„A halászati iparban dolgozók nem tudják eladni a halaikat. Az országban az emberei nem esznek halat” – mondta Wedaarachchi, miközben egy tányérról két nyers halat is elővett, és ezekkel kezdett gesztikulálni a beszéde közben. „Hoztam ezt a halat, hogy megmutassam: felszólítom az ország lakosságát, hogy egyék meg ezt a halat. Nem kell félni, nem fertőz meg a koronavírus” – mondta, majd beleharapott a halba.
Colombo – Srí Lanka fővárosa – halpiacán több ezren kapták el a vírust, ami aztán országszerte elterjedt. Miután bezárták a piacot, nagyjából tízezer tonna hal maradt eladatlanul, az árak pedig zuhanni kezdtek. A múlt hónapban két koronavírus-gócpont jelent meg Colombóban és annak külvárosában, a halpiac mellett egy ruhagyárban. Eddig több mint 13 ezer fertőzést diagnosztizáltak csak ebből a két gócpontból. A szigetország összes pozitív esete kedden elérte a 17 600-at, közülük eddig 61-en haltak meg a vírus szövődményei miatt.