amit az új elnök a status quo helyreállításaként jellemez. Biden, ahogy egy tévéinterjúban mondta, még mindig „egzisztenciális fenyegetésnek” tartja elődjét, de azért nem ez az egyetlen oka a hátrafelé nyilazásra: előrefelé ugyanis lényegesen nehezebb.
Az új elnök egy sajátos csapdahelyzetbe került. Hiába a Time által heroizált „baloldali aktivisták és az üzleti élet titánjai” között létrejött együttműködés „a béke megtartására és a demokráciára mért trumpi támadás visszaverésére” (amiről mindenki eldöntheti, hogy pontosan mit is takar, és mennyire egyeztethető össze a választások tiszta és demokratikus jellegének ethoszával), Joe „Nemzetegyesítő” Bidennek nincs könnyű dolga a kongresszusban.
Noha a demokratáknak többsége van a képviselőházban, a szenátusi mandátumok aránya kiegyensúlyozott, ez utóbbi ház pedig egyébként is inkább a Trump elleni második impeachment-eljárással van elfoglalva.
Joe Biden kongresszusi kilátásai tehát nem szívderítők.
Ezt a nehéz helyzetet többféleképpen is megpróbálhatja áthidalni az elnök. Egyrészt dönthet úgy, hogy a nemzeti egység jegyében tényleg nyit a republikánusok felé – ez egy jó PR-értékű lépés, viszont nagyon meghosszabbíthatja a döntéshozatalt, ami nem biztos, hogy szerencsés egy világjárvány és egy kibontakozó gazdasági válság kulisszái előtt. És persze azt sem garantálja semmi, hogy a republikánusok nem használnak ki minden adandó alkalmat a Biden-adminisztráció munkájának ellehetetlenítésére. A nemzetegyesítés tehát kockázatos lehet.