Elbizakodottság és pánik között

„Amikor komoly járvány üti fel a fejét, az elbizakodottság és a pánik közötti dialektikus ingadozás figyelhető meg mind a közvélemény, mind a politikai vezetők részéről. Azt, hogy túl sokat vagy éppen túl keveset tettek a járvány megfékezése érdekében, csak azután lehet megállapítani, hogy  már elmúlt a vész. Mivel az élet inkább előre, mint hátrafelé zajlik, csak utólagos okoskodásra van alkalom, amikor világossá válik, hogy mi lett volna a megfelelő válaszintézkedés; azonban ha a járvány sok áldozatot szed, a visszamenőleges bűnbakkeresés szinte elkerülhetetlenné válik. 

Olyan politikusok, akik korábban egy percnyi gondolkodást nem szenteltek a járványtan tudományának, hirtelen a szakértő és a próféta szerepében találják magukat, miközben fél szemmel a népszerűségi mutatóik alakulását is figyelemmel kell kísérniük. Ha beismerik érdektelenségüket, azonnal az előrelátás és a vezetői képességek hiányát vetik a szemükre; ha viszont határozott kijelentéseket tesznek, arra számíthatnak, hogy politikai ellenfeleik azonnal ellentmondanak nekik, ha nem mindjárt maguk a tények is.”

(…)

„Sok minden rejtély még a vírussal és terjedésének módjával kapcsolatban. Még a halálozási rátája sem ismert, hiszen sok fertőzött tünetmentes marad, és így nem is került az egészségügyi hatóságok látóterébe. Ha valóban ez a helyzet, akkor a halálozási arány lényegesen elmaradna a 2 százaléktól, de egyben ez azt is jelezné, hogy a terjedését jóval nehezebb ellenőrizni. Amit biztosan ki lehet jelenteni, az az, hogy az idősebbek számára nagyobb kockázatot jelent, mint a fiataloknak, mivel inkább előbbiekre jellemzőek az olyan már meglévő egészségügyi problémák, mint a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. Éppen ezért abban az esetben, ha sikerült kifejleszteni a védőoltást, ők lennének, akiknek az elsők között meg kellene kapniuk azt. Sajnos azonban kicsi az esélye, hogy olyan gyorsak kifejlesszék a vakcinát, hogy azzal befolyásolni lehessen a járvány terjedésének menetét.”

(…) 

„Azonban a járvány következményei messze túlmutathatnak azon, amit a halálos áldozatai jelentenek. A világ hirtelen ráébredt, hogy milyen veszélyekkel jár, ha megengedi Kínának, hogy a világ összeszerelő üzeme legyen, és függő helyzetbe hozza magát az Ázsiai országtól, mint a beszállítói láncok legfontosabb elemétől, legyen szó autókról, orvosságokról, számítógépekről vagy telefonokról. Nem kétséges, hogy a szolgáltató szektor ismét magára fog találni, mihelyt a járvány elmúlik, de minimum az a tanulság, hogy a beszállítói láncok diverzifikálása is szükségessé vált, politikai és talán földrajzi értelemben is; az egyetlen országtól való függés ugyanazt jelenti az ipar számára, mint a monokulturális termelésnek való kiszolgáltatottság az agrárszektornak.”
 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.