A Századvég „Európa Projekt” elnevezésű nagymintás közvélemény-kutatásában külön témaként szerepelt a migráció kérdésköre. A kutatásban 30 ezer európai polgárt kérdeztek meg 30 országból (az összes EU-tagállam lefedésével). Az eredmények érdekesek és tanulságosak lehetnek mindenki számára.
Írta: Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese
Nem csökken az európaiak aggodalma az illegális migráció kapcsán
Miközben 2015-2016 után érdemben csökkent az illegális határátlépések száma az EU külső határain, évi néhány százezer különösebb gond nélkül „összejött” az azóta eltelt időszakban is (a menedékkérelmek száma egyébként magasabb). A másodlagos (Schengenen belüli) migrációs mozgásokkal kiegészítve kijelenthető, hogy az illegális migráció kérdése egyáltalán nem oldódott meg az EU-ban. És természetesen nem csak az új érkezésekről van szó: azok esetében, akik (nemzetközi védelemben részesülve) jogszerűen maradhatnak, az integráció sikertelensége jelentkezhet az őshonos európaiak mindennapi tapasztalataként. Mindennek tükrében nem véletlen, hogy az európaiak háromnegyede (75 százaléka) aggasztónak tartja az illegális bevándorlást saját országába. Az egyes országcsoportokat vizsgálva megállapítható, hogy az alapítók és az integrációhoz még a 20. században csatlakozó, hagyományosan célországoknak számító országoknál magasabb az aggodalmukat kifejezők aránya, ugyanakkor a V4-országok megkérdezettjeinek is közel a kétharmada (65 százaléka) véli aggasztónak az illegális migránsok beáramlásának problémáját. A válaszarányok cáfolják azokat a véleményeket, melyek szerint a migrációs válság megoldódott – vagy éppen a bevándorlás „álprobléma”. Nos, az európai polgárok szerint nem oldódott meg, és nem is álprobléma (olyannyira nem, hogy az EUROBAROMETER 2020 nyári felmérésében még a koronavírus mellett is dobogós tudott maradni).
A kutatás arra is rákérdezett, hogy az európaiak szerint milyen okból érkeznek bevándorlók a kontinensre. Míg 2016-ban (a migrációs válság második csúcsévében) a szűk többség (51 százalék) még úgy gondolta, hogy a többség saját életét mentve menekült el hazájából az EU területére, addig 2020-ban már csak 37 százalék vélekedett így. Ezzel párhuzamosan folyamatosan nőtt azok aránya (47 százalékról 57 százalékra), akik szerint a legtöbben gazdasági céllal, illetve a szociális juttatások miatt érkeznek Európába. Ezzel párhuzamosan – igazodva az azóta napvilágot látott kutatások eredményeihez – folyamatosan nőtt azok aránya (47 százalékról 57 százalékra), akik szerint a legtöbben gazdasági céllal, illetve a szociális juttatások miatt érkeznek (2017-től már az így vélekedők vannak többségben). Az adatok a „menekültválság” kizárólagos narratívájának tarthatatlanságára hívják fel a figyelmet, miközben az európaiak valóságérzékelését is igazolják, hiszen a tagállami elismerési ráták alapján az érkezők többsége valóban gazdasági bevándorlónak tekintendő.
Az európaiak határozottabb fellépést várnak Brüsszeltől
A kutatás igyekezett feltárni, hogy az európaiak hogyan látják az EU teljesítményét a migrációs válság kezelésében. A megkérdezettek több mint kétharmada (67 százaléka) úgy látja, hogy az Európai Unió nem megfelelően kezeli a migrációs válságot. Miközben minden tagállamban többségben voltak azok, akik elégedetlenek az EU válságkezelésével, a legrosszabb bizonyítványt két frontország, Görögország és Olaszország esetében állították ki: a görögöknél 82 százalék, az olaszoknál 81 százalék értékelte gyengének Brüsszel teljesítményét.
A válaszadók elsöprő többsége (78%) a határok eredményesebb megvédését várja az Európai Uniótól – még akkor is, ha ez alapvetően tagállami hatáskör (a minimum – tehetjük hozzá –, hogy Brüsszel támogassa a frontországok határvédelmi tevékenységét). A hatékonyabb határvédelmet elvárók aránya két külső határt őrző tagállamban a legmagasabb: Máltán (90 százalék) és Magyarországon (88 százalék), de szinte mindenhol meggyőző többségbe került ezen álláspont.
