, hogy egyszer a Föld sebeit begyógyítsuk, azon nemigen töprengünk el hazafelé ez után az ügyes, látványos, de a felszín alá nem nagyon merészkedő komáromi kísérlet után.

A nyitóképen Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Fotó: Komáromi Jókai Színház