Rendeleti kormányzás: ontja az egyszemélyi döntéseket Joe Biden

A nyitóképen: Joe Biden aláírja a transzneműek hadseregben való szolgálatát engedélyező rendeletet. Fotó: JIM WATSON / AFP

Huszonnyolc: a beiktatása óta eltelt alig több mint két hétben ennyi új elnöki rendeletet adott ki Joe Biden. Bevándorlás, családegyesítés, egészségbiztosítás, klímaváltozás, a transzneműek hadseregbeli szolgálata – csak néhány kérdés, amiről az elmúlt néhány napban rendeletek jelentek meg; a még ki nem hirdetettek száma pedig negyven körül van. A rendeletek jelentős pedig kifejezetten „a Trump okozta károk” ellensúlyozására irányul a tényleges jogalkotás helyett – idézi az AP az új elnököt.

Az önmagában nem újdonság, hogy a hivatalba lépő elnökök terminusuk legelső részében felülvizsgálják elődjük döntéseit. Biden viszont meglehetősen sok új rendeletet alkotott elnökségének eddigi, igazán rövid időszakában. Trump hivatala alatt alatt évi átlag 55, Obama 35, az ifjabb Bush 36, Clinton pedig 32 új rendeletet adott ki, első éveikben pedig rendre 55, 38, 54 illetve egy alkalommal került sor ilyen jellegű jogalkotásra –

A rendeletalkotás terén tanúsított buzgalom persze viszonylagos kontrasztban áll a demokraták által Bidenre ragasztott „nemzetegyesítő” jelzővel. Elvégre egy nemzeti egységre törekvő elnök vagy párt nem ragadja csak úgy magához a tényleges vagy nem tényleges jogalkotás feladatkörét, még akkor sem, ha az alkotmányos felhatalmazása megvan hozzá.

A Biden-adminisztráció mindenesetre felhatalmazást lát a Trump alatt hozott lépések „káros, pusztító és igen, erkölcstelen” mivoltában, az elnök pedig „nem várhatott ezek visszafordításával” – mondja a Fehér Ház sajtófőnöke, Jen Psaki.

A Joe-csapda

Joe Biden első napjaiban tehát a múlt felé is szúr: miután a Twitter és társai legalábbis virtuálisan eltörölték a Föld színéről Trumpot,

amit az új elnök a status quo helyreállításaként jellemez. Biden, ahogy egy tévéinterjúban mondta, még mindig „egzisztenciális fenyegetésnek” tartja elődjét, de azért nem ez az egyetlen oka a hátrafelé nyilazásra: előrefelé ugyanis lényegesen nehezebb.

Az új elnök egy sajátos csapdahelyzetbe került. Hiába a Time által heroizált „baloldali aktivisták és az üzleti élet titánjai” között létrejött együttműködés „a béke megtartására és a demokráciára mért trumpi támadás visszaverésére” (amiről mindenki eldöntheti, hogy pontosan mit is takar, és mennyire egyeztethető össze a választások tiszta és demokratikus jellegének ethoszával), Joe „Nemzetegyesítő” Bidennek nincs könnyű dolga a kongresszusban.

Noha a demokratáknak többsége van a képviselőházban, a szenátusi mandátumok aránya kiegyensúlyozott, ez utóbbi ház pedig egyébként is inkább a Trump elleni második impeachment-eljárással van elfoglalva.

Ezt a nehéz helyzetet többféleképpen is megpróbálhatja áthidalni az elnök. Egyrészt dönthet úgy, hogy a nemzeti egység jegyében tényleg nyit a republikánusok felé – ez egy jó PR-értékű lépés, viszont nagyon meghosszabbíthatja a döntéshozatalt, ami nem biztos, hogy szerencsés egy világjárvány és egy kibontakozó gazdasági válság kulisszái előtt. És persze azt sem garantálja semmi, hogy a republikánusok nem használnak ki minden adandó alkalmat a Biden-adminisztráció munkájának ellehetetlenítésére. A nemzetegyesítés tehát kockázatos lehet.

Adott természetesen a republikánusokkal való kooperáció mellőzése is – alighanem a következő években ehhez nyúl majd leggyakrabban az új elnök –, igaz, ekkor ellentmondásba kerülne a valóság a kampányígéretekkel, és nem lesz Bidenből Nemzetegyesítő. Ettől az apróságtól eltekintve ez a legegyszerűbben járható út. Természetesen a kompromisszumkeresés is opció, itt viszont kérdéses, hogy a demokraták progresszív szárnya hogyan állna az általuk fontosnak tartott intézkedések élének tompításához.

Biden pedig eddig is számos gesztust tett feléjük akár kinevezéseivel, akár a számukra fontos ügyekben hozott rendeleteivel.

Mentőcsomag – de mikor?

A Politico azonban arra figyelmeztet: hiába a rendeletalkotási láz, nem lehet mindent megoldani ezekkel az egyoldalú jogszabályokkal – a koronavírus-válság kezeléséhez a kongresszus együttműködésére is szükség van. A Biden-féle, majdnem kétezermilliárd dolláros American Rescue Plan gazdaságélénkítő és járványkezelési csomag, amit a jelenlegi válságkezelés alapjának szán az új kormány, továbbra is a törvényhozás jóváhagyására vár, de ez nem lesz egyszerű menet, mert sokaknak egyszerűen túl drága az intézkedéscsomag.

A kongresszusi huzavona következtében

Rossz hír az átlagembereknek, és rossz hír a nemzetgazdaságnak is. És rossz hír Joe Bidennek is, hiszen a túl későn érkező válságkezelési csomag árnyéka az egész elnökségre is rávetülhet. Ki tudja, talán ez a valódi egzisztenciális fenyegetés, nem Donald Trump.