A menedékkérők szétosztása már felszínre hozza a „nyugatiak” és a „keletiek” (ha úgy tetszik, „régiek” és „újak”) közötti megosztottságot, rámutatva az egyik fontos okra, amiért a kvóták nem jelenthetnek kiutat a migrációs válságból az EU és tagállamai számára. A megosztottság jól kirajzolódik, ha megvizsgáljuk az egyes országcsoportok közötti válaszadási arányokat. A „régi” tagállamokban a kvótaterv támogatottsága 59 százalék, ezzel szemben a visegrádi államokban például csupán a válaszadók 28 százaléka helyesli Brüsszel terveit a menedékkérők elosztására. Érdekesség, hogy a visegrádi országokban pontosan kétszer akkora (56 százalék) a kvótaterv ellenzőinek tábora, mint a támogatóké, amely alapján kijelenthető, hogy a brüsszeli törekvések a menedékkérők szétosztására nem találkoznak a visegrádi együttműködés polgárainak elvárásaival. Jól látszik, hogy a frontországok és fontos bevándorlási célországok is felsorakoztak a javaslat mögött, hiszen az ő szemszögükből a kvóta elsősorban tehermentesítést jelent. A másik oldalon találjuk azokat a tagállamokat, amelyek elutasítják a tömeges (illegális) migrációt és a befogadást.
A bevándorlás helyett a gyermekvállalást támogatnák az európaiak
A kutatás arra is rákérdezett, hogy az európai polgárok bevándorlással vagy a születésszám növelésével oldanák meg a demográfiai problémákat. A válaszadók többsége (57 százaléka) részéről világos igény mutatkozik arra, hogy a népességfogyást a termékenységi ráta javításával kíséreljék meg megoldani, illetve a bevándorlás helyett a családokat támogassák (a V4-ekben 72% vélekedik így). A válaszadók meghatározó többsége (69 százaléka) alapvetően egyetértett azzal, hogy országa a belső erőforrásokra támaszkodjon és a helyi családokat támogassa a bevándorlás helyett, ugyanakkor itt is visszaköszönt az egyes országcsoportok közötti hangsúlybeli különbség: a „régi” tagállamok 65 százalékos arányával szemben a visegrádi államokban 78 százalék értett egyet az állítással.
Mit jelent mindez?
Az eredmények alapján jól látszik, hogy az uniós állampolgárok meglehetősen reálisan látják a bevándorlás tágabb kérdését (azon belül is az illegális migrációt). És miközben a bevándorlás kezelése – így a határok védelme is – alapvetően tagállami hatáskör, egyértelműen hatékonyabb fellépést várnak el az EU-tól az illegális migráció fékezésében. A határok megvédése messzemenően alkalmas lenne arra, hogy egy „közös uniós” migrációs politika alapját képezze. A szétosztási kvóták azonban érezhetően megosztják a tagállamokat (lásd „régiek” vs. „újak”). Ez rávilágít arra, hogy a szolidaritás érve alatt erőltetett szétosztás nem jelenthet kiutat a migrációs válságból az EU és a tagállamok számára (és bár de jure nem kötelező, egy migrációs válsághelyzetben könnyen de facto kötelezettséggé válhatna a szeptemberben bemutatott bizottsági javaslat értelmében – persze ha jelenlegi formájában fogadnák el). De a legutóbbi, a migránsok integrációjának (többek között lakhatásának) elősegítését célzó bizottsági cselekvési terv sem felel meg az uniós polgárok elvárásainak, akik inkább a családok megsegítését várják el (igaz, a kutatásban feltett kérdés alapján saját kormányuktól – de aligha kérnék az ellenkezőjét Brüsszeltől).
Az uniós és a tagállami „recept” tehát adott – már csak hozzá kellene látni a megvalósításához.
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
„Minket nem lehet elhallgattatni” – mondta Kocsis Máté.
Komoly vita alakult ki a várható listás szavazatok számait illetően Mráz Ágos Sámuel és Róna Dániel között.
Elképesztő állapotok uralkodnak az országban.
Elképesztő taps fogadta a jobboldali európaiak helyére migránsokat követelő Irene Montero tüzes szónoklatát.
Tarjányi Péter szerint azt a filmet, amit most is vetítenek, már többször is láttuk: a Fidesz végét jósolják, aztán a Fidesz győz.
Irene Montero, szélsőbaloldali EP-képviselő nyíltan kimondta: a migráció politikai eszköz, a népességcsere valós terv.
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
