A kormány mindezek megvalósítására költségvetési forrásokból 12 milliárd font (4900 milliárd forint) beruházást tervez a következő évtizedben, és a magánszektorból ennek több mint a háromszorosát kívánja bevonni társfinanszírozás formájában.
Boris Johnson már az év elején körvonalazta a nagyszabású zöld gazdaságátalakítási program főbb elemeit azon a londoni rendezvényen, amely az ENSZ eredetileg novemberre Glasgowba összehívott 26. nemzetközi klímakonferenciáját volt hivatott előkészíteni. A konferenciát utóbb a koronavírus-világjárvány miatt egy évvel elhalasztották. A londoni Tudománytörténeti Múzeumban tartott februári rendezvényen a brit kormányfő elmondta: Nagy-Britannia 1992 óta 42 százalékkal csökkentette széndioxid-kibocsátását, miközben 73 százalékkal emelkedett a brit hazai össztermék (GDP) értéke.
Három évtizede a brit áramtermelés 70 százalékát adták széntüzelésű erőművek; ez az arány mára 3 százalékra csökkent – hangsúlyozta a brit kormányfő. A brit kormány szándéka az, hogy 2024-ben már ne működjön szénerőmű Nagy-Britanniában.
(MTI)