Apáink földjén maradnánk – Moszul szír ortodox érseke a Mandinernek

Mor Nicodemus Daoud Matti Sharaf, Moszul városának szír-ortodox érseke 1976-ban született Moszulban. 1994-ben lépett be a szemináriumba, ahol 1999-ben végzett. A 2000-es években számos országban megfordult. 2005-ben Ignatius Zakka-I Iwas szír-ortodox pátriárka moszuli segédpüspöknek nevezte ki. 2014 óta száműzetésben, a kurdisztáni Erbilben él. Az érsek részt vett előadóként a BFCC budapesti keresztény konferencián, ahol a közel-keleti keresztények helyzetéről és az elmúlt évek hányattatásairól kérdeztük őt.

***

Ez maradt Moszulból

Milyen volt átélni azokat a napokat, amikor megszállta a városukat az Iszlám Állam?

2014 júniusában jöttek. Elfoglalták egész Moszult. Akkoriban 60 ezer iraki katona állomásozott a városban, az Iszlám Államnak pedig csak háromszáz katonája volt. A mai napig nem tudjuk, hogy történhetett, hogy háromszáz iszlám államos elfoglalta a hatvanezer katona által őrzött Moszult. Szerintem a válasz a korrupció. Senki nem védett meg minket. Én voltam az utolsó érsek, aki elhagyta a várost. Moszulnak volt ugyanis szír-katolikus érseke, káld érseke, szír érseke és egy szír-ortodox érseke – ez volnék én. Összehívtam az embereimet, a papjaimat, a híveimet, és azt mondtam nekik: el kell hagynunk Moszult.

És nem először indultak útnak.

Akkoriban amúgy minden nap összecsaptak a terroristák és az iraki hadsereg, de az Iszlám Állam érkezése azért ehhez képest is új helyzetet teremtett. 2003 és 2014 között ötször hagytuk el a várost, utoljára ekkor.

Mindannyian, én, a papjaim és a híveink a kurdisztáni Erbilbe mentünk. Nehéz idők voltak, nem szeretek visszaemlékezni rá. Az emberek az utcán aludtak. Nem sokkal később a Moszul környéki keresztény falvak lakossága is Kurdisztánba jött, ami 25 ezer családot, azaz mintegy 250 ezer embert jelent. Az utcán, a kertekben, a templomokban aludtak. Sokan meghaltak, mások megbetegedtek. Sokat szenvedtünk. Aztán az egyház kezdett segíteni nekik, mert senki más nem segített. Nem segített az iraki kormány, még egy miniszter sem jött meglátogatni minket. Egyszer küldtek élelmiszersegélyt, de az tele volt egérrel. 

És vissza sem tértek azóta?

Évekkel később volt, aki visszament a falujába, de Moszulba senki. Talán más felekezetekből visszament húsz család. Az Iszlám Állam mentalitása ugyanis tovább kísért arrafelé, és nem érezzük magunkat biztonságban. Azok mentek vissza, akiknek vagy van ott munkája, vagy a gyermeke az egyetemre jár ott. 

Mi történt mindazzal, amit hátrahagytak?

Minden templomot leromboltak. Minden templomot. Volt egy templom, a Szűz Mária-templom, amit mindenestül eltüntettek, még a kövei sincsenek meg, nincsenek látható maradványai.

Az én székesegyházam, a Szent Efrém-katedrális a legnagyobb templom volt Moszulban. Az Iszlám Állam mecsetnek használta, az volt a neve, hogy A Kalifátus Mecsetje. Aztán a város felszabadítása közben, mielőtt elhagyták azt, lerombolták. 

Újjáépíttetik?

Nem tudjuk újjáépíttetni, nincs rá pénzünk. És amúgy is: ez a kormány kötelessége lenne. A kormánynak kellene újjáépíttetnie a templomokat. Nem normális, hogy minden alkalommal, amikor újjáépítünk egy templomot, nem sokkal később lerombolják. Nincs erre kapacitásunk, ez nem normális.

Visszamennek valamikor?

Bárhol tudunk élni, ahol a törvény megvéd minket. Ha valaki megkérdezi, hogy tudnék-e újra együtt élni muszlimokkal, azt válaszolnám: ha van törvény, ami véd minket, akkor igen. A kurdok is muszlimok, mégis hozzájuk menekültünk és együtt tudunk élni, mert van minket védő törvény és erős a kormányzat. Mi 1100 éve együtt élünk a muzulmánokkal. Ennek az 1100 évnek az a tapasztalat, hogy

Keresztények vagyunk, és nem vagyunk kiképezve a harcra. Ők ki vannak rá képezve. 

Moszulból menekült keresztény fiatalok imádkoznak a kurdisztáni Erbilben

Ön mit tud tenni a híveiért a jelen helyzetben?

Próbálunk találni olyan projekteket, támogatásokat, amelyek segítenek nekik túlélni és megmaradni apáik földjén. Az őseink voltak Jézus működésének első tanúi, itt vannak a kereszténység gyökerei. Ha elvágod a gyökerénél, a fa meghal. Amikor Orbán Viktor megkérdezte, mire van szükségünk, mit csinálnánk, ha adna egymillió eurót, azt mondtam neki, hogy iskolát kellene építenünk. Az iskola reményt tudna adni a híveimnek. A kurd kormány adott nekünk telket az iskolához. Úgyszintén szeretnék építeni egy kórházat és egy élelmiszergyárat, már csak azért is, hogy legyen több munkahely. 

Sokan jönnek Európába onnan?

Sokan már rég elmentek Európába. Sokakat elvesztettünk így.

Adják nekik meg azt, amit Európában megadnak nekik, itthon, Irakban! Sokakat meglátogattam az itteniek közül Európában, és meg kell mondanom: nem boldogok. Mindent megkapnak, de vendégnek érzik magukat. Talán az unokáik éreznék otthon itt magukat, de ők biztos nem. Hiányzik nekik az otthonuk, hiányoznak nekik a hagyományaik, amelyeket nem tudnak összeegyeztetni a nyugati hagyományokkal és nem tudják őket kint gyakorolni. De nem mondhatom nekik, hogy ne menjenek, mert akkor azt fogják kérdezni, tudok-e nekik segíteni, amire sajnos azt kell válaszolnom, hogy nem. Szét kell tárnom a karomat. És akkor hogyan marasztaljam őket? Valami megoldást kell találnunk, hogy megmaradhassanak a szülőföldjükön. Megköszönöm az európaiaknak, ha befogadják a mieinket, de még jobban megköszönném, ha itt segítenének nekik. 

Ki jön Európába?

Minden társadalmi rétegből mennek. Orvosok, mérnökök, diákok… rengeteg embert elvesztettünk! 

A nyugati országok nem foglalkoznak eleget ezzel a problémával?

Nem érdeklik őket a keresztények.

Nekik nem nagy ügy, ha eltűnik a kereszténység a Közel-Keletről. Persze van, akit érdekel a kérdés, például Magyarországot. Nem az az igazi humanitarianizmus, ha emigrálásra kényszerítik az ittenieket. És tudjuk, hogy egyes nyugati országoknak megvan a hatalma, hogy véget vessen a közel-keleti keresztények szenvedéseinek, csak azt nem tudom, miért nem élnek a hatalmukkal. Néha már az is megfordul a fejünkben, hogy van valami titkos terv, ami szerint a Közel-Keletet meg kell tisztítani a keresztényektől. Bár akárhányszor ezt megkérdezzük a politikusoktól, azt felelik, nem szeretnék ezt; és inkább azt szeretnék, ha a keresztények békésen élhetnének a Közel-Keleten. Csakhogy a cselekedeteik nem ezt szolgálják. 

Mi várható a jövőben?

Fogalmam sincs. A jövő Isten kezében van. De nekünk dolgoznunk kell, folytatni kell a munkát a szülőföldünkön. Nem szabad feladnunk.

Van még olyasfajta veszély, amit az Iszlám Állam jelentett?

Az Iszlám Állam megszűnt, de a rá jellemző mentalitás még mindig érezhető. Ez a mentalitás jelenti a fő problémát. Az Iszlám Államot le lehet bombázni, de a mentalitása megmarad. Ez ellen kell küzdenünk. Iskolát kell építenünk, hogy itt maradhassunk. Apáink akárhányszor építettek templomot, mindig építettek mellé iskolát is. Hit és oktatás: a kettő együtt tart meg minket. Évek óta kerestem, ki tudna nekünk segíteni, mire a magyar kormánnyal egymásra találtunk. Nagyon köszönjük Magyarországnak, hogy segítenek nekünk.
 

Fotók: Kovács Márton