Az ausztrál legfelsőbb bíróság alkotmányosnak ítélte meg szerdán azt a törvényt, amely szerint szélsőségesek börtönben tarthatók büntetésük letöltése után is. A bíróság, amely az alkotmánybíróság szerepét is betölti, 5:2 arányban elutasította egy elítélt terrorista, Abdul Benbrika beadványát. Az algériai származású, hatvanéves muszlim vallási vezető szerint alkotmányellenes, hogy még mindig börtönben tartják Victoria államban, pedig már novemberben letöltötte kiszabott büntetését. Ő az első olyan elítélt, akivel szemben alkalmazzák a terrorellenes törvény 2017-es módosítását. Ez teszi lehetővé a büntetésüket letöltő szélsőségesek börtönben tartását további három évig, ha a szövetségi kormány ilyen irányú kérését a bíróság jóváhagyja. Ez a három év további hárommal meghosszabbítható, ha a kormány úgy ítéli meg, hogy a volt elítélt továbbra is veszélyt jelent a társadalomra.
A 2017-es törvénymódosítást az AP hírügynökség szerint azért hajtották végre, mert egyre több szélsőséges került börtönbe terrorizmussal kapcsolatos bűncselekményért, és az idő múlásával a társadalomban egyre nagyobb lett az aggodalom amiatt, hogy ezek közül az emberek közül több hamarosan kiszabadul. A módosított törvény azok ellen a nagyon veszélyes terroristák ellen irányul, akik esetében „elfogadhatatlanul nagy a kockázata annak, hogy a társadalomba visszakerülve újra súlyos bűncselekményt követnek el”. Benbrikát 2009-ben ítélték el, mert egy melbourne-i terrorista sejt vezetője volt, amely támadásokat tervezett több ember, köztük az akkori miniszterelnök, illetve egy labdarúgó-mérkőzés közönsége ellen. A sejt végül egyetlen tervezett támadását sem hajtotta végre